Címke: remény

  • Török Sophie: Csillag-üzenet

    Még eligazítom gyűrt párnák közé zsibbadt
    testemet, s félretéve könyvet és papírt,
    éjben virrasztó lámpámat eloltom.
    S szobám, mint durván meglékelt hajó,
    elmerül egy pillanat alatt, egyetlen
    mozdulat letörli a némán álldogáló
    bútorokat.

    De mint gyors varázslat:
    az elmerült világ helyébe derengő
    ablakot vetít láthatatlan falamra
    a másik pillanat. Mint filmen nappalt
    az éj – úgy váltja sebesen a világ
    káprázó képeit – meglátom a sápadt,
    gyöngyszínű eget, ablakkeretben
    egy ágaskodó hegynek fekete csipkehátát,
    barna fák árnyékát látom az égen
    felmerülni és álomba süppedt háztetőket.

    Egy cseppnyi csillagot is látok!
    Ó, szép kis csillagom! köszönöm,
    hogy nehéz magányomban megtaláltál!
    hogy tiszta szemeddel szorongó
    szemembe néztél, s hunyorgó égi
    fényjelekkel biztató hírt küldesz hozzám
    Istennek bezárt országa felől.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Mégis

    mintha csak átutazóban,
    időlegesen
    megszállva egy-két napra
    egy olcsó vidéki szállodában
    úgy élek itt,
    mintha csak idevetődtem volna,
    s valami csatlakozásra várnék,
    ami egyre késik.

    ténfergek a hajnali ködben,
    kiismerhetetlen torlaszok,
    csapdák és indulatok között,
    meg-megújuló reménykedéssel mégis:
    az emberi mértékkel mérhető élet
    valahol itt lapulhat,
    karnyújtásnyira tőlem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A bánat dalai (részlet)

    Mikor megláttalak, új életre keltem,
    Kínos élet zordon múltját elfeledtem,
    Megnyílott előttem a bezárult éden,
    Újra fellobogott elhamvadt reményem.
    – Rózsaszínű felhők úszkáltak az égen.

    Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
    Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
    Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek…
    …Rabszolgája lettem csapodár szívének…
    – Hittem a mosolygó, rózsaszínű égnek.

    Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
    Kialudt örökre sötét éjszakába’…
    Komor bánattá vált tündöklő reményem,
    Fojtogató kínná égő szenvedélyem…
    – Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Könyörgés reményért

    Most már tudom, hogy a való világ
    nem rím, nem fény, nem forró pillanat.
    Most már tudom, hogy mindaz, ami áll,
    összeomolhat mind egy perc alatt.

    Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
    a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
    ha nincs előttünk cél, hit és remény,
    a semmibe, a múló ködbe vész.


    Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
    A hitet megteremtem majd magamnak,
    a ködön át az utat megtalálom,
    és meglelem a célokat … ha vannak.

    Forrás: Magyarul Bábelben

    l

  • Fejes István: Föl, föl a hegyre!

    Föl, föl a hegyre! itt van már a fecském,
    Fészket rak újra a borház ereszkén;
    Vén almafám is új levélbe hajt,
    Piros virágok rojtja csügve rajt’.

    Föl, föl a hegyre! ezt a puszta tájat,
    Melynek kövéből az arany bor áradt,
    Nem nézhetem tovább hálátlanul,
    Könnyem reá úgy is hiába hull.

    Föl, föl a hegyre! hadd döngjön a szikla,
    A vasrudaktól pattogjon a szikra –
    S az anyaföldnek, hol majd megpihen,
    Tüzével addig teljék meg szívem.

    Föl, föl a hegyre! bérce felvirulva,
    Vidám danától zengjen egykor újra;
    Koszorút öltsön ez a drága föld,
    Melynek bora dalomba lángot önt!

    Föl, föl a hegyre! van még egy reményem,
    Bár új borát szőlőmnek meg ne érjem, –
    De dalaimhoz hagyok ráadást,
    Igyék a hon rám ingyen áldomást!

    Forrás: www.eternus.hu / Fejes István: Föl, föl a hegyre!

  • Liebe Attila: Játssz el egy dalt

    Amikor nem simogatnak a napsugarak,
    mert lustábban kel fel a Nap,
    amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,
    mert fakóbban zöldell a fű:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor nem csengetnek rád a barátok,
    mert kihűltek már a régi álmok,
    amikor ürességtől hideg az ágyad,
    mert ellustultak benned a vágyak:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,
    mert por rakódott rá a jóra,
    amikor eleged van magad körül mindenből,
    mert csak a neheze jut az életből:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor már csak feledés az élet,
    s nem férnek bele lázadó remények,
    mikor mindenki mást mond, mint amit gondol,
    s lelkedben a meg nem értés tombol:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,
    mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,
    amikor nem férsz bele abba a körbe,
    ahonnan rád néznek utálva s röhögve:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,
    s már reggel az esti gondokkal keltél,
    amikor már nem emlékszel arra a napra,
    mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor igaznak festi arcát a hazugság,
    szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,
    amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,
    testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,
    elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,
    amikor magadra maradsz a magad igazával,
    s nem rendelkezel már sem házzal, sem hazával:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,
    játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,
    játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni.

    Játssz koldust vagy királyfit,
    játszd, hogy nem ördög, de Isten irányít,
    játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
    játszd, hogy fárad az Isten, de még bízik,
    játszd, hogy jobb lesz, játszd, hogy szebb lesz,
    játszd, hogy még lesz…

    Játssz el egy dalt – csak úgy csendben magadnak,
    játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!

    Forrás: Facebook

  • Ady Endre: A szememet csókold

    Inségemből hozzád
    fohászkodom sírással,
    akarod, hogy jó legyek?
    A szememet csókold,
    hadd lássam a mélyben
    az elásott kincseket.

    Álomban szegődött
    hozzánk és kék lángokkal
    lobogott a szent arany.
    Te adtad az álmot.
    Merre az arany-mély?
    Mutasd meg, hogy merre van.

    Ha meg nem találjuk,
    ha csak fázva didergünk,
    lesz-e nekünk szent napunk?
    A szememet csókold,
    hadd lássak, hadd lássak,
    mert bizony elkárhozunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

    v

  • Rákóczi Karola: CSENDBEN REMÉLNI

    Néha jó csendben maradni,
    Semmit nem mondani,
    Meg sem szólalni,
    Órákig hallgatni.

    Néha jó csendben maradni,
    Emlékeket betakarni,
    Fájni, kívánni, vágyni,
    Egy helyben, mozdulatlan várni.

    Néha jó csendben maradni,
    Senkit, semmit hallani,
    Túlélni, élni, remélni
    Egyedül félni, s örökké remélni.

  • Marion Zimmer Bradley: Idézetek

    „Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk!
    De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak,
    mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”

    Forrás: Lélektől lélekig