https://verskucko.com

Címke: szabadság

  • Buda Ferenc: Március

    Hideg van,
    csönd van.
    Március tizenöt van.

    Jácintok, tulipánok
    lobognak, akár a
    gyertyalángok.

    Bizakodván levelet bont
    a bodza.
    Ma
    ne gondolj semmi gonoszra,
    szennyre, halálra, vérre.
    Tárj ablakot,
    húzd a függönyöd félre,
    hisz
    március tizenöt van.

    Ötven és hatvan
    között ballagva bár,
    vagy te is szabad madár.
    Bátran repülj hát –
    befelé nincsen határ.

    S figyelj,
    fülelj: a gleccserek
    olvadék vize mint csurog,
    jégtömbök repedeznek,
    hasad a holt burok,
    morajlik, árad
    minden folyó.

    Ez itt a kezdet.
    Jácintok, tulipánok –
    lám, füstje sincs e lángnak.
    Jeges, nyomasztó ájulat
    vaspántja lepattan.
    Március tizenöt van,
    reménye tündököl
    szóban, ütemben, rímben,
    dalra gyújt minden szívben.

    Ellene fognak össze
    császárok, cárok,
    tiprató hadaik nyomán
    víz helyett sárral,
    vérrel telik az árok.
    Bokáig benne járok.

    Hiába mégsem volt,
    mégsincs hiába!
    Háromszínű kokárda.
    Százezer fekete dárda.
    Foszforeszkál a fagyban
    Petőfi koponyája.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Nem vagyok…

    Nem vagyok senki rabja,
    csak önmagam darabja,
    s hogy más meg ne kötözzön,
    magamat kell kötöznöm
    magamhoz, mint a fészek.
    Így fonódom hát össze
    egésznek.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Egyetlen…

    Egyetlen sebezhető pont vagyok,
    a világ közepe.
    Számtalan egyenes és görbe vonallal
    húzhatnak keresztül,
    s szívemben a körző hegye,
    amellyel a mindenséget mérem.

    De mivel kiválasztottalak a világ értelemmel
    bíró dolgai közül,
    kiterjedésem továbbra is végtelen.
    Nincs fölöttem hatalom,
    mert keresztülnéztem a csontjain,
    és megláttam a semmit.

    Lábam viszi már az értelmet,
    ami kiveszett az utakból,
    az útmenti fákból, az útmenti emberekből,
    s keresztüllépkedek a köveken, síneken, fahasábokon
    s a halál hancúrozásban kifáradt kölykein.

    Bordáim boltívei közé zártam az orgonahangú istent,
    szabad vagyok.
    De téged teszlek rabbá:
    szíved bejáratára szögezem
    vasból vert virágaimat.


    Forrás: PIM

  • Buda Ferenc: Falak könyve (részlet)

    Huszonegy évem csöndben félretettem,
    semmim sincsen, mégis csak veszthetek.
    Nevem csak szó, személyem védhetetlen,
    s mert nincs miért, ne védelmezzetek.

    Vigaszt nem ád a józan magyarázat –
    a tény szilárd s a kurta szó kerek:
    ürülékemmel egyszintre aláztak
    e szennyvízlelkű névleg-emberek.

    Létem körül szoros, szegelt a korlát,
    s egy biztos van csupán: az egyszeregy.
    Jó izmaim rugóit átkarolták
    kérlelhetetlen külső kényszerek.

    Hálószemek közé szorult a pályám,
    s csak légy vagyok a pókok lakomáján.

    Ígértek enyhítést, ha mást írok,
    mondván: „hajolj, s megnyílik majd a börtön”,
    de markolnak megdermedt mártirok,
    úgy tiszta hát, ha sorsomat betöltöm.

    Foszló csepűből megsodort zsineg –
    göbös, kemény csomóvá hurkolóztam,
    s szolgálok hitem eszményeinek
    tetőtől-talpig szürke rab-darócban.

    Nincs dolgom többé hűtlen pásztorokkal.
    S bár sajgó talppal, kiszáradt torokkal
    vonszolódom a fölvérzett úton,
    kitartok végig, bárhová vezessen,
    ha bárányomat így kell megkeresnem,
    s terhelt erőm megtisztul majd, tudom.

  • Buda Ferenc: Mécsesszemű remény

    Fellegfúró fecskék
    fulladnak a porba.
    Vizes, vén bölcsesség
    lángunkat kioltja.

    Kibelezett béke,
    nyög, mint beteg állat,
    megtiport testére
    hideg havak szállnak.

    Földszín-szürke hadak
    jajtalpú csizmája
    tapossa a havat
    simára, simára.

    Sűrű, sima, kemény
    a fagy, szinte éget.
    Mécsesszemű remény
    őrzi a sötétet.


    Forrás: PIM

  • Kosztolányi Dezső: Beírtak engem mindenféle Könyvbe

    Beírtak engem mindenféle Könyvbe
    és minden módon számon tartanak.
    Porzó-szagú, sötét hivatalokban
    énrólam is szól egy agg-szürke lap.

    Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
    hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
    Nem az enyém már a kezem, a lábam,
    és a fejem, az is csak egy adat.

    Jobb volna élni messze sivatagban,
    vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,
    mivel beírtak mindenféle Könyvbe
    és minden módon számon tartanak.

    Forrás: MEK


  • Szabó Lőrinc: Három törvény

    I. Szeretet

    Meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket isten e szép
    világba, ahol
    már minden valakié. De az
    egyforma meztelenséggel
    mindenkinek
    egyforma jogot adott
    mindenre: első csodaként,
    örök csodaként, az érdekek
    zsúfolt tülekedésében is
    szeretet fogadja az új jövevényt,
    a gyermeket,
    isten folytatását, szeretet
    neveli, és
    ez a mennyei kezdet
    kíséri, mint
    emlék s remény,
    harcaiban a férfit, aki
    lassan beilleszkedik
    a közös munka üzemébe,
    ez az első szeretet
    ad erőt neki, mikor
    tipró erőkkel szembeszáll
    s az ős törvényt hirdeti: meztelen
    húsból meztelenül dobott
    világra mindenkit a sors! – szeretet
    kapcsol össze kicsit és
    legnagyobbat, szeretet,
    mégiscsak a megtagadhatatlan
    szeretet őrzi
    a rend egyensúlyát, szeretet
    dolgozik a javító
    idő szívében
    s éltetve az egymásután
    előhömpölygő nemzedékeket:
    tölgyből s ibolyából, millió
    ellentétből királyi erdőt
    épít a Szeretet.

    II. Szabadság

    Ne hirdessétek a szeretetet,
    a szeretet magánügy, és
    semmit sem ér, mert nem kötelez.
    Meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket isten e szép
    világba, – de itt
    már minden valakié és
    minden fű s állat a legfőbb
    törvényt követi:
    mindazt, amibe a nem-kért
    élet kerül, rabolni kell,
    valakitől
    munkával-ésszel
    elhódítani, hogy a különb
    erő diadalmas kezeivel
    a természet maga gyomlálja ki
    csenevész próbálkozásait.
    Ne hirdessétek a szeretetet:
    itt a sok önzés sok ereje őrzi
    az egyensúlyt, a rend nyugtalan
    nyugalmát, de nem a pusztuló
    kóróra büszke az erdő,
    hanem az alacsonyabb
    akaratok fölött
    roppant koronáját égbeölelő
    nagy tölgy zsenijére:
    az az ember az élet
    igazi fia,
    aki mer, az egyén, akit
    nem nyom el a zsúfolt érdekek
    tülekedése,
    hanem aki betölti
    rendeltetését,
    s ha pusztít is, volt joga rá,
    hiszen csak az ős
    törvényt példázza, melyet hasztalan
    cáfol a szeretet:
    Hirdessétek a szabad erőt,
    melyből mint kard és trombitaszó
    tör ki a Tett!

    III. Igazság

    Hazugság harsonája, bolond
    törvény a puszta erő
    e földön, ahová
    meztelen húsból meztelenül
    dobott bennünket az isten:
    itt már minden valakié,
    itt már az erőt is előre
    szétosztották, s az egyenlő
    meztelenséget azonnal
    megszünteti a pénz:
    páncéllal védi örökösét
    s a másikat sorsára bízza.
    Nincs itt szabadság s vak az erő:
    talán a haszontalan, becstelen
    gyomlálja ki
    bérelt kezekkel a jót, a nemest,
    s ki tudja, nem a fegyveres silány
    pusztít-e millió különbet?
    Ne hirdessétek hát az erőt,
    az akármilyen diadalt,
    hanem
    a sose-voltat,
    az eljövendőt,
    az eddig örökké csak bebörtönözött
    új vezért, aki új szeretet,
    az új vezért, aki új erő,
    az új vezért, aki majd
    szabaddá kényszeríti az
    emberek és
    népek örök-nagy versenyét:
    hirdessétek a Teljes Igazság
    istenét, aki átveszi az idő
    legmodernebb harceszközeit, és,
    soha vissza nem rettenve a
    rettenetestől, ágyúkkal is
    felszereli jóakaratát:
    hirdessétek a mindenkiért
    hadbaszálló világos erőt,
    amelynek ura
    elsöpri az irgalom
    laza rendjét, a véletlenek
    buta egyensúlyát,
    s vegye bár föl teremtő
    tisztaságára a pokol
    álarcát és égesse föl
    mindazt, ami
    szépet és jót tíz ezredév
    megalkotott: joga lesz
    rombolni, mert
    a felszabadított emberért
    ő újrakezdi az életet:
    és szent kard és szent trombitaszó
    csak úgy lehet, ha Érte küzd
    a szolga tett!

    Forrás: DIA

  • Váci Mihály: Kelet felől

    Utam kétezer éve lelt út:
    – szolgák, rabszolgák, vad nomád
    pásztorok, keresztesek, hajduk,
    kurucok hólepte nyomán
    jövök, – honnan a pórhadaknak
    élén, – mindig Kelet felől! –
    jött a Szabadság! – s forradalmak
    rügye volt minden zárt ököl.

    Itt néztek szét, lóról leszállva:
    – legelőnek jó lesz-e táj?
    Itt kezdődött nehéz próbája:
    – hazának milyen lenne már;
    s az első sátorfa helyére
    itt verték az első karót,
    s indultak ezer évet késve
    a földet és hont foglalók.

    A véres kardot mindig innen
    vitték körút habos lovon,
    és előbb állt meg itt a szívben
    tatár nyíl, dzsida, fájdalom.
    Ki láng volt – itt gyorsabban égett,
    – Apáczai, Csokonai! –
    Ki itt felállt: – nem hajtott térdet!
    rebellis volt, sehonnai.

    Itt dobta el a követ Toldi,
    mely kilenc százada nehéz,
    itt mert Matyi urat porolni,
    sárkányt ölni János vitéz;
    az Ér innen fut Óceánig,
    itt dobbant meg a Tiszta Szív,
    itt egy krajcár mindig hiányzik,
    mely őrök gyaloglásra hív.

    Babona, mák-tea, a szekták
    ölték a tört cselédeket,
    s nyomorultabban, mint a leprát,
    szenvedték szegénységüket;
    közös pitvar nyirkos földjére
    négy család köpte tüdejét.
    Ki innen jön: – a nép nevére
    görcs fogja ökölbe szívét.

    Baloldala ez a Hazának!
    – a szív is e tájra esik:
    botlásai itt jobban fájnak,
    vergődése is közelibb.
    Mint aknamezőn a harctéren:
    – e tájon fojtott dobogás
    van a dolgokba ásva mélyen
    s mindenben rejtett robbanás.

    Ki innen jön, az mind kevesli
    a költészet kis pózait,
    indul a had-utat keresni,
    merre elődök sorsa vitt;
    a nép szíve fölött megőrzött
    vörös rongyok után kutat,
    s hall kétezer éve rögződött
    vágyakat: vezényszavukat!

    Forrás: Váci Mihály összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak

    Hódították ez országot
    Derék, lelkes, úri szittyák,
    Jóttevői szegény népnek:
    Iskolában így tanítják.

    De nem így volt ezer évig,
    Munkás embert ág is húzta,
    Egy-két ezer úr kötötte
    Millió jobbágyát gúzsba.

    Magyarország dús ország volt,
    Van termése, kincse, vadja,
    De amit a bús nép szerzett,
    Víg uraság zsebre rakja.

    Csak a gazdag, csak a zsarnok
    Élt föl minden földi jókat.
    Megláncolták, butították
    A dolgozó milliókat.

    Ma már a szívek bátrabbak,
    Sápadtak a gyermek-orcák,
    Ha összeszakad Ég és Föld,
    Mégis más lesz Magyarország.

    Ez az ország mindnyájunké,
    Hol bilincset urak vernek:
    Háborúra készüljön föl
    Minden sápadt munkás-gyermek.

    Van e földnek áldott Napja,
    Pirosító levegője,
    És ha lefogja az úr-had,
    Munkával elvesszük tőle.

    Föl, gyermekek, tanulásra,
    Háborúra, egészségre.
    Ti lesztek majd e rab ország
    Megváltott és boldog népe.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Tűz márciusa

    Csámpás, konok netán ez a világ
    S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
    De élethittel én, üldözött haló,
    Március kofáira és szentjeire
    Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

    Hadd halljék végre olyan magyar szava,
    Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
    De kihez bús Hunnia szikjairól
    Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
    Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.

    Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
    S terhére e föld száz Pontiusának
    S haldoklóan mégis elküldöm magam
    Boldogabb testvéreimnek síromon:
    Az új, jobb márciusi ifjúságnak.

    Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
    S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
    Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
    Életre váltott jussa nem volt soha,
    Mint mai, bús, magyar, ifjú embernek.

    Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
    Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
    S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
    S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
    Holnap talán könnyebb lesz a mártírság.

    Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
    Mert él basák és buták közepette,
    Mert hiába lett acélból itt a szív,
    Szép emberszívként szikrázni ha akar:
    A honi rozsda megfogta, megette.

    De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,
    Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
    Az Élet szent okokból élni akar
    S ha Magyarországra dob ki valakit,
    Annak százszorta inkább kell akarni.

    Életet és hitet üzen egy halott
    Nektek fiatal, elhagyott testvérek,
    Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
    S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
    Március van s határtalan az Élet.

    Forrás: MEK