Nincs: vége és többé soha –
Mint sziklakőre a moha:
Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
Halkan kiül a gyönyörűség.
Megyünk és mögöttünk marad
A biztos és a nem szabad –
Sírj és nevess és jer velem,
Ó hajléktalan szerelem!
Forrás: Versek mindenkinek
Címke: szabadság
-
Ignotus Hugó: Erdőben
-
Bányai Kornél – Balatoni ének
Tüzes borainknál kedvesebb vizünk: Balaton,
ámulva köszöntöm első csillanásaid.
Sötét földek kövek kelyhében csodaként
lobban zöld színed
mint fiatal tengeri levél.Előttem borzongsz roppant eleven síkság,
vakító fényt lövelve űzik egymást habjaid,
melyek mintha a tágas égből zúdulnának távol
titkait zúgva
szerte a párolgó partokon.Vitorláid csodáljam-e, amint színeket váltó
tükrödön lebegnek s tovatűnnek nesztelen?
Vagy holdas este a surranó halászt, midőn
verdeső vén hal
húzza hálóját mint színezüst?Lehelleted a parti szél, erős mint a szabadság
s úgy játszol görbe s váras dombjaid között
üde fénnyel ragyogva mint gyermek a porban:
minden mozgásod
szépség, folyton támadó gyönyör.Ringass rohanó víz, habpelyhű bölcsőm,
gyöngyös habjaid dalolják altatódalom.
Mámoros szívvel halálom is jó álomként fogadnám
s te lennél méltó
üvegkoporsóm szép Balaton.Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
-
Petőfi Sándor – Az országgyűléshez
Sokat beszéltek, szépet is beszéltek,
jót is, de ebbül a hon még nem él meg,
mert nincs rendében eljárásotok,
ti a dolog végébe kaptatok,
és így tevétek már régóta mindig;
látják, kik a multat végigtekintik.Ki képzel olyan templomépitőt,
ki a tornyot csinálja meg előbb?
És azt a levegőbe tolja, hogy
ott fönn maradjon, míg majd valahogy
alája rakja szépen a falat,
s legeslegvégül jőne az alap.Ti vagytok ilyen mesteremberek,
ezért ad a hon nektek kenyeret,
ezért fizet szivének vérivel!
Jobbat tesz, aki semmit sem mivel.Időt, erőt eltékozoltok, és ha
sikert mutattok is föl néha-néha,
csak olyan az, mint hogyha engemet
a szomjuság bánt, s adnak víz helyett
ételt, s talán még épen olyan ételt,
mitől szomjúságom csak jobban éget.Ha ez siker, ha ez jótétemény:
elmémet a bölcsőben hagytam én.
Hiába minden szép és jó beszéd,
ha meg nem fogjátok az elejét,
ha a kezdetnél el nem kezditek…
Sajtószabadságot szerezzetek.Sajtószabadságot, csak ezt ide!
Ez oly nagy, oly mindenható ige
a nemzetben, mint az isten “legyen”-je,
amellyel egy mindenséget teremte.Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek
eláradó bőségben termenek,
s bár az utósó szolga és a pór
zsebébül aranyat marokkal szór:
azon nemzetnek még sincs semmije,
azon nemzetnek koldus a neve.S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép,
nyomorg, tengődik mindenfélekép:
azon nemzet gazdag végtelenűl,
mert a jövendőt bírja örökűl.Haladni vágyunk; de haladhatunk?
Én istenem, milyen golyhók vagyunk!
Lábunk szabad, de a szemünk bekötve,
hová megyünk?… meglássátok, gödörbe.Szemünk bekötve, fogva szellemünk,
az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk,
a szellem rab, s a ronda légbe fúl,
mely dögvészes már önnön átkitúl.A szellem rab; mint a hitvány kutyát,
a ház végére láncba szoriták,
s láncát harapva tördeli fogát,
amellyel védni tudná a hazát…A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat,
s szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat!
Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak
megvettetésére a kerek világnak!Pest, 1848. február
Forrás: FB Szeretem a verseket
-
Nagy Gáspár: Kiszálló önkéntes
„A vérbeli író korunkban is szabadságos börtöntöltelék, s épp e kockázatos léthelyzet vállalása különbözteti meg a betűvetés kufáraitól, akik továbbra is, ma is dédelgetett védencei az intézményesített társadalmaknak.”
(Danilo Kiš)Lám ma is
kiolvasom szegényes harangszavát
a Délnek:
mert süket lettem a sok fecsegéstől,
elszenvedtem számtalan merényletet
viszonylagos jókedvvel, épen, köztetek –
éppen ez jogosít fel arra,
hogy ne szóljak vissza semmiért,
tehát: néma is lettem, játékból kiszálló önkéntes,
de jósolhatom: alkalmasint majd mások szólnak
helyettemhelyettemhelyettem
rátok,
elrejthetetlen,
bár ideig-óráig még rejthető
bűnökre rábökve mutatóujjal;
másokra pazarolhatjátok tehetetlen düheitek,
ha még maradt egy szikrányi önérzet,
vagy egy besúgó arctalan-arc, aki
helyettetek is éber, mert helyetekre pályázik,
tehát sietős a dolga, mint kinek has- és szómenése
van…
én már ráérős vagyok:
a madarak alacsony röptéből kiolvasom a délutánt,
s a csilláros égből a ránkszakadó vallatást.Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
-
Székely Magda: Vitorla
Hegytetőn volt az a szoba,
nem is szoba, csak ágy és ablak.
Aludt, de engem valami
megindított, hogy felriadjak,s az üvegen áradt a tó,
már nappali fényét kibontva,
s szélfutta, párás szárnyakon
egyetlen korai vitorlamagányosan és boldogan
úgy szállt a puszta ragyogáson,
úgy szállott érintetlenül
a vízen-égen az a vászon,úgy szállott az örök vizen,
minthogyha én, kezdetek óta.
De fölébredtek karjai,
s én hullottam, akár a tóba.Forrás: —
⭐ -
Juhász Gyula: Martinovicsék
A szolgaföldben nem nyughatnak ők, nem,
Följárnának a magyar temetőben.
Nem is merik ma eltemetni őket
És nincs számukra még e tájon őskert.Maradjanak is itt egy ideig,
Míg szolgaságunk éje letelik,
Maradjanak, virrasszanak a csontok,
Míg bennünket gyötörnek szolgagondok.Maradjanak: a kiégett szemek
Sok úri bűnre hadd tekintsenek,
Hadd legyenek bírák most, kiket egyszer
Halálba küldött egy gaz, régi rendszer!Majd lesz még egyszer május e világon
S nagy temetés egy víg föltámadáson.
Szabad népeknek boldog milliója
Kísérje őket egy új Panteonba!Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: 48. március 15.
Ó régi szép est… tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ível,
A deszkáidon tetté vált a szó.Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen – ó büszkeség! –
A gondolatszabadság született.Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,
Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
Ki Jókainak szívére hajolt…
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: A hulló csillagokhoz
Nem szeretem a lomha fényeket,
A csillagot, mely álmosan ragyog,
Ti vagytok az én örömöm látványa,
Meteorok a fehér éjszakába:
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti züllött csillagok!Az égi rónán csöndes nyáj legel,
Eónok óta hallgatag ragyog,
– Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
A szent mélységbe fényeket juttatva,
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti hulló csillagok!Békét hazudik a csillagvilág,
A lusta álmok éjjelén ragyog,
– Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
Lobogjatok csak és robogjatok,
Ti bátor csillagok!Forrás: MEK
-
Juhász Gyula: Beethovenhez
Örök hangok zenésze, borús titán, Beethoven,
Ma egy világ siráma zendül fel bánatodban,
S ki mennyei derűben trónolsz mosolygva ott fenn,
Nevedre egy világ bús szíve összedobban.A germán géniusz, mely benned csúcsra hágott,
Veled győzelmesen bejárja a világot,
És ellen és barát egy testvér hangjaidnál,
Melyek mély árja kéjt és kínt az égbe himbál!Nagyságod ünnepén, mely tiszta és nemes fényt
Sugárzik boldogan a nagy Emberiségre,
S széppé teszi a gyászt, dicsőbbé az erényt:
Engedd, hogy egy babért fonjunk mi is e névre.Beethoven, hisz neved szabadság és művészet,
S mi e két nemtőnek nevében íme néked
Zenével áldozunk alázatos szerényen,
A magyar muzsika ministránsaiképpen!Jöjj el, jöjj el közénk, ez áhítat körébe,
Miként az Úr leszáll az oltár asztalára,
Nagy lelked zengjen és ujjongjon a zenében
A fúvók és vonók fönséges viharában.Epedjen és zokogjon és dübörögve szóljon
Az Ember vágya és szerelme a vonókon,
És mint felhők közül a Nap kilép ragyogva,
Örök vigasz derűjét áraszd a bánatokra!Beethoven, ki a magasság és mélység sasa voltál,
Világokat suhintó egyetlen szárnycsapással:
Dicsőséged egébe tekint egy csonka ország,
S a sírok ormain köszönt ma muzsikával;Mert emberi jogok, szabadságok, remények
Nemes zenésze, nékünk testvérünk vagy s ha téged
Ma ünnepel e nép is, magasztos, szent dalodban
Rab milliók szívének egy vágya összedobban!Forrás: MEK
