https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Kaffka Margit: Aszfalt

    Novemberestén, – párás, szürke légben
    Végigsuhant fehéren, – hófehéren
    Zsibongó utcán, téren.

    Hol kába fényt szór minden kirakat,
    A sivár, gőgös ívlámpák alatt
    Sietve elhaladt.

    Míg karcsú árnya a házak falán
    Úgy fut utána – üldözi talán:
    A gondűzött, a szomorú leány.

    S egyszerre, – megáll a sarkon.

    Ott benn, a kávéházi füstbe, fénybe,
    A csúf, közömbös, hétköznapi létbe,
    Ott, – valaki. Ez ő! Nem tévedett!

      • Elnézve sürgő emberek felett
        A férfi. Szeme, az utcára téved, –
        Nem száll belőle tűz, se vágy, se élet.

    Egyhangú közöny az arcon.

    Egy pillanat. Csak amíg átsuhan
    Egy szíven a ború.
    Míg széttekint – magába, társtalan
    Egy lány ki szomorú.
    Egy pillanat, míg az emlékezés
    Zokogva tör elő.
    Egy pillanat csak. És szemükben ég
    Sóvár, tüzes, dacos gyönyörűség,
    A mindent feledő.

    Csak ennyi! És míg gyorsan összefogja
    Remegő kézzel sötét köpenyét, –
    Megcsukló vállal, – tétovázón, félve
    Vagy visszahívó, édes szót remélve
    Megindul, – a ködbe, – odébb.

    1903

    Forrás: Arcanum

  • Kaffka Margit: Fáradt emberek

    Van egy leány, – csak a mesébe él, –
    Mondják, – nem is különb a többinél.
    Elszállt fölötte édes, röpke mult,
    Siratni vágyott, – kacagni tanult…
    Ám akik szánakozni jobb szeretnek,
    Sehogysem tetszik a jó embereknek,
    Fürkészik arcát reggel, – látni vágynak
    Könnyek nyomát, virrasztott éjszakákat,
    S a vigalomba ha elfárad estve,
    Föléhajolnak az álmára lesve,
    Összesúgnak a bölcs, jó nénikék:
    “- Hajh, a régit, – most is szereti még!”

    S van egy ember. Mesevilágba jár,
    Nagy álmodó, de jobb százannyinál,
    Szemébe néz csak, – aztán mitse kérdez,
    Kézenfogja és nem nyul a szívéhez,
    Elmúlt szerelmet sohsem emleget,
    Kímélve, félve kerül egy nevet,

    • Nagynéha kérdi meg: – “Nyugodt egészen?
      Hisz tudtam én: meg fog gyógyulni szépen, –
      Hisz mondtam én, hogy el fog múlni, lássa,
      A beteges, az ideges varázsa, –
      Rámfigyel? Ő rá gondol? Úgy-e nem?!”
    • Súgja a lány: – “A régit szeretem!”

    Forrás: Arcanum

  • Nagy Bandó András: Szerelem

    Szerelem

    Neked a körte volt a jeled,
    nekem az alma,
    neked még szőke volt a fejed,
    nekem meg barna.

    Emlékszem, Pöttyös volt a neved,
    nekem meg Ármin,
    neked a széken volt a helyed,
    nekem a sámlin.

    Akkor még rendőr volt az apád,
    enyém meg munkás,
    akkor már orvos volt az anyád,
    enyém meg postás.

    Örökké néztem csak a lábad,
    ahogyan szedted,
    akkortájt bámultam utánad,
    észre sem vetted.

    A húgod úgy hívták, hogy Juci,
    imádta Valtert,
    nálatok Puskás volt a foci,
    minálunk Albert.

    Nálatok Kóbor volt a János,
    nálunk a Bródy,
    felétek flancos volt a város,
    felénk meg ósdi.

    Amikor megkértem a kezed,
    apád csak bámult,
    amikor én lettem a tied,
    anyád elájult.

    Az ajtón körte lett a jeled,
    nekem meg alma,
    azóta ősz lett már a fejed,
    s nekem se barna.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Baranyi Ferenc: A hiány kalodája

    A közelséged égetett,
    felforrt a víz a Balatonban,
    aztán eljött az “ég veled” –
    s megjött a tél utána nyomban:
    közénk befagyott messzeség
    víztükre állt (föl most sem olvad),
    az út mentén a jegenyék
    jégoszlopokként sorakoztak.

    Kit szerettem? Ki tudja már?
    Téged? Vagy azt a szép vidéket?
    Tőled szépült meg az a táj?
    Vagy az varázsolt szépre téged?
    Ha véletlenül Pest-Budán
    kerülsz elém: nincs varázslat,
    jánosbogár-fény, itt talán
    a neonok közt meg se látlak,

    ott kellettél, szédült mezőn,
    szerény sugarad lángolás volt,
    de ijedten, védekezőn
    szájad elé kaptad a távolt.
    S negyvenkét éve szomjazom
    megtagadott csókod, miközben
    mások csókjával ajkamon
    szénné naponta pörkölődtem,

    ám mindig, mindenütt jelen
    voltál, te máig csókolatlan,
    mivel nem lettél kedvesem:
    hű a hiányodhoz maradtam.
    Emléked rosszallón kisért:
    csöpp áfonya tengernyi mézben,
    mert arra már, hogy visszakérd
    amit nem adtál – nincs remény sem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: HAJADNAK NYÍROTT LOMBJÁT

    Hajadnak nyírott lombját, arcod üdvöz
    rózsaszínjét, szemed acélát
    amit a lélek halk ezüstje ötvöz

    s tested, meleg méhkasát vágyaimnak
    orvosság módra issza színvak
    szemem, amely minden világot
    mindig egy színnel sötétebbre látott.

    Oh jaj minden világ csak bellül ég
    s a testek csunyán elernyőzik,
    de a tied átlátszó, mint az ég
    melyen aki jól átnéz, ott az Isten!

    Igy látom én a szemeidben
    a lélek paradicsomát
    felhőknek és fényeknek otthonát.

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: OLYAN-OLYAN GAZDAG VOLTAM

    Olyan-olyan gazdag voltam: gazdagságommal nem törődtem
    Olyan-olyan szomorú voltam: mi hasznom lett volna belőle?
    Elástam minden kincsemet mélyre, s mélyebben a mélynél:
    fölötte föld és kő és víz és évek és álmok és éjfél.

    Elástam minden kincsemet víz alá, könnyek alá,
    s ahonnan hajdan kivájtam, kegyetlen kövek alá,
    kenyértermő mindennapok fösvény, bús földje alá,
    mit csak gyáva eke tár, mely kincset nem talál.

    De most tavasz szelei fújnak, és kedvesem biztat
    és kezek nyúlnak felém, és szivem is izgat.
    Mi lenne ha kincseim újra fölásnám?
    Mert erős vagyok én, és gazdagabb mindenki másnál.

    (Óh jaj vigyázz, a nagy vizeket kiszabadítani vészes!
    Kincsed tán nem is volt arany, csupa rozsdás és penészes
    vagy elrabolták azóta, s ha talán meg is találod,
    tolvajok ujjnyomatával szennyezve máris utálod.)

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: [A NAPSUGÁR ECSETJE…]

    A napsugár
    ecsetje jár
    már
    a sivár
    tűzfalon;
    eszedbe jut-e angyalom
    a régi fal, a régi rom
    Itáliában,
    ahol szerelmünk
    csitrikorában
    láttunk annyi
    fürge gyíkot suhanni?

    Forrás: Arcanum

  • Katrine von Hutten: Szívesen írnék

    Szívesen írnék két három
    rád hasonlító mondatot
    melyek olyanok mint te
    legföljebb le tudnálak írni

    farkas vagy
    farkasbőrben
    s bárány
    báránybőrben
    jól tudod ezt

    a karikák a szemem alatt rád hasonlítanak
    ha átugrod nevetnem kell
    gyakran mondod hopplá
    akkor is amikor nem mondod
    jobban mondva: gondolod

    még csak fél hét
    de már teljesen sötét van
    ilyen vagy te is

    a szemed színes pamutgombolyag

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Kék végtelen

    Kerestelek égen és földön – kerestelek magamban
    S jönnek zuhogások esőlábon
    Vihar játszik szél hegedűjén hattyúdalt
    Lélek megfeszült húrjait pengeti hullámverés
    Vándorolnak víz alatti kék világban
    várakozás jéghegyei
    Ringató figyelemmel nézi a tenger
    a piciny vízcsepp csöppnyi kezét
    Végigsimítja magányos remegését
    Hiszi – van még holnap
    Csak tévedés hangja dobott hurkot
    elzuhanó szónak
    S jönnek-jönnek – potyognak a cseppek
    Menetelnek – mint Anyjához a gyermek
    Már patakokká válnak – patakok csordogálnak
    tenger végtelen keblére
    Téged sírnak az egek
    Téged sír ezer csepp kékje
    Beléd vágynak olvadni
    patakokban folyó tengerkönnyek
    S nem találnak –
    S nem talállak…
    Nem találom a nyomaidat
    a parti homokban többé
    Pedig kőbe véstem minden mozdulatod
    Megyek bele a végtelen kékbe
    Megyek életed tengerébe
    szeretni Téged…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Dalolj Rigó

    Dalolj rigó!
    Ha úgy érzed, nehéz az életed,
    mert senki nem hallgatja éneked,
    meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
    akkor gondolj rám és dalolj nekem!
    Füledbe súgom halkan: élni jó…
    Dalolj rigó… dalolj nekem rigó…!

    Forrás: Lélektől lélekig