Ez a túlerő deres brigádja,
ez gyűri le a nép iramát.
Két pokolország császárja-cárja
ontja világra Szibériát.
Majd elfakul a vérpanoráma,
felejt a férfi, elhagy a nő,
vetkezi lelkét a hollók havára,
vesztegeti a szörnyű idő.
Közel az alku dög-parolája,
rothad a vér, elhull a virág,
lesztek a lélek Szibériája,
s lelkem perzseli Szibériát.
Lovam eladtam – nincsen adósság,
arkangyal-szárnyam suhogva nő,
kifizettem az utolsó rózsát,
nincs veled alku, szörnyű idő.
Hóban a költő vértanú-lángja,
de új tilosba gyújtja magát –
ember az ember Szibériája,
s lelkünk perzseli Szibériát.
