Az igazság szabaddá tesz,
de előtte még jól fel fog dühíteni.
Forrás: Szeretem a verseket
Az igazság szabaddá tesz,
de előtte még jól fel fog dühíteni.
Forrás: Szeretem a verseket
Not Spain, that once with proud imperial hand
Held realms beyond the sea and ruled the main;
Not England, rich with merchandise and gain;
Not France, whose fever shakes the troubled land;
Not Germany, whose noisy words are vain;
Not America, whose restless powers expand—
None yet can give the hero that the hour demands.
Magyar! save them who groan beneath the chain;
Break the vast heaps of fetters where they lie;
Be thou the quickening dew of liberty!
On land be thou what Greece once was on sea,
Who on Salamis’ rocks would never fly;
Be thou the unconquered Armada of the free.
Forrás: Matthew Arnold verse
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
Sem Anglia, a hős, mely rengeteg
Árút tetéz partján, s dús, rettegett,
Sem Franciaország, mely elborulva
Tébolyda-zajjal víja az Eget,
Sem Amerika, a sivár, a durva,
Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
Hőst egy sem ád, akit hír emleget.
Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
Hulljon le lánc és béklyó-garmada,
Légy a világ élesztő harmata!
Szárazföldön légy mása a görögnek,
Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.
Forrás: Kosztolányi Dezső fordítása
Matthew Arnold, Kosztolányi Dezső, angol költészet, fordítás, szabadságharc
Kattints a címre a teljes vershez!
(Szabó Lőrinc fordítása)
Sem a hosszú spanyol haláltusa;
sem Anglia (csak a hajói még
s pénz érdekli világkalmár-eszét);
sem az őrültekháza Francia-
ország, melynek eget sért zsivaja;
sem Amerika, az útszéliség;
sem a szószátyár germán hülyeség
nem ígér többé hőstettet soha.
Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
gyúl a rege: lánctörők szent dacát
látva éledjen szellem és világ!
Újítsd, szárazföldön, a grácia Tettet,
mely Szalamiszból templomot teremtett
s nyílt tengerre űzte az Armadát!
Forrás: Szabó Lőrinc fordítása
Matthew Arnold, Szabó Lőrinc, angol költészet, fordítás, szabadság
Kattints a címre a teljes vershez!
Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!
Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.
Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.
Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.
Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utósó habok eltemessenek?
Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gunyos játékot gyermekeivel!
A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert… jutalma lesz majd a jövő.
Élni fogsz, hazám, mert élned kell… dicsőség
És boldogság lészen a te életed…
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!
Pest, 1848. április
Forrás: Szeretem a verseket
Vágyakozom az adakozásra, a jóságra és az örökkévalóságra –
a tiszta csendre, melyben a kiscsikókat kiviszik a mezőre,
az áhítatos csendre, melyben minden kivirágzik!
Vágyakozom a táncra, mely szívemből szakad ki,
a meleg ritmusra, mely a körben, a táncban érik!
Vágyakozom a virágágyak virító színére,
az esőre, melyet a szél loccsant rám,
a micisapkás zsokéra, ki elmondja hogyan él,
hogy mindig elkölti, amije van.
Vágyakozom a vágtató „Hold-Szekérre”,
a trappoló, a csattogó, izmos gyerek után,
az álmodó, a friss szemű éjszakákra,
melyek egyszerre több élettel kecsegtetnek!
A körbe keringő, sugaras nappalokra,
melyek a ruganyos földeken lépésre késztetnek,
a lélegző, a felemelkedő, a kurjantó reggelekre,
mikor az ember csendes és engedelmes.
Vágyakozom a szélcsendes órákra az Alföldön –
a mérges, hegyi fák társaságára,
a babrálgató, a meleg-hasú szél közelségére,
a vigasztaló és a haragos szélre!
Vágyakozom a fázós, a bukdácsoló messzeségre,
ahol pókok tanyáznak,
a táltos ló emberre tekintő szemére!
Vágyakozom anyám erős szívébe bújni!
Vágyakozom a titáni erejűek XXI. századára!
Forrás: Lélektől lélekig
Nem azt kérdezem tőled, szeretsz-e?
Azt kérdezem: gyűlölöd-e a kerítéseket?
Itt most bekerítik az erdőket,
madarakat, kisgyerekeket,
még a folyókat is cövekekkel és
névtáblákkal pecsételik meg.
A levegőre kiírják:
„Magánterület, idegeneknek bemenni tilos.”
A margaréták nagy szirmát lelakatolják,
és akinek nincs kerítése,
eldugja arcát a buszon egymáshoz dőlő vállak mögé.
Azt kérdezem tőled, ha szeretsz,
gyűlölöd-e a kerítéseket?
Forrás: Lélektől lélekig
Tegnap még hó esett, ma nap süt, kék az ég,
nézem hunyorgó medveszemmel, egy ütemmel lemaradva
a tündéri változásról, makacsul tovább hull bennem a hó,
de azért a napsütést is észlelem, sós áramütésíz bizsereg
a nyelvem hegyén, a drótkerítésen fennakadt kátránypapír
csattog, mintha szárnya nőtt volna, s repülni vágy a kert,
az akácfák csúcsán szél motoz, fészekben kuksoló rigók
tolla közé fúj, szédíti őket tavasszal, maggal, némelyik
már a csőrét tátja, énekelne; repedezik bennem is
a megkövesedett tapasztalás, az agyamba nyomtatott
naptár, hogy hiszen tél van, legalábbis a Földnek
ezen a pontján, ahol én sem vagyok szabadabb, mint a fa,
ó, nem úgy vagyok fogoly, hogy ezt meg azt nem engedélyezik,
ellenük éppen harcolhatok is, ha kedvem tartja, komolyabb
s szigorúbb rabság az enyém, s nem szökhetek előle örök
napsütésbe, vinném magammal, mivelhogy bennem van,
télen hullna bent a hó, tavasszal patak áradna,
nyáron arany kalász ringana, ősszel szőlő mézesedne,
vagyis hiába minden szökés, ahhoz újjá kellene születni,
s máshol, de se újjászületni, se szökni nincs kedvem,
mivel jól érzem magam e végleges kötöttségben s úgy
vagyok szabad, hogy elfogadom s már együtt repülök
a kerttel, holott nagyon jól tudjuk, hogy nem moccanunk,
s mint csodát éljük át e tündéri változást, a télbe
benyilallt tavaszi napot, örömünk apró, de valódi,
mert mi tudjuk, hogy mit kockáztatunk, mindent, mi
változhatatlan, mert csak így vagyunk, amik vagyunk,
s nincs több hely a világban, csak ez az egy, mert
a hely is mi vagyunk, az ég is, s talpunk alatt a sírgödör.
Forrás: Szeretem a verseket
– Nagy sziklás szigetnél horgonyt vetek
s kunyhót rakok magamnak szűz kövén.
Akik hallották, azt mondták, beteg.
Csak most gyógyult meg – válaszoltam én.
Forrás: Lélektől lélekig
Szóltam: Uram, az én imám merész,
a templom-ívük keskeny és nyomott.
És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
magadnak építs bátor templomot.
Forrás: Lélektől lélekig
Hoztalak
háborún át
forradalmakon át
Erdély szenvedésein át
betegségen át
nyomorúságon át
családi gondon át
a hivatal idegőrlő malmain át.
Sokszor azt hittem, elveszítelek.
Nem alkudtam és nem csorbítottalak.
Elrejtettelek és elhallgattattalak.
De hoztalak. Érleltelek. Életem értelme vagy.
Ötvenen felül most szabad vagyok és
felszabadítalak.
Szólalj meg, ember!
Forrás: Lélektől lélekig