https://verskucko.com

Címke: szabadság

  • Szepes Mária – Mágia

    Akit birtokolva tartasz vissza,
    elhagy tiltakozva, iszonyodva.
    Nem megy el, ha nyitva a kalitka.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Az igazság szabaddá tesz, de előtte még jól fel fog dühíteni.

  • Macuo Basó – Haiku

    Sólyom suhant át
    a szirtfok fölött: vele-
    szárnyalt a szívem!

    Fodor Ákos fordítása

    Macuo Basó – Haiku

    Lustácskán ring az
    őszi bokor – harmatcsepp
    se hull le róla…

    Fodor Ákos fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Vándorélet

    Barabás rajzához

    Szent Kleofás!
    Milyen karaván…
    Nem lehet más,
    Mint oláhcigány;
    Avvagy e szép utazási rend
    S pőre purdék serge mit jelent?

    Ott húzódik a díszes csapat
    Hosszú sorban zöld erdő alatt;
    A családfő vén, kehes lovon,
    Kit kötőfékszárnál fogva von
    Üggyel-bajjal egy izmos legény…
    No hisz izzad még az is szegény!
    Mert bizony már régen lehete,
    Hogy gabancuk a csikófogat
    Elhullatta… s most mi élete?
    Koplalásban tölt gyásznapokat.
    Ily esetben aztán ép erő
    Nem tudom, hogy volna nyerhető.

    S ami több, ki rája nehezül,
    Nemcsak a jó dáde egyedül:
    Oldalain egy-egy tarisznya lóg,
    S mindenikben rajkók láthatók;
    Ki-kidugván borzas fejöket,
    Pityeregnek szörnyű éneket,
    Mert helyök nem legkényelmesebb;
    A gyaloglás? még keservesebb!
    Úgy sipognak, mint az orgona,
    S tudja isten, meddig tartana?
    De nagyapjok hátra-hátrarúg,
    S meglapulnak szépen a fiúk.

    Megy megettök férj, menyecske, lány
    Egymás mellett és egymás után.
    Ki bagóz, ki füstöt ereget,
    Képezőleg terhes felleget,
    Mely szemet rág, s fojtja a tüdőt.
    Tán dohányuk paprikában főtt.

    Leghátul kócmadzagon pedig
    Egy lopott malac hetvenkedik.
    Boldogulni nem lehet vele!
    Sejt tán, hogy napja alkonyul,
    Azért viseli magát rosszul.
    De segít a meszelő nyele,
    Mellyel a derék családanya
    Nagy vitézül nekirohana.

    Így intéznek bátor lépteket
    Faluvégtől falu végeig.
    Ily hős népet mi sem rettegtet…
    Csak a szél! ezt megsüvegelik.
    S okosan! mert a kaján elem
    Mértéken túl emberségtelen.
    Néha rájok amidőn akad:
    Súg fülökbe olyan dolgokat,
    Hogy lábszárok is remeg bele,
    Mintha volna nyárfa levele.

    De ha szél úr könnyű szekeren
    Gyors lovakkal más vidékre hajt:
    Régi kedvök ismét ott terem,
    S farba rúgnak minden földi bajt.

    Pest, 1844. április

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Tiszavirág

    Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
    Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
    Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
    Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.

    Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
    Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
    Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
    De kérész életem te meg nem értheted.

    Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
    Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
    Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
    A pillanatnyi létről ódákat daloltok.

    Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
    Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
    Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
    Szívedből egy darabot már így is elviszek.

    Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
    Nászom után életem a víznek adom.
    Könnyet se hullajts, majd jövök…
    Életem a létben így – általad – lesz örök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Dal

    Mezőn kószáltam boldogan,
    Nyár pompáját ízleltem én,
    Míg Ámor herceg nem suhant
    A nap sugárain felém.

    Hajamba font liliomot,
    Rózsát fejemre, vérszínűt;
    Kertjébe vélem elfutott,
    Ahol gyönyör száll mindenütt.

    Szárnyamra harmatcsepp esett,
    Dalom naptól izzóra vált;
    Selyem hálóval meglesett
    És fényes kalitjába zárt.

    Most tréfál vélem, játszogat,
    Leül mellém, míg dalolok;
    Széjjelfeszíti szárnyamat,
    És gúnyol, hogy már rab vagyok.

    Vámosi Pál fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: Nem szeretem

    (Veress Miklós fordítása)

    Nem szeretem, ha fatális a végzet,
    az élettől nincs életundorom.
    Nem szeretem olyan szakát az évnek,
    amely nem visszhangozza víg dalom.

    Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
    s a bigott rajongásban sem hiszek.
    Nem szeretem azt, hogyha mások
    piszkos kézzel fölbontják leveleimet.

    Nem szeretem, ha előtte időnek
    félbeszakítják a beszélgetést.
    Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
    vagy bőrünket perzseli lövés.

    Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
    a kétkedés fullánkja biztosabb,
    mint az a tű, amely valótlant s valódit
    csak egybefércel néhány perc alatt.

    Nem szeretem a hájas biztonságot,
    mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
    És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
    hol elvetettük a „becsület” szavát.

    Ha szárnyakat találok összetörten,
    nincs bennem részvét, tudom biztosan.
    Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
    csak szánom megfeszített Krisztusom.

    Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
    nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
    Nem szeretem, hogyha lelkembe
    másznak, s ha beleköpnek,
    nem is tűrhetem.

    Nem szeretek lovardát és arénát,
    hol milliót cserél sok ostoba.
    Bármi jöhet, bármit is élek még át,
    ezt megszeretni nem tudom soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Orbán Ottó: Kibomló nyár

    Úgy jöttem hozzád, mint a szél a fához,
    forró, elmondhatatlan utakat söpörve,
    most ülök lábadnál, szám az arcodnak némasággal áldoz,
    mert mélyebb bennem a szerelem gödre,
    hogy hanggal betemetném, szóval betemetném,
    csak nézlek, boldog ég része, örökre
    egyforma felhők közt és mint a repkény
    tekintetedre tekergődzöm s keringnek bennem a kínzó
    gyönyörűség nedvei, az alvó, meleg fény
    nedvei s öntözik a teljességet, melyre nincs szó,
    se dallam,
    csak a sűrű párában úszó
    csend, mely reszket, gőzölög, mint halhatatlan
    réteken a frissen született borjak,
    élek, ágad és gyökered, hogy halkan
    suhanva friss combjaidra hajoljak.

    Mint hajnal a földre, felhőtlen hull testedre testem
    s megnyílsz, kelyhe a fénynek, edénye a csóknak.
    Én szabadnak születtem,
    nem ismertem a törvényt,
    most állok, lélek a nyárban, elédbe terítettem
    szívem piros szőnyegét önként,
    hogy járj rajta süppedő lábbal,
    mert nem több az öröklét,
    mint te meg én, mint mi meg ti, a bizonyos halállal
    dacoló pillanat, a könnyű és ökölkön
    tartó harag, melyet csak a szél és a madár hall,
    míg mosolyodból törékeny fák épülnek a földön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Keats – Szonett a szabadban

    (Vas István fordítása)

    Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
    oly édes annak, hogyha belelát
    a mennybe s oda lehel egy imát,
    hol telt mosollyal kék színű az ég.
    A szíve boldogabb lehet-e még,
    mint ha hullámzó réteket talált
    s olvas, gyepágyon nyújtva derekát,
    egy szerelemtől epedő regét.

    Ha este otthonába tér, a fül
    még sejti a madár dalát, a szem
    még rejti a kék, tág eget s örül.
    S ő búsul, hogy a nap oly sebesen
    száll, mint a tiszta űrön át röpül
    egy angyal könnye, hullva csöndesen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Ballada három falevélről

    Lehullott három falevél
    észrevétlen az őszi ágról.

    És jött a szél, a messzi szél,
    egy messzi, másik, új világból –
    Elröpült három falevél
    – – – – – – – – – – – – – –

    Az egyik magasba vágyott:
    talált a felhők közt új világot,
    emelte, emelte a szél.

    A másik rohanni vágyott:
    magasba hágott és mélybe szállott,
    sodorta, sodorta a szél.

    Harmadik szédülni vágyott:
    szemét lehúnyta, semmit se látott,
    kavarta, kavarta a szél.

    Lobogott három falevél.
    – – – – – – – – – – – – – –

    Lehullott három falevél
    tehetetlenül a világból.
    Ott lenn a sár, fekete, mély –
    ki emel fel az őszi sárból,
    ti szegény három falevél?

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek