Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen
dobogós boldogságban
halálig szívverésben.
Forrás: Szívzuhogás
Címke: Szécsi Margit
-
Szécsi Margit – Körülötted bolyongok
-
Szécsi Margit: A magyar Gulág
Nem töri át táltos mese,
a hétmérföldes csizma se.
Nem a rácsos tábor-világ –
ő: a sors, a magyar Gulág.Lélek ellen örök blokád,
ő: a sors, a magyar Gulág.
Frontális köd, köd-gyülevész,
megőrül benne a vitéz.Szív nem nemes, szabály hamis,
nyílt sisakod: halálod is.
Ez az eleven nem-levés,
az eleve elrendelés.A pénzváltók, a praktikák,
a ríkató vastaktikák –
hogyha kinek gyarmata vagy:
kölkeidben is az maradj.Belepusztul ősöd, apád,
ez a sors, a magyar Gulág.Jaj, aki tarkódon tapos,
a nép legyen alázatos!
Jaj, cinikus zsoldos-golyók…
Ezer év itt a büntetés.Ne-tudd-ki-vagy kitüntetés –
megölt múltunk: magyar Gulág.
S kidobják a dögcédulát.
-
Szécsi Margit: A csillagos Golgota
Kire az Alvilág sújt,
kire a csillagok pora –
mélység, magasság: egy út,
ez a csillagos Golgota.Bastille-döngető tenger,
s a krizantémos García.
Kit az Alvilág vert meg,
kit meg a csillagok pora.Halottas, néma virtus
révedez megrontóira.
Mélység, magasság: egy út,
ez a csillagos Golgota.Mert megadatott minden:
sokaság, virtus, García.
És eladatik minden –
rövid a vágta mámora.Kit az Alvilág nyergel,
kit meg a csillagok pora,
s elhallgattatik minden –
ez a csillagos Golgota.Mélység, magasság: egy út,
csók zuhog, barát mostoha.
Kit az Alvilág vert meg,
kit meg a csillagok pora.Meghal akár a latrok,
vagy elmarja a glória.
Ég és pokol kezet fog –
ez a csillagos Golgota.Aranyfüst, rongy ígéret,
sírig hívő az ostoba.
Kit szalmazsák deleltet,
kit meg a csillagok pora.Szívedből, szent batyudból,
amivel jöttél: mind oda.
Kit Alvilág motoz meg,
kit meg a csillagok pora.Mert megadatott minden:
sokaság, virtus, García.
S kit Alvilág bitangol,
kit meg a csillagok pora.Aranyfüst, rongykatarzis,
az utószó aranykora.
Arcom csupa özönvíz –
ez a csillagos Golgota.
-
Szécsi Margit: Hallgatás Hídja
Hídépítő álma: híd.
De nem ő jut által rajta.
S ha már mehet: bunkó hajtja,
vérrel virágzik a híd.Rakja szivárványait,
más szedi a vámot rajta.
A bolond, ki műve borja,
ebben meghunyászkodik.Szívünk bár rugaszkodik,
hogy e romlást hírül adja:
a bolond, ki sorsa rabja,
abban megragaszkodik.Évre év és ívre ív,
nincs buzgalom vakság nélkül.
Híd a Kwai-folyón megépül,
minden folyón minden híd.Szép a rút és rút a szép,
ha a gonosz pártul fogja.
Hogy ne lenne sorsa rabja –
ember megpróbálkozik.
-
Szécsi Margit: Mi a nép?
Mi a nép? Eredője van-e?
Maga-magáról fogalma van-e?
Övé lesz-e az édeni alma?
Lakodalma-e forradalma?Alázattá hogy lesz a szilaj vágy?
Remek ősemberből a jobbágy?
Vívódva az ábránd hóhéraival
mit akar? tér neki e csont-ravatal?Vétke-e, hogy vállán a zsarnok?
Mikor veri arcul a sorsot?
S ha lövet rá a rémuralom:
nép-e, aki rátüzel? vagy hatalom?Mi a nép? Akarata van-e?
Erejéről fogalma van-e?
S ha beindul ősz csudamalma:
kinek őröl a föld sokadalma?
-
Szécsi Margit: Káin és Ábel
Rege mondja róluk szent vadregény:
Káin csupa füst, Ábel csupa fény.
Régi rege, új is,
régtől tudott –
Káin ma is él,
Ábel halott.A szíved üres,
a szádban halál,
a kezedben megfullad a madár.
A füstöd rühes,
a porban mohog,
de égre van írva,
hogy Ábel halott.Kontár vagy!
Így vagy elvetemült –
de Ábel egy fűszálon is hegedült,
s a zengésen örökkön rajtaüt a bot.
Sújtott vala Káin –
s Ábel halott.Tűz fészke a szívünk,
vesztünk az erőnk,
mert gyűlöli Káin
s áhítja e főt.
Vagyunk áldozók
s áldozatok,
s a bárányszín lángban
Káin vakog.Az orcád hazug,
patyolatod vitás,
a zsebedben alku
és brutalitás.
Egyremegy: gumibot,
pásztori bot –
a nép, aki eltűr,
veszteni fog.A borda betört,
a vér kiomlott,
fehér álarcban
a nappali hold.
Nap süt, sivatag,
megőszül a zöld –
Káin ma is él,
Ábel örök.
-
Szécsi Margit: Fegyver és Délibáb (részlet)
Ez a túlerő deres brigádja,
ez gyűri le a nép iramát.
Két pokolország császárja-cárja
ontja világra Szibériát.Majd elfakul a vérpanoráma,
felejt a férfi, elhagy a nő,
vetkezi lelkét a hollók havára,
vesztegeti a szörnyű idő.Közel az alku dög-parolája,
rothad a vér, elhull a virág,
lesztek a lélek Szibériája,
s lelkem perzseli Szibériát.Lovam eladtam – nincsen adósság,
arkangyal-szárnyam suhogva nő,
kifizettem az utolsó rózsát,
nincs veled alku, szörnyű idő.Hóban a költő vértanú-lángja,
de új tilosba gyújtja magát –
ember az ember Szibériája,
s lelkünk perzseli Szibériát.
-
Szécsi Margit: Freskó a Szolgafalra
Isa por és hamu-kor.
Nem az égbolt, csak a boltja.
Halálba űzik a hőst,
a gyávát a hatalomba.Nem a csillagközi por,
de a lélek-közi banda.
Porond-cár por-markában
a titkos értelmű bomba.Jaj, a sivatagi csók!
Jaj, a megemésztő szolga!
Merre hajtsuk a csikót –
halálba vagy hatalomba?Égilovas-buktató
kozmikus törpe, te ronda!
Halálba űzöd a hőst,
a gyávát a hatalomba.
-
Szécsi Margit: Porból porba
Ne higgy, derék, a törpének,
ne higgy, szívem, a szürkének!
Vesd meg, aki sorsodba áll –
a szürkével szóba ne állj!Mind a paplan alá való,
mennyi szőre, mind eladó,
akár kese, akár fakó –
színeidben mindenható.Szivárványos az ég alja,
nem jól van a fejed alja.
Be szent csőszöd, minden facér,
ki magában krajcárt se ér!Ne higgy, derék, a törpének,
ne higgy, szívem, a szürkének!
Vesd meg, aki sorsodba áll –
a szürkével szóba ne állj!Hogy forog a szent spirálban:
a tömegsír himporában!
Hogy kifoszt a fene nászért,
megnyer hatért, árul százér.Mesebeli Ától-Bától –
üsd el arany almafádtól!
S rádvicsorít, mint a halál –
veszett gyöngysor manipulál!Ne higgy, derék, a törpének,
ne higgy, szívem, a szürkének!
Vesd meg, aki sorsodba áll –
a szürkével szóba ne állj!Egy korona, két korona,
belőled él minden rima,
rongyapostol, Richárd király –
korbácsot rá! ez a szabály!Oszd ki neki a szent hegyen!
Ha kurva köll: sarki legyen!
Paradicsommadár-tarka –
szikrázzon a romlás rajta!Írd az égi nagy freskóra,
ki rányergel koporsódra!
Nem jól van a fejed alja –
szivárványos az ég alja!Porból porba míg sorolnak:
hátadon csak szárnyad hordjad!
Csürhével is úgy hajts haza,
mint a Semmi napszámosa!Ne higgy, derék, a törpének,
ne higgy, szívem, a szürkének!
Vesd meg, aki sorsodba áll –
a szürkével szóba ne állj!
-
Szécsi Margit: Tíz tilosnál: vonat
(Latinovits Zoltán; Anagramma az ő nevére, 1971)
Szobránál szebb volt az ember,
testesült lélek, ha van.
Okokkal oktalanított,
züllesztett boldogtalan.Látok jelenést, dudorászom,
vaslobogós égi vadat,
szíve alatt míg vacsorázom,
vasbocskora szívemre lehat.Ó, szent a nemzeti sárkány,
mennyei hitves, ha van,
elvoltunk érte ugatni –
volt erről egykor szavam.Száműzve a magányra, élek.
S bár erre tabletta van:
elaluszom s fölérzek magamtól,
s írok magamnak, magam.Ideától, hamis baráttól,
dögvésztől megóvj, Uram.
Ellenfelem, ha világol:
harcban kivágom magam.
