https://verskucko.com

Címke: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Titkos párbeszéd

    S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
    – Számolni kezdeném a perceket.
    Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire?
    – Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
    S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
    – Füst s láng bennem is együtt kavarog.
    Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
    – Nem mozdulok, el ne riasszalak!
    Szép az a lugas, az a friss gyep-ágy?
    – Nap! zöld árny! tücskök! ezüst éjszakák!
    Mit mond majd az első tekinteted?
    – Hogy eddig csak hazudni mert neked.
    Szegény fiú, féltél tőlem, ugye?
    – Félelmes az isten ígézete!
    Utad leszek tőle a föld felé.
    – Az vagy, ígéret, minden gyönyöré!
    Várj! Ma! Talán! Én se tudom, mi lesz…
    – Még a boldogság is rettenetes!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A Romlás Virágai

    Ragadtak rám a nyelvek. A latin
    rég hozta a franciát, s így megint
    új ablakokkal tárult a világ.
    Hogy kígyót-békát, dekadenciát
    s annyi Baudelaire!-t olvastak Adyra,
    kíváncsivá tett: milyen hát az a
    párizsi költő-szörnyeteg, aki
    annyi zsenit meg tudott rontani?
    Háború volt, ritka a francia
    könyv, pláne a modern vers! Így, mikor
    Oláh Gábor hallotta Palitól
    – Kardostól – hogy egy vasutas fia
    Debrecenben min töri a fejét
    s kölcsönadta a maga Baudelaire-ét,
    a beszerezhetetlent: repeső
    kézzel rögtön papírt vettem elő
    s körmölgetve vagy két hónapon át
    lemásoltam a teljes Fleurs du Mal-t.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Ady

    Ez után a nagy becsi nyár után,
    már háborúban, állandó tanyám
    a könyvtár lett, a kollégiumi
    anyakönyvtár. Boltos ablakai
    az udvarra nyíltak, hol, évekig,
    annyit játszottam, jobbfelől pedig,
    a belső szentélyből, vén tornyai
    látszottak a Nagytemplomnak. Öreg
    Károly bácsi rakta a könyveket
    az asztalra, s: „Mi baja?”, kérdezett
    dörmögve, mikor a kérőlapon
    ősszel hirtelen olyan változást
    tapasztalt a címekben. „Mi bajom –?”
    „Hát hogy Adyt kér!” Gyújtotta a gázt
    s: „Züllött alak, valaha ide járt”,
    nyújtotta a könyvet a pulton át…
    Züllött alak? Hm. Érdekes lehet.
    Olvasni kezdtem az Új Verseket.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Irodalomtörténet

    Volt ott egy irodalomtörténet is;
    Berzsenyinél ütöttem fel: a „kis
    Beöthy” volt, a „Tükör”. Addig sosem
    tünődtem még írókon, verseken,
    s most elbámultam: azt hittem, hogy a
    költészet olyan, mint a biblia,
    titkos, szent s roppant távoli dolog;
    s látnom kellett, szinte káprázva, hogy
    ez nem túlvilág, ez a Berzsenyi,
    de „kisgazda”, „kemenesaljai”,
    s hogy így élt, úgy, dolgozott, szenvedett,
    s bár lekritizálták, – akit szeretett,
    a nő nevét is őrzik, tisztelik!
    Utána elolvastam Kölcseyt,
    a portrét róla, s egyre lázasabb
    izgalommal a többit, másokat,
    aki csak volt s van: mire este lett,
    tudtam az irodalomtörténetet.

    Forrás: DIA

    r

  • Szabó Lőrinc: Rossz lányok

    Rossz fiúk után a rossz lányokat
    ismertem meg. Csak a tanyájukat
    s a hírüket. De elég volt az is.
    Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis,
    úgy fájt a létük. Minden éjszaka
    piros függönnyel, pokol ablaka,
    világítottak. Egy szomszéd diák
    a házukban agyonlőtte magát,
    s rendőrség szállt ki. Istállószagú
    s félig, mint a romlott tej, savanyú
    volt a környékük. „Parancsnokuk a
    vak mester s a fekete zongora”
    – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és
    ha az rákezdi, előbb az egész
    szalon, együtt, részegen…”, – valamit
    mondtak még – „…azután összeteszik…”
    – a többit már csak súgták. – Rémület
    és undor rázott: őrültek ezek?

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Hatodnap

    Öt napig vártam, öt teljes napig.
    Csak apa előtt mondtam valamit
    a titkomról, de oly zavarosan,
    hogy meg sem értett… Resteltem magam
    – úgy látszik – hogy olyan avult csodák
    érdekelnek, amiket meg se lát,
    meg sem említ már régi, igazi
    nagyvárosi ember, debreceni.
    Hatodnap aztán ott voltam megint
    a Fő utcán. Ami csak mese, mind
    emelt, röpített. Szárny-nyitó gyönyör
    volt látni, messziről, hogy tündököl
    az arany tábla!… S odaértem… És
    elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
    ezt mondta csak a csoda-felirat.
    Ki lopta el az Óriásomat? –
    jajdult a szívem, szinte hangosan…
    Aztán csak álltam s szégyeltem magam.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Debrecenben

    Cók-mókkal rakva, félve s boldogan,
    vitt, nyolcéves fiút, első utam
    Debrecen főutcáján. Mindenütt
    legendát vártam, hajdúkat s velük
    törököket, tűzvészt, gályarabot,
    s hogy jön Kossuth s megint beszélni fog
    és de-tro-ni-zál… Azt hittem, csupa
    hős vesz körül… Kisvonat mozdonya
    pöfögött fel s alá, mesebeli,
    guruló vaskocka, s kocsijai:
    micsoda játék!… S vágy s való között
    egyszer csak átléptem a küszöböt:
    egy bolt felett cégtáblát láttam és
    rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész,”
    arany betűket… Megnéztem megint:
    Ó-R-I-Á-S?… Az!… Istenem!… Eszerint,
    gyúltam ki, itt egy Óriás lakik
    s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Sokféle nép

    Sokféle népet láttam. Dáridó
    a magyarnak! A vásáros zsidó
    titokzatos volt, göndör pájeszét
    csúfolták, és nevették az eszét.
    A város végén sátoros cigány –
    „Vigyázz, még ellop!” mondta az anyám,
    „kivágja nyelved és úgy kényszerít,
    hogy koldulj neki!” Nagy, nyurga, szelíd
    drótostót lépegetett halina-
    nadrágjában, tündöklő bádogok
    zörögtek a hátán, üveglapok,
    csirizes doboz – messzi föld fia,
    látszott, milyen jól esik neki a
    leves, amit a négy pénzhez kapott.
    De legérdekesebb a köszörűs
    szerszáma volt, a korong: az a tűz,
    amely a forgó kőből pattogott,
    poklot kötött össze és csillagot!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Csak ami Volt

    Tűnt évek őre, add áldó kezed,
    s kalauzolj, édes Emlékezet!
    A jelen? Nincs. Csak az Van, ami Volt,
    csak amit megjegyeztél. Az Ipolyt,
    azt ma is látod! És a bóbitás
    nádszálat, melynek kicsi volt a ház,
    amikor hazavittem. És a sok
    forgót, örvényt. Télen a farkasok
    nyomát a hóban. Nyáron a füzet
    s az árnyát, s élő tükrét, a vizet,
    mely áll, ha fut is, és fut, noha áll,
    s mint az Idő, oly tréfákat csinál.
    Sok mindent megőriztél: meredek
    partot, ahol hasaltunk, az öreg
    kotlót, aki kacsákat kelt ki… Nyiss,
    nyiss most ablakot rájuk, drága, friss
    képeid aggasd körém: életem,
    be gazdag vagy, mihelyt emlékezem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Nők keresztje

    Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd,
    szégyellős volt. Szégyeltek valamit,
    amiről nem tehettek! Valahogy
    rágalmazott faj voltak, mártírok,
    mártír-jelöltek. Nem ilyen szavak
    jártak fejemben, de az indulat,
    amivel néztem őket, pontosan
    ez volt, ilyen volt. Amíg kicsinyek,
    csitrik vagy éppen utcagyerekek,
    addig nem vettem őket komolyan:
    szegények, ők még nem tudják, mi van
    előttük!… Máskülönben a dolog
    nem tartozott rám: minden megszabott
    törvény szerint járt s az bizony kirótt
    borzalmat mindenkire, azt vagy ezt:
    nőnek lenni, úgy látszik, nagy kereszt,
    gondoltam, bár az egésznek csak a –
    az egésznek… a ruha az oka!

    Forrás: DIA