Címke: szépség

  • Romhányi József: Viziló-szépség

    A fertelmes kajla, kancsal vízikancát
    ostromló csődörök szinte megrohanták.
    – Hogy van ez? – kérdezte a bölcs alligátor –
    hisz e némber tárlat a szépséghibákból.
    Az ízlésetekkel bizonyára baj van,
    mert ez torz példány az amúgy is rút fajban.
    Szólt egy vén vízimén: – Tudd meg, barátocskám,
    hol a rútság szabály, ott legszebb az ocsmány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Suckling: Szerelemben a szerelem

    Ámor, fehérré s vörössé ne tedd
    a gyönyöreimet,
    és hölgyemnek ne adj
    fekete szemet, ritka bájakat.
    Csak őrültséget adj, mely összehord
    sok szerelmet nekem.
    Igazi sport
    szerelemben a szerelem.

    Amit szépségnek érzünk, semmi más,
    csak puszta ámítás.
    És ha most szeretek
    ilyen fürtöket, olyan szemeket,
    holnapra jöhet újabb keverék.
    A szerelmem lehet
    fekete, kék,
    mi adja szépségét? a képzelet.

    Étvágyunk adja meg, nem ételünk,
    a kéjes ízt nekünk.
    Bármely fogás lehet
    olykor a fácánnál is ízesebb.
    Magunkban minden a mi fonalunk,
    egekig, poklokig
    azon jutunk,
    mindegy, milyen kéz gombolyít.

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Hímzés

    Szólongatom olykor magam: be szépek
    A föld csudái, látod, bús nomád?
    Miért hát mindig bánat a komád,
    És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?

    Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
    S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
    Bár színe alján ott a torz fonák,
    Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:

    Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
    S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
    Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló —

    Kár volna vad kezekkel összetépned,
    Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
    S jaj, csattan a párkák kezén az olló

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula – Üvegvilág

    Áttetsző, üveges lett
    a lomb a fán,
    bíbor és barna és csont-
    szín porcelán.
    Tartják a fák japáni
    csészéiket,
    félvén moccanni – óh, ha
    leesik egy!

    Csupa fény a gyümölcsös
    és reszketés,
    mint egy üveg- és lámpa-
    kereskedés.
    „Vigyázz! – hallom szívemben –
    ügyelj, nehogy
    eltörj valamit abból,
    ami ragyog!…”

    Pedig micsoda kéj volt,
    kamasz öröm,
    megrázni őszi fákat,
    s állni özön-
    aranyuk zuhanyában –
    Milyen csodás
    halál volt az a fény- és
    színzuhogás!

    Megyek csöndesen már a
    japánvörös
    készleteikkel álló
    meggyfák között;
    fáj és fáj minden szépség,
    mi leesik,
    féltem a föld törékeny
    értékeit.

    Üveges, áttetsző már
    nemcsak a fák
    világa, áttetsző az
    egész világ.
    Áttetsző szívek, arcok,
    lengetegek! –
    Meddig kímél az őszi szél még
    benneteket?

    Nincs szél még, napsütésben
    áll és ragyog
    kert és teremtés. Annál
    fájóbb, ahogy
    a mozdulatlan fákról
    egy-egy üveg-
    levél – halotti csöndben –
    alálebeg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bohumil Hrabal – Idézetek

    A világ mindig gyönyörű,
    nem azért, mintha valóban az volna,
    hanem azért, mert én úgy látom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos – Portrévázlat

    titkok-titka, te,
    nem vonásaid szépek:
    arcod gyönyörű

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Rólad…

    Áldott az álom, mely ilyen szépet ad,
    és áldott a szép,
    ha halandó létnek ilyen álmot ad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bozók Ferenc – Gráciák

    Pihekönnyű daluk árad,
    Rokokó-báj: szerelem.
    Zene sincsen – susogás csak –,
    Puha táncuk figyelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Mosoly

    A selyem,
    Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
    Nem olyan selymes mint az arcod.

    Az ének,
    Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
    Nem olyan édes mint a hangod.

    A napfény,
    Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
    A mosolyodnak halovány árnya,

    S a könnycsepp,
    Mi végig harmatozza,
    Az egek tiszta zokogása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Visszaháramlás

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
    az önvád, szégyen, az unalom, rémület
    s a lidérces vad éj, amikor szívedet
    mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
    Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?

    Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
    S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
    amikor pokoli sorakozót ver a
    Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
    Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?

    Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
    melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
    mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
    mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
    Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?

    Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
    s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
    leplezett borzadály a szem hódolata,
    melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
    Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?

    Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
    Dávid a vég előtt tavaszod erejét
    kérte volna, bűvös tested friss delejét!
    Én csak imáidat kérem haló szavammal,
    boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!

    Forrás: Lélektől lélekig