Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok,
De fölöttem égnek a csillagok.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: sors
-
Juhász Gyula – Egy hangszer voltam…
-
Reményik Sándor: Dialóg
A harkály kopogtat egy vén fenyőfát.
Én a botomra dőlve hallgatom,
Mint harmadik.
Különben csend lakik
Körül az erdőn.A harkály:
Mit gondolsz öreg: meddig élsz még?
A fenyő:
Azt jól tudják az istenek,
Akik az életem kimérték.A harkály:
Mit gondolsz öreg, hogy mi lesz belőled?
A fenyő:
Bizony mondom, nem függ az se tőlem,
Se tőled.A harkály:
Az emberektől függ tehát?
A fenyő:
Az ember nagynak képzeli magát.
A harkály:
Mit gondolsz mégis:
Hiszed, hogy asztalt terítenek rajtad,
S melléd telepszik egy vidám család?
Vagy ágy leszel, mely mélyen, hűsen altat
A nap heve után?
Szólj, mit hiszel hát, vén embertelen?!A fenyő:
Mit tudom én!
Bölcső leszek talán.
Talán koporsó. Oly mindegy nekem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Farkas István: Lépcsőnapok
Mikor megkezdtem, még nem tudtam róla.
Csak „jártam” rajta, haladtam lassan előre.
Ahogy múltak éveim, úgy jöttem rá,
hogy csigalépcsőn vagyok egy toronyban.Egy lépcső: egy nap. Egy kör: egy év.
S a torony? Az életem.
Hátra nem léphetek, meg nem állhatok,
csak mindig tovább, feljebb, feljebb…Persze, nem egyformák ezek a lépcsőnapok.
Van szomorú, vidám, fájdalmas,
és néha egy-egy boldog fok is,
de mind elmúlik, jön a következő…Soha nem tudhatom, melyik lépés,
melyik lépcső lesz az utolsó,
s arról lelépve hogyan tovább:
lezuhanok vagy felrepülök?Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Porszem a Szaharából
A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.A pusztának a Számum nekivágott,
Megálltak remegve a karavánok.A homokot a szél seperte zúgva,
Meglapult ember, állat összebúvaÉn kitártam a kebelem a szélnek,
A szélkavarta, roppant, üres térnek.Akkor, nézve a nagy kietlenséget, –
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.Ő megpihent, a szívem védi, ója –
De lettem én a földnek bujdosója.Örökkön-szomjas, elátkozott lélek,
Akit a Számum hagyatéka éget:Egy porszem csak, de szívemhez tapadt
És benne van az egész sivatag.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: Ajándék
Eljött a Sors hozzám,
váratlanul éppen,
ajándékot hozott,
meglepetésképpen.
Pillangós masnikkal
körülkötve szépen.
Kibontom a dobozt,
mit rejthet a mélye?
Gyönyörű ing benne…
– Pont erre vágytam!
A Sors keze nyúlt
a „márka” jelzést
eltakarva, lágyan
rám teríté ingét,
kéjesen mosolyog:
– Viseljed sokáig,
pontosan rád szabott!
S el is tűnt már gyorsan,
mint akinek itten
semmi dolga nincsen,
csupán véres kéznyomát
hagyta a kilincsen.
A Nessus-ing rajtam,
azóta is hordom,
– kentaurnak vére kínnal ölő méreg –
ez lett az én sorsom.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Jön
Magányos út, november, éjszaka,
koromsötét.
Valaki jön mögöttem,
súlyosan jön:
hallom léptei döngő ütemét.
Eremben lassan hűlni kezd a vér, –
de nem sietek, már nem sietek,
tudom, hogy úgyis mindjárt utolér.Lehajtom a fejem.
Ez már nem félelem,
ez már az Ámen halk mozdulata:
az irgalmatlan léptű idegen
hadd jöjjön hát. –
oltson el minden kis-ablaknyi fényt,
csalóka fényt, –
tegye teljessé ezt az éjszakát.Jön.
Nagy, mérföldnyelő léptekkel halad,
most, itt, itt lesz a nagy találkozás,
ahol megálltam,
e haldokló lámpavilág alatt.Most! – Elment.
Elment, és szóba sem állott velem,
csak megnézett a kalapja alól,
akár az élet és a szerelem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kassák Lajos: Veled vagyok
Előtted megyek
te én előttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.Hová mégy — kérdezem
feleled — nem tudom.Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.Előtted én
te én előttem.Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sárhelyi Erika: [talán sosem]
ha aznap én nem arra…
és te nem pont akkor…
ha én nem éppen jobbra…
s te nem este hattól…ha én nem leszek olyan…
s te épp nem egészen…
ha én nem túl komolyan…
s te csak a szeszélyem…ha nem úgy és nem annyi…
ha helyettem egy más…
ha neked az a randi…
s ha nekem felemás…ha aznap az éjszaka…
ha a csillagok nem…
s ha nem kószál arra a
sors nevű véletlen…talán sosem…
Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor András – Tested kenyerén
Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem
ne legyen adományod
ne legyen érdemem.Legyen eleve rendelés
a sors bocsánata
amiért a pusztulás elől
kitérnünk nincs hova.Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak
te nyitottad ki értem
magányosságodatés nem lopás, nem önzés
ha magam rád fonom
bőrömön átparázslik
minden tulajdonom.Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg
a hanyatló erő is
hozzád visz közelebb.Bár fölsebez a hajnal
megalvadt csönd az éj
míg testünk kettős vérköre
forog, szoríts, ne félj.Mit ér a léten-túli hit
a vak remény mit ád?
Utaztunk egymás áramán, – nekünk
már nem kell más világ.Forrás: Lélektől lélekig
