Címke: szabadság

  • Áprily Lajos – Szirti sas

    Sérült sas volt. Rabúl ül ketrecében.
    Eltűnt a szikla és a kék magasság.
    Azóta őrli vadmadár-eszében:
    Most megtanultam, hogy mi vagy, szabadság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A gondolat szabad

    Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
    De felhők felett, de vizek alatt
    Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

    Legyen tanyám kietlen szirtorom
    Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
    Én amit akarok, azt gondolom!

    Ó, mi gyönyör, ó mily isteni kép:
    Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
    Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

    Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
    Az Isteneknek lángitalt kínálj!
    Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj!”

    Repülj, semmi se szegje kedvedet,
    Repülj, szakítsd magadra az eget,
    Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

    Repülj, oltsd ki a földi lángokat
    És népesíts be új világokat,
    Nincs porkoláb, aki meglátogat!

    Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
    Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
    Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

    Te tövistelen téped a virágot
    S nyomodba kémek serge meddőn hágott,
    Műhelyedben, Mester – téged ki látott?

    Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
    Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
    S nincs, aki Téged bekerít, határol.

    Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
    Szabad, mint a morajló tengerár,
    S csak öntörvényed s korlát, határ.

    Élet, Halál: minden beléd merül,
    És bíróul fölötted ki sem ül,
    Csak aki lát – az Isten egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Reményik Sándor, szabadság, gondolat, képzelet, lélek, hit, líra

  • Csoóri Sándor – Utolsó csillagig

    Hogyan szeresselek,
    ha félsz tőlem s ha nem vagy szabad;
    ha elbújsz égő falevél mögé
    s füstbe,
    húsodba falazod magad:
    homályos hazugságba,
    jégpincébe,
    mikor egyetlen szó elég,
    hogy átrepüljük szakadékainkat,
    a föld minden övezetét?

    Akit nem véd a szerelem,
    hiába védi az magát;
    dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,
    koszorú-lánc –
    elfogy a levegője,
    nyomora,
    csöndje
    s nézi csak: hogy kopik
    fölüle el az ég
    utolsó csillagig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Madársors

    Megsebezték szárnyam. Lombtalan berekben,
    Bozótos, avaros, vad erdőbe’ jártam.
    Leszállott a dér is. Mindig betegebben,
    Fázva bolyongtam a hideg éjszakában.
    Vándortársaimtól messze elmaradva;
    Megázott a fészkem, bomlott, kusza lett…
    Vágytak reám, mint a menekülő vadra,
    Hogy is találkoztam akkor én veled?…

    Már tudom! Fény rezgett a te ablakodban,
    Nyirkos, őszi ködbe’ enyhe lámpafény.
    Kinyújtott kezedbe dermedten csapódtam,
    A lehelletedre ébredtem fel én.
    Beh jó is volt nálad… didergő madárnak,
    Melengettél forró szíveden, – tudod?
    Házatok békéje a szívembe áradt;
    „Terülök! Terülök!” – szólt az asztalod.

    Óh, de azóta már vége van a télnek,
    Meggyógyult a szárnyam, repülni tudok.
    És a lombok újra suttognak, beszélnek.
    Hívnak, csalogatnak ismerős dalok.
    Már szállnak a dalok… Kék tenger, tiszta lég,
    Nagy rónák, városok, a titkok, a csodák…
    Én hívem, fel se vedd! Csüggedt azért ne légy!
    Nekem verdesnem kell a börtön ablakát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Az elbocsátott vad

    Nem hiszek az Elrendelésben,
    mert van szívemben akarat,
    s tán ha kezem máskép legyintem,
    a világ másfelé halad.
    Mégis érzem, valaki néz rám,
    visz, őriz, ezer baj között,
    de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
    mihelyt gőgömben renyhülök.

    Ez a valaki tán az Isten,
    akitől bújni hasztalan.
    Nem hiszek az Elrendelésben,
    de van egy erős, ős uram.
    Már gyermekül vermébe ejtett
    s mint bölcs vadász gyenge vadat,
    elbocsátott, de nem felejtett:
    szabadon sem vagyok szabad.

    Ily vadra, régi hercegeknek
    szokásuk volt, mondják, jelet,
    aranyos nyakörvet verettek,
    hogy mindég ráismerjenek.
    Így hordom én is titkos örvét
    annak aki e rengeteg
    ölében elfogott, de önkényt
    újból elveszni engedett.

    Azóta bolygok a viharban
    vadmódra de az ő jele,
    erejének bélyege rajtam,
    hogy ne nyughassam nélküle
    s mint szélcibált bogáncs amelyen
    a szivárvány lába pihen,
    illattal telik: úgy beteljen
    sóvárgással bogáncs-szívem.

    Nem hiszek az Elrendelésben,
    mert szabad vagyok: oly szabad,
    mint a bolond bogáncs a szélben
    vagy vad bozót között a vad.
    „Vezessen Hozzád a szabadság!”
    így kérem olykor aki vár,
    mert nem annak kell az imádság,
    ki Istent megtalálta már.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos – Jégtánc

    A jég
    meg az ég
    szikrázva simul össze,
    a szél
    se beszél:
    por-hóval kergetődzve
    játszanak
    – mert szabad…
    E fényes-boldog pusztaságban
    nincs hazug szó: tisztaság van;
    senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,
    itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!

    Égnek
    és jégnek
    kristály síkjai közt suhan a lélek…
    a levegő penge-éles és szesz-tömény,
    itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;
    röpülve, zuhanva,
    pörögve, suhanva
    szótlanul mond hálát jégnek és égnek
    a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!

    Oly jó:
    erre nincs szó!
    S ha vége a dalnak és fárad a láb:
    a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát
    némán begyógyítja a szűz hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A testvér

    A Testvér: az a nő, aki szeret,
    De vágya nincs és semmit sem akar.
    Tenger-nyugalmú mosolya mögött
    Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
    Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
    Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
    Olyan, mint a jó lelkiismeret
    Az öntudat virágos küszöbén.
    Tartózkodása nem titkos ígéret,
    nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
    De kőbe metszett rendületlen lényeg.

    Látod, ez az a nő, aki testvéred.
    Ez az a nő, akiben megszűnik
    A nemek örök, nagy szerelmes harca,
    Mely hódítás és leigáztatás,
    Ha százszor pásztor-idill is az arca.
    Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
    A szeretőkre a vágy vak tűzében.
    De szabadság van a testvériségben.

    A testvér az a nő, aki szeret,
    de sohasem lesz gyermekeid anyja,
    csak álmaidnak, lélekgyöngyeidnek
    Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
    Ki távol tőled – melletted áll mindig,
    S a szépség ködös ormai felé,
    Ha megállottál – újra útnak indít.
    Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
    komolyan kormányozza léptedet,
    S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
    Megszázszorozza hattyú-éneked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo – Idézet

    „Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Zarándokút

    Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
    gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
    Aki a porból vétetett,
    az út porával könnyen összebékül.

    Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
    átalvetőként, átvetettem,
    akár egy szamarasincs apostol-tanonc
    megyek a júliusi délelőttben.

    Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
    porfelhőjüktől még az ég se látszik,
    előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
    a körtefától a kukoricásig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bajza József – Honfidal

    Benned múltam, jelen- s jövőm,
    Benned van mindenem,
    Oh hon, te vér-szerezte kincs,
    Te drága gyöngy nekem!

    Itt pillantám meg a napot,
    E lég táplált, nevelt;
    Az ifjukor szent álma itt
    Ringatta e kebelt.

    Itt lelt munkát a férfigond,
    S munkában élveket;
    Ha egykor végórám ütend,
    Ez ősi hant temet.

    Magas bércről sok százados
    Vár-rom tekint le rám;
    De lent még áll, virágozik
    S ép ezredes hazám.

    Itt vítanak nagy őseim
    Szabadság s lételért,
    Itt áldozának életet,
    Vagy nyertek hősbabért.

    Az elhúnytaknak lelke leng,
    Hol a szellő suhan,
    Minden fűszál, minden göröngy
    Véröktől ázva van.

    E vérben forrt polgárerény,
    Forrott honérzelem,
    E vérben fürdött gyászmezőn
    Egy szebb jövő terem.

    Imádom, oh féltett haza,
    Megszentelt földedet;
    Dicső korok magvát veté
    Belé a végezet.

    Lerázva ős salakjait
    Szabadság s értelem,
    Itt lesz boldog, nagy és erős
    Majd egykor nemzetem.

    Emberkénynél hatalmasabb
    Lesz a törvénybetű,
    Bűn és ármány felett erény
    Szilárd tekintetű.

    Megszűnend a viszálkodás
    Hiten és nyelveken,
    S Kárpátoktól a tengerig
    Magyar világ leszen.

    Oh szép világ, dicső világ,
    Magyarnak édene!
    Derítsen rád örök napot
    A népek Istene.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár