Címke: szabadság

  • Rónay György – Hat vers a Korintusiakhoz, 2.

    Magad helyett
    az egész világot
    kell szeretned…

    Magad maradsz maholnap, oly magad,
    s úgy hullnak el mellőled a barátok,
    hogy az élőknél közelebb találod
    magadhoz néha már a holtakat,
    kik némán őrzik lent a holt nyarak
    közös reményét, míg te zord magányod
    rideg telében meddőn múlni látod
    a napokat, havakat, holdakat: –
    rabságod őre, lassankint belátod,
    hogy magad helyett az egész világot
    kell szeretned, s csak úgy leszel szabad,
    ha egy helyett milliók rabja vagy,
    s elveszve bennük, önkéntes halálod
    áldozata lesz a föltámadásod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő – Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    szó nem butít, fény nem vakít,
    se rang, se kincs nem veszteget meg,
    az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    a látszatot lenézi, meg nem óvja,
    nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    aki üres jelszókat nem visít,
    nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    s embernek nézi azt is, aki pőre.
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    ha neve nincs is, mégis valaki,

    vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    van mindene, ha nincs is semmije,
    mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    vállalja azt, amit jó társa vállal,
    és győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    többször cirógat, mint ahányszor üt,
    de megmutatja olykor, hogy van ökle…
    szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    aki oly áhítattal mondja ki,
    mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    és lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    hogy azt csináld, amit akarsz,

    s mindazt, miért más robotolt,
    magad javára letarold,
    mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    mint a reménység, napsugár, tavasz,

    mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    ráönti illatát a szomjazó világra,
    hogy abból jótestvéri jusson
    minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    te sem vagy még szabad, te is csak…
    gyáva rab vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Virág Benedek – A kalitkába zárt madárról

    Szabad teremtmény, kis Madár!
    Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
    Tudom: sohajtasz sorsodon,
    S várod naponként a szerencsét;
    Még alszik a Hajnal, s te már
    Vered kalitkád szárnyaiddal.
    Oh mondd ki nékem, kis Madár!
    Örülsz-e vagy nem álmaidnak?

    Ha hallja gazdád éneked,
    Gondolja: hálálod kölessét.
    Nem vélem én azt, s nem hiszem;
    Te átkokat zenegsz fejére.
    Ha látja, hogy bé van fejed
    Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
    Azt mondja: már megfáradott
    S elnyúgodott az én Madárkám.

    Nem! Nem! Te bús óráidat
    Bánkodva számlálod magadban,
    S hogy jobb reményed nem lehet,
    Utálod a napnak világát.
    Ha vagy veréb hozzád röpül,
    S akar kicsípni étkeidből,
    S te addig állasz ellene,
    Míg messze tőled el nem űzted;

    A gazda rátok néz, nevet,
    S örül az ártatlan csatának;
    Nem tudja, hogy barátja vagy
    Annak, kit elversz a veszélytől.
    Ha csípkeded rostélyidat,
    Vagy ujjait tréfás uradnak;
    Azt véli, hogy játszol vele,
    S hogy elfelejtetted, mi voltál.

    Én azt hiszem, hogy mérgedet
    Szívére kívánod kiadni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna: Egyszer így lenne jó

    Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az
    égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
    Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
    Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
    és a megszokottság ne törjön ránk.
    Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk…
    hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

    Jó lenne egyszer közel engedni a csodát…
    vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
    nem elvárva a mező zöldjét,
    a virágok színét, illatát,
    a szirmok bársonyát.
    Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával,
    készen új értelmet adni a fogalmaknak
    és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
    és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
    és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
    Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
    vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.

    Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
    hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
    hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
    bújjunk az éjszaka csendjébe…
    végre kinyújtózva önmagunkban.
    Egyszer így lenne jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária – Mágia

    Akit birtokolva tartasz vissza,
    elhagy tiltakozva, iszonyodva.
    Nem megy el, ha nyitva a kalitka.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Macuo Basó – Haiku

    Sólyom suhant át
    a szirtfok fölött: vele-
    szárnyalt a szívem!

    Fodor Ákos fordítása

    Macuo Basó – Haiku

    Lustácskán ring az
    őszi bokor – harmatcsepp
    se hull le róla…

    Fodor Ákos fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Vándorélet

    Barabás rajzához

    Szent Kleofás!
    Milyen karaván…
    Nem lehet más,
    Mint oláhcigány;
    Avvagy e szép utazási rend
    S pőre purdék serge mit jelent?

    Ott húzódik a díszes csapat
    Hosszú sorban zöld erdő alatt;
    A családfő vén, kehes lovon,
    Kit kötőfékszárnál fogva von
    Üggyel-bajjal egy izmos legény…
    No hisz izzad még az is szegény!
    Mert bizony már régen lehete,
    Hogy gabancuk a csikófogat
    Elhullatta… s most mi élete?
    Koplalásban tölt gyásznapokat.
    Ily esetben aztán ép erő
    Nem tudom, hogy volna nyerhető.

    S ami több, ki rája nehezül,
    Nemcsak a jó dáde egyedül:
    Oldalain egy-egy tarisznya lóg,
    S mindenikben rajkók láthatók;
    Ki-kidugván borzas fejöket,
    Pityeregnek szörnyű éneket,
    Mert helyök nem legkényelmesebb;
    A gyaloglás? még keservesebb!
    Úgy sipognak, mint az orgona,
    S tudja isten, meddig tartana?
    De nagyapjok hátra-hátrarúg,
    S meglapulnak szépen a fiúk.

    Megy megettök férj, menyecske, lány
    Egymás mellett és egymás után.
    Ki bagóz, ki füstöt ereget,
    Képezőleg terhes felleget,
    Mely szemet rág, s fojtja a tüdőt.
    Tán dohányuk paprikában főtt.

    Leghátul kócmadzagon pedig
    Egy lopott malac hetvenkedik.
    Boldogulni nem lehet vele!
    Sejt tán, hogy napja alkonyul,
    Azért viseli magát rosszul.
    De segít a meszelő nyele,
    Mellyel a derék családanya
    Nagy vitézül nekirohana.

    Így intéznek bátor lépteket
    Faluvégtől falu végeig.
    Ily hős népet mi sem rettegtet…
    Csak a szél! ezt megsüvegelik.
    S okosan! mert a kaján elem
    Mértéken túl emberségtelen.
    Néha rájok amidőn akad:
    Súg fülökbe olyan dolgokat,
    Hogy lábszárok is remeg bele,
    Mintha volna nyárfa levele.

    De ha szél úr könnyű szekeren
    Gyors lovakkal más vidékre hajt:
    Régi kedvök ismét ott terem,
    S farba rúgnak minden földi bajt.

    Pest, 1844. április

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Tiszavirág

    Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
    Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
    Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
    Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.

    Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
    Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
    Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
    De kérész életem te meg nem értheted.

    Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
    Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
    Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
    A pillanatnyi létről ódákat daloltok.

    Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
    Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
    Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
    Szívedből egy darabot már így is elviszek.

    Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
    Nászom után életem a víznek adom.
    Könnyet se hullajts, majd jövök…
    Életem a létben így – általad – lesz örök.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Dal

    Mezőn kószáltam boldogan,
    Nyár pompáját ízleltem én,
    Míg Ámor herceg nem suhant
    A nap sugárain felém.

    Hajamba font liliomot,
    Rózsát fejemre, vérszínűt;
    Kertjébe vélem elfutott,
    Ahol gyönyör száll mindenütt.

    Szárnyamra harmatcsepp esett,
    Dalom naptól izzóra vált;
    Selyem hálóval meglesett
    És fényes kalitjába zárt.

    Most tréfál vélem, játszogat,
    Leül mellém, míg dalolok;
    Széjjelfeszíti szárnyamat,
    És gúnyol, hogy már rab vagyok.

    Vámosi Pál fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig