A férfi
Kiszívtam ép foga közül a nyelvét,
mint csonthéjából gyönge osztrigát.
Körülöleltem csípőjén a földet,
és azt hittem: odaadta magát.
A nő
Fölém hajolt, mint sűrű felhő.
Villódzott, míg a számra lelt.
Forró keze bőrömre simult,
és azt hittem, hogy megölelt.
1946. január 13.
Isten minden részét az új esztendőnek
Tegye szerencsessé kedves személyednek.
Szerencsémre áldjon, s engedje kedvemnek,
Hogy véle közlése legyen szerelmednek.
Kivánom, virrasszon többekre nagy frissen,
Egymás szerelmében élhessünk kedvessen,
Életünk örömmel mindenkor telhessen,
Csoportos nagy áldást Isten ránk terjesszen.
Igaz szerelmemet tőled nem tagadom,
Kivánt személyednek magamot megadom,
Szerelmedet hozzám én is tapasztalom,
Folyását éltednek azért rám vállalom!
Az országon kívül egy útra indulok,
Isten jóvoltából onnan megfordulok,
Tőled azért szívem most szívből búcsúzok,
Tiéd leszek, édes, holtig, s tied vagyok.
1704.
Forrás: Vers mindenkinek
Érzem melegét válladon a nyárnak
Hideg lelkem reszketve bújik oda
A jégpillanatok futva elszállnak
Fagyszívemnek vagy napforró mámora.
Látom fényét az ébredő tavasznak
Szemedben pillantva a tiszta kéket
Értem melegét szerető szavadnak
Rásimítva az örök reménységet.
Nincs más otthon, mely melegebb mint vállad,
nincs tenger, mely szebben kék mint szemed
s nincs hang, mely nekem édesebb mint szavad
s elkerget felőlem minden felleget.
Szívemen bezárult az örök lakat
S másnak nincs kulcsa már hozzá, csak neked.
Forrás: Lélektől lélekig
Tudod Kedves, az éjszaka nem attól szép,
hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
Tudod Kedves, nem attól lesz szép az élet,
hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.
**Forrás:**uhalten Lélektől lélekig
Tavaszba öltöztél, s hogy éjszakáim
érzéketlen és gondolattalan
sötétjét beragyogja, lobogó
hajad új napként körülzuhogott,
és kebleid hullámzó tüze úgy
átsajogtatta életem halott
országában a dombok és hegyek
dermedt húsát, hogy már személytelen
erővé nőttél: koldús szemeim
szégyenkezve és értelmetlenűl
nézik emberen-túlról rámsütő
nagy szemeid csodatevő hitét.
Forrás: Lélektől lélekig
Ne lássam ezt a haldokló vidéket,
Rózsás tenyérrel fogd le két szemem,
Hadd higgyem, hogy van ifjúság, van élet,
Míg ősz pusztít a nagy természeten.
Ne lássam, hogy a haldokló virágon
A nap megtört sugára mint ragyog,
Míg lábaimhoz a hervadt falombok
Zizegve hullnak: meghalsz, meghalok.
Így édes, így. Milyen csodás világ ez,
Hajnal dereng a rózsás ujjakon:
Kis házunk, kertünk, a fehér virágok,
Ketten járunk a keskeny utakon.
A vágyak, álmok mind beteljesülve,
Enyém vagy és én a tied vagyok…
– Nem hallottad?… Egy vadszőlő-levél volt…
Zizegve súgta: meghalsz, meghalok.
Forrás: Lélektől lélekig
(Ravel Boleróját hallgatva)
Még a pillanat előtt,
mielőtt látnálak, mielőtt érzékelném
lüktető aurádat, mielőtt
megnyílna a láthatatlan csatorna,
ahonnan rezdül egy furcsa hang, amiből
dallam épül, a te dallamod,
az egyetlen, amiből nyílik a minden, s lassan
áradni kezd szerte,
mélységben, magasságban, lágyan,
puhán, aztán egyre emelkedve,
messzi fehér fellegekbe,
szikrázva fényben, éteri kékben úszva…
Még a pillanat előtt,
mikor a sejtem még nem sejt semmit,
csak elindul az ismeretlen vonzás felé,
érintés-sóvárgón, s
útján vezeti valami,
aminek nem tudja okát még, csak sejti,
hogy valami várja, várja valaki…
Egy másik sejt, ami
éppúgy nem sejt semmit,
csak várja, hogy érkezik valaki…
talán a párja…
Már az előtt, hogy a sejtek
megérintik az érkezőt, már
azelőtt a pillanat előtt
ott vagy egészben rejtőzve, mégis
tisztán, érezhetőn, már
az első a pillanat előtt…
Már előtte elkezdődik a tánc,
pedig lábad még nem
mozdul, karod még nem ölel,
arcod nem ragyog fel
örömmel a nászi táncban,
már ott vagy velem
összesimulva, végtelen rezgéseken úszva…
Már azelőtt…
Már az első hang előtt
kondul a harang, üdvözlőn,
érkezésünket ünnepelve,
majd üdvözítőn, mikor elvisz ismét
a végtelenbe, felfűzve az időre,
amit nem tudunk előre,
aminek hossza örök talány…
Már az első pillanat előtt
sejtjük a sejthetőt, a rejtélyt, a dallamot,
még az előtt, hogy
a karmester pálcáját emelné,
s előadná újabb művét az égi
zenekar… Már az első intés előtt
tudja a karmester, mit akar…
Már akkor tudja,
mikor emelkedünk fénybe, fellegekbe,
mikor süllyedünk kéngőzös pokolra…
Előtte ott a kotta…
Ott van a partitúra,
hogy zajlik majd ez a földi túra?
Még a pillanat előtt,
mielőtt látnál, látnálak, mielőtt
érintené sejted a sejtem…
Az első pillanat előtti pillanat:
innen indulunk, s ide hoz
vissza az utunk, ide vezet
az utolsó elhaló hang. Elhalkul a
harang és csak, a csend marad.
A csend, a rejtélyes ének,
a pillanat előtti pillanat, a tánc,
a Boleró, amint lebegünk
körbe-körbe, ölelkezve
mindörökre…
Forrás: Lélektől lélekig
Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
ti párolgó rétek,
kedvemet kék labdaként magasba vigyétek!
Te színarany torony, tavaszi szerelem!
halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem?
kedvedet mint tegyem?
hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem.
Íme, a madarak ismét dalba fognak,
a százlábúak a kő alatt mozognak,
paripák nyihognak,
láncolt óriások is odvukban forognak.
A pecsenyesütő közeleg a nyárssal –
siet a gazda a tavaszi szántással,
vizek apadással.
Proserpina kecsegtet kétszeres áldással.
Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke,
s szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?
Forrás: Lélektől lélekig
Út minek elsuhanó fenyői és galagonyái
jelzik hogy futok – ahol a frissen kaszált fű
a talphoz simul a kutya pedig a forráshoz vezet –
ott szilárd reménnyel nyújtott kezek
és félig a torokban rekedt kérdések:
mi az igazság és létezik szerelem?
Minden háború esztelen és minden bűbáj
hiábavaló a tűzpróba s a nyakra kötött kő
ki sosem szeretett az e félelmet nem érti
ki sosem sírt annak az öröm mindig közömbös
marad: napok reménytelen halma egy válaszúton
csak a csillagok fölöttünk csak a hit él bennünk
Fordította: Zsille Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
szerelem holdja
telihold volt
énekszakajtó
éjszaka volt
énekszakajtó
gyönyörű hajad
szerelem holdja
bűvölve apad
zúzmarás melled
hófehér folt
gyönyörű hajad
nyakamra fond
zúzmarás melled
énekszakajtó
szerelem holdja
szerencsepatkó
köröttem minden
feketében
szerelem holdja
lemenőben
elfáradt csengő
zúzmarás melled
énekveszejtő
minden köröttem
énekveszejtő
nehéz óra
vágyakozunk a
hulló hóra
gyönyörű hajad
nyakamra fonva
hatalmas télnek
leszek a foglya
ideje van a
hóhullásnak
épülsz te körém
hófúvásnak
zúzmarás melled
szerelem holdja
hóember kezed
ingem kibontja
köröttem minden
hóesésben
szerelem holdja
felkelőben
szerelem holdja
nappal az égen
hűségem hava
szívedig érjen
Forrás: Lélektől lélekig
