https://verskucko.com

Címke: remény

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Addig élsz…

    … amíg remélsz.

    Mondj bármi bolondot
    Akarj vad kalandot
    Játssz gyermeki hévvel
    Igaz szenvedéllyel
    Tomboló életed
    Fékezd meg énvelem
    Vigyél pusztulásba
    Semmi nincs hiába
    Most üvölts az éjbe
    Kongass egy harangot
    Kérj még vagy parancsolj
    Fájó titkot regélj
    Úgyis csak addig élsz,
    Míg vad dalt zúg a vér.
    Szeretni holdasodj
    Lelkem éjjelére,
    Úgyis csak addig élsz,
    Míg örök vágyat adsz,
    Míg örök vágyban égsz,
    Addig élsz, míg remélsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ellen Niit – Azt hittem

    Én azt hittem, hogy mindig kék,
    ragyogó tükör a tenger,
    s hogy rejtett aranyszemecskék
    kincsével tele az ember.

    Hogy járva a tengert, szembe kell
    szállni merészen a széllel,
    s akkor a hajós csodákra lel,
    az idő nagy titkokat érlel.

    Szálltam hát, Végtelen, feléd:
    hullámok pörölye paskolt.
    Ég s víz határa s a tengerfenék
    derengett: messzi, deres folt.

    S akkor megtudtam, hogy csak néha,
    nagyritkán kék a tenger,
    és hogy üres és szürke, még ha
    csillog is sokszor, az ember.

    Láttam földet, hol nincs tó, se folyó –
    por és rög, semmi más:
    nincs aranyszem a porban, melyből ott
    gyúrják az ember fiát.

    De tudtam: Nincs szebb feladat,
    mint vágyva előre törni:
    keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
    s szeretni, és gyűlölni.

    És látni, hogy néha szürke homályon,
    átragyog kéken a tenger,
    s tudni: tisztább öröm nincs a világon
    mint az, ha ember az ember.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László: Boldogság-dal

    Eljön a napja meglásd,
    tán észre sem veszed,
    csak sokkal szebben süt rád,
    csak mindenki szeret.

    Nem tudod, mitől van,
    egyszer csak énekelsz,
    s nevetsz mert a dallam
    arról szól, hogy szeretsz.

    Sétafikálsz az utcán
    s mindig jön egy barát,
    és ha a kedved fogytán,
    ő énekel tovább.

    Szomorú vagy, magad vagy,
    úgy érzed, dől a ház,
    egyszer csak kopogtatnak,
    s ott áll, akire vársz.

    A boldogság egy hajszál,
    egy szó, egy mozdulat,
    csak mozdulj meg, csak szólj már,
    csak el ne hagyd magad.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Bertók László, Boldogság-dal, boldogság, remény, barátság, szeretet, hétköznapok, líra, magyar költészet

  • Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

    Szeretnék indián lenni egy évre,
    szeretnék házakat festeni kékre.
    Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
    szeretnék hinni az örökké szóban.
    Virágos busszal világot járni,
    sohasem fáradni, sohasem fájni.
    Szeretném ha bokáig érne a hajam,
    szeretném jobban szeretni magam.
    Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
    sötét kis szobában csendben meditálni
    és amikor ültem kis szobámban eleget,
    szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
    Szeretném újra anyámat ölelni,
    szeretnék minden kérdésre felelni.
    Szeretnék sírókat megnevettetni,
    József Attilának barátja lenni.
    Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
    cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
    a cseresznye magokat messzire köpködni,
    föld felett angyalként könnyedén röpködni.
    Szeretnék jót látni az emberek szemében,
    szeretnék ülni a Jóisten ölében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Meseváros

    Járatlan úton, fényen, árnyon át,
    Keresem én a mesék városát,
    Hol régen éltem, szépen, boldogan,
    A várost, amely az álmokba van.

    Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
    Erről a helyről annyi jót regél,
    Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
    Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

    De ha gyermekszemekbe nézhetek,
    Melyek reményt és békét fénylenek,
    Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
    Megvan az út, mely oda vezet el…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Az én dalom

    A gyertya lángja nézd, hogy imbolyog!
    – Most megindulnak benne a dalok!
    Már sírja lágyan viasz-könnyeit,
    Padlóra hulló bús akkordjait,
    Hűs szellő kapja fel s viszi tovább,
    E sosem hallott szép melódiát.

    És kirepül kéményen ablakon,
    A Napba néz és tántorog vakon.
    Majd összegörnyed, földre hull, zihál,
    Kis törött szárnyú énekesmadár.
    De nem hagyom! Mert ő az én dalom!
    – És feltámad… – és többé nem adom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – Csipkebokor

    Oly közönséges, árva kis bokor,
    Körülte gaz nő, állat rátipor,
    Ember véresre sebzi magát rajta,
    A szitkot, gúnyszót özönével hallja.
    Ő mégis rendületlen hittel várja,
    Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
    S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
    A lángjában az Isten megjelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Akartam

    Akartam lenni én
    a pokol ördöge,
    máskor meg egy csillag
    a fénynek üstöke.
    Voltam már angyal is
    jóságnak hírnöke,
    lázadban hűs szellő,
    bánatodban vigasz,
    könnyeid letörlő
    szertelen kis kamasz,
    a mámort is rejtő
    hideg és büszke nő,
    álltam én viharban,
    mint egy ős sziklakő.
    Megtörten vártam még
    egyetlen kis jelet,
    mondatlan szavakkal,
    hogy a szíved szeret,
    de másért élsz már te
    és másért élek én,
    ez a nap most mégis,
    csak így lehet miénk…
    S ha jő éjre hajnal,
    lelkemben pirkadat,
    nem fogom veszteni,
    miattad magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Madár csőrében virág

    Van-e madár, ki meghal, ha nem szerethet?
    Van-e madár, ki élhet, ha nem szeret?
    Ezen tűnődöm: szemhéjamon az este
    vergődik, mintha egy madár szárnya verne.

    Én akkor leltem magamra,
    mikor egyedül maradtam. Olyan egyszerű
    lett a fájdalom, mikor megértettem,
    hogy nem élhetek én sem egyedül.

    S most úgy szeretlek, ahogy madár nem szerethet:
    veled sem veszíthetem el magam.
    Nem hagyhatsz el, hát nem hagyhatlak el,
    hajnalt verő, sugár-szárnyú madaram.

    Forrás: Lélektől lélekig