https://verskucko.com

Címke: szépség

  • Sik Sándor – Ballada a szépség szomorúságáról

    (Radványi Kálmánnak)

    Megmondom: Sokszor megcsodáltam
    Egy tölgyet a park sűrüjén,
    Hogy félig már halálra váltan,
    Oly súlyos, komor és kemény.
    De egyszer a vén fa tövén,
    Korhadt kérgű gyökere mellett,
    Kis gyöngyvirágot leltem én.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Tikkadt, tüzes nyárban,
    A forró nap fojtó delén
    Virágos szőnyeg réten jártam,
    És harsogott a nap felém,
    De ha a rőt nap estelén,
    Szelíden, mint egy halk lehellet,
    A hűs hold mosolygott elém:
    Akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Férfiút találtam,
    Vérvesztő harcok mezején
    Megállott mosolyogva, bátran.
    És én ujjongtam erején.
    De egyszer kacagón elém
    Egy piros gyermekarc szökellett,
    Egy táncoló tavaszi fény.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Vedd kérlek: ím e versbe zárom
    Szívem, mely búsan énekel.
    Minden mosolygó rózsaszálon
    Mindig, jaj, mindig sírni kell!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A szépség próbája

    Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
    Mint aranyfelleg alkonyati égre.

    Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
    Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

    A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
    A könnycsepp igazolt és ragyogott.

    Úgy ragyogott, mint egy gyémántpecsét,
    Átragyogta a költő kételyét.

    A költeményen és a könnyön át
    A Szépség találta meg önmagát.

    1922. április 8., Hajós Ivánnénak

    Forrás: www.eternus.hu – Reményik Sándor versei

  • Paul Éluard – Szemed íve

    Szemed íve szívemet körülzárja,
    Tánc és báj karikája,
    Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,
    És ha már nem tudom, mit éltem életemben,
    Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

    Nap-lombozat és harmat-mohaágy,
    Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,
    Szárnyak, világot fénybe takarók,
    Tengerrel, éggel megrakott hajók,
    Zaj zavarói, szín forrásai.

    Mindig csillagok almán fészkelő
    Hajnal-tyúkaljból rebbent illatok,
    Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,
    Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,
    S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe – Egy folyamhoz

    Jelkép vagy, villódzó folyam!
    Kristályos vándor habjaidban
    Meztelen emberszív suhan,
    A Szépség izzó fénye fut,
    S mit vén Alberto lánya tud,
    Bűvészet játszi képe villan.

    De ha Kedvesem tükrödbe néz,
    S csillámaid rezegni látja,
    Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
    Olyan mint az, ki őt imádja:
    Annak is éppen úgy lebeg
    Szivén ez arc tündéri mása,
    S úgy rezzenti e szép szemek
    Lélekbe ásó villanása.

    (Kardos László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Örök vers

    Fáradt-szelíden megy a Szépség –
    Felette éhes, sunyi vércsék
    és csapja az út sárhabarcsa.

    Életet lehel fűnek-fának,
    de mint hajdan az Ember fiának:
    nincs ahová fejét lehajtsa.

    Hideg sírással jön az éjjel –
    A vándor tekint szerteszéjjel
    s veri zord alvók ajtaját.

    Köpenyegét, a bús-kopottat
    összehúzza és úgy kopogtat
    a szívünkön: szabad-e hát?

    1926

    Forrás: MEK

  • Weöres Sándor: Tíz lépcső

    Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
    Nyújdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
    Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
    Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
    Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
    Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
    Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
    Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
    Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
    Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

    Forrás: —

  • Johann Wolfgang von Goethe

    „Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét,
    olvasnia egy kis költészetet,
    és néznie egy csodás képet,
    hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből,
    és észrevegye a szépet,
    amit Isten ültetett az ember lelkébe.”

    Forrás: Goethe – válogatott gondolatok

  • Dsida Jenő: Örök vers

    Fáradt-szelíden megy a Szépség –
    felette éhes, sunyi vércsék
    és csapja az út sárhabarcsa.

    Életet lehel fűnek-fának,
    de mint hajdan az Ember fiának:
    nincs ahová fejét lehajtsa.

    Hideg sírással jön az éjjel –
    a vándor tekint szerteszéjjel
    s veri zord alvók ajtaját.

    Köpenyegét, a bús-kopottat
    összehúzza és úgy kopogtat
    a szívünkön: szabad-e hát?

    1926

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Juhász Gyula – Ezek enyémek

    Ha dübörögve hirtelen bezárul
    mögöttem rozsdás aranykapud, élet,
    mi fáj nekem e keserű világbul,
    mi lesz az, amit akkor sírva érzek?

    Mi vonja vissza még egy pillanatra
    bús lelkemet, mely halottra fázott,
    minek az íze, emléke, zamatja,
    mért áldom én ez átkozott világot?

    A szerelem? Hisz én csak sírva vártam,
    és hideg küszöbén, mint a kivert eb,
    szűköltem hűs tavaszi éjszakában,
    s még mindig ég a régi, beteg seb!

    A gyönyörök? Ó, fösvény, dölyfös élet,
    hisz asztalaid morzsáit ha kaptam!
    Mi fáj nekem, ha valahára végre
    mögöttem portád örökre becsaptam?

    Egy zene tán. Mozart. Víg nyári éjen
    aranyos gyertyafényben zongorázták,
    és benne csengett arany-gyermekségem.
    Egy zene fáj. Egy tűnő, örök ábránd.

    Egy kép. A Segantini esti tája,
    a fáradt vándor, ki fölnéz az égre,
    hol hunyó nap van és ködök vára,
    s lelkében örök vágyak messzesége!

    Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.
    Ez voltam én. Valaki, aki készül,
    valaki, aki árván erre tévedt,
    s akinek útja végtelenbe mélyül…

    Forrás: FB – Szeretem a verseket
    j

  • Oscar Wilde: La Bella Donna Della Mia Mente

    Testem parázsló tűzben ég,
    a lábam vándorolni fáj,
    annyit kiáltám a nevét,
    hogy dalt se tud már ez a száj.

    Ó, Kenderike, énekelj,
    vadrózsák közt dalban feredj,
    ó, kis Pacsirta, égre kelj,
    mert drága Hölgyem erre megy.

    Szép ő, csodás harmónia,
    mit még nem ismert férfiszem,
    szebb, mint Királynő és Rima,
    s mint holdsugár sötét vizen.

    Mirtuszlevél van a haján,
    (zöld lomb, aranyló haj körül!)
    zöld fű az őszi, halavány
    kévékben nem ily gyönyörű.

    Kis ajka csókra olvatag,
    s nem jajt kiáltani csunyán.
    Remeg, akárcsak a patak
    vagy rózsa az eső után.

    Nyaka fehér lótuszkehely,
    rózsáll a napba kegyesen,
    s ily élőn nem piheg-lehel
    a Kenderike begye sem.

    Mint gránátalma, mit a kés
    szétvágott, biborszája él,
    őszibarack az arca és
    feléd ragyog, pirulva, Dél.

    Ó, összetett kéz! Drága test,
    viselni kéj és kin nyilát,
    ó, Szerelemház, ó, nemes,
    eső-csapott, halvány virág!

    Fordító: Kosztolányi Dezső
    Forrás: Magyar Bábel