https://verskucko.com

Címke: szépség

  • Tóth Árpád: Hímzés

    Szólongatom olykor magam: be szépek
    A föld csudái, látod, bús nomád?
    Miért hát mindig bánat a komád,
    És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?

    Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
    S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
    Bár színe alján ott a torz fonák,
    Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:

    Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
    S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
    Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló —

    Kár volna vad kezekkel összetépned,
    Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
    S jaj, csattan a párkák kezén az olló

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula – Üvegvilág

    Áttetsző, üveges lett
    a lomb a fán,
    bíbor és barna és csont-
    szín porcelán.
    Tartják a fák japáni
    csészéiket,
    félvén moccanni – óh, ha
    leesik egy!

    Csupa fény a gyümölcsös
    és reszketés,
    mint egy üveg- és lámpa-
    kereskedés.
    „Vigyázz! – hallom szívemben –
    ügyelj, nehogy
    eltörj valamit abból,
    ami ragyog!…”

    Pedig micsoda kéj volt,
    kamasz öröm,
    megrázni őszi fákat,
    s állni özön-
    aranyuk zuhanyában –
    Milyen csodás
    halál volt az a fény- és
    színzuhogás!

    Megyek csöndesen már a
    japánvörös
    készleteikkel álló
    meggyfák között;
    fáj és fáj minden szépség,
    mi leesik,
    féltem a föld törékeny
    értékeit.

    Üveges, áttetsző már
    nemcsak a fák
    világa, áttetsző az
    egész világ.
    Áttetsző szívek, arcok,
    lengetegek! –
    Meddig kímél az őszi szél még
    benneteket?

    Nincs szél még, napsütésben
    áll és ragyog
    kert és teremtés. Annál
    fájóbb, ahogy
    a mozdulatlan fákról
    egy-egy üveg-
    levél – halotti csöndben –
    alálebeg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bohumil Hrabal – Idézetek

    A világ mindig gyönyörű,
    nem azért, mintha valóban az volna,
    hanem azért, mert én úgy látom.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kutasi László – Rólad…

    Áldott az álom, mely ilyen szépet ad,
    és áldott a szép,
    ha halandó létnek ilyen álmot ad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bozók Ferenc – Gráciák

    Pihekönnyű daluk árad,
    Rokokó-báj: szerelem.
    Zene sincsen – susogás csak –,
    Puha táncuk figyelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Mosoly

    A selyem,
    Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
    Nem olyan selymes mint az arcod.

    Az ének,
    Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
    Nem olyan édes mint a hangod.

    A napfény,
    Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
    A mosolyodnak halovány árnya,

    S a könnycsepp,
    Mi végig harmatozza,
    Az egek tiszta zokogása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Visszaháramlás

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
    az önvád, szégyen, az unalom, rémület
    s a lidérces vad éj, amikor szívedet
    mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
    Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?

    Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
    S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
    amikor pokoli sorakozót ver a
    Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
    Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?

    Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
    melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
    mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
    mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
    Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?

    Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
    s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
    leplezett borzadály a szem hódolata,
    melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
    Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?

    Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
    Dávid a vég előtt tavaszod erejét
    kérte volna, bűvös tested friss delejét!
    Én csak imáidat kérem haló szavammal,
    boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor – Ballada a szépség szomorúságáról

    (Radványi Kálmánnak)

    Megmondom: Sokszor megcsodáltam
    Egy tölgyet a park sűrüjén,
    Hogy félig már halálra váltan,
    Oly súlyos, komor és kemény.
    De egyszer a vén fa tövén,
    Korhadt kérgű gyökere mellett,
    Kis gyöngyvirágot leltem én.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Tikkadt, tüzes nyárban,
    A forró nap fojtó delén
    Virágos szőnyeg réten jártam,
    És harsogott a nap felém,
    De ha a rőt nap estelén,
    Szelíden, mint egy halk lehellet,
    A hűs hold mosolygott elém:
    Akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Férfiút találtam,
    Vérvesztő harcok mezején
    Megállott mosolyogva, bátran.
    És én ujjongtam erején.
    De egyszer kacagón elém
    Egy piros gyermekarc szökellett,
    Egy táncoló tavaszi fény.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Vedd kérlek: ím e versbe zárom
    Szívem, mely búsan énekel.
    Minden mosolygó rózsaszálon
    Mindig, jaj, mindig sírni kell!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A szépség próbája

    Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
    Mint aranyfelleg alkonyati égre.

    Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
    Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

    A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
    A könnycsepp igazolt és ragyogott.

    Úgy ragyogott, mint egy gyémántpecsét,
    Átragyogta a költő kételyét.

    A költeményen és a könnyön át
    A Szépség találta meg önmagát.

    1922. április 8., Hajós Ivánnénak

    Forrás: www.eternus.hu – Reményik Sándor versei

  • Paul Éluard – Szemed íve

    Szemed íve szívemet körülzárja,
    Tánc és báj karikája,
    Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,
    És ha már nem tudom, mit éltem életemben,
    Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

    Nap-lombozat és harmat-mohaágy,
    Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,
    Szárnyak, világot fénybe takarók,
    Tengerrel, éggel megrakott hajók,
    Zaj zavarói, szín forrásai.

    Mindig csillagok almán fészkelő
    Hajnal-tyúkaljból rebbent illatok,
    Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,
    Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,
    S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig