Címke: Szerelem

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.
    Mellkasodon szépen elalszom
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.
    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.
    Áldom testedet ma
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!
    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.
    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.
    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsont-dísz,
    füled kanyargói édes labirintok!
    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!
    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Időző

    Meg kell fejtenem, ki vagy,
    mit akarsz velem,
    mennyi benned az áhítat,
    a barátság, a szerelem?
    Visz-e szorongás
    napfényes utcákon át
    az élesre csiszolt őszben,
    hol mint kristályrácsok
    villantják puszta fakoronák
    a Nap cserepeit,
    s pókháló ejti csapdába
    az időtlent.

    Meg kellene fejtenem e nagy
    szelídgesztenyék alatt
    vonásaid keresztrejtvényét,
    csönd-kondító pillantásodat,
    s ki vagyok neked,
    te nekem ki vagy?
    Hadd tudjam meg
    e tiszta szavú őszben,
    amiért e végtelen pillanat
    ragyogó tisztásán
    elidőztem.

    Forrás: Verspatika

  • Őri István: Álom-ének

    Az álmok tengere furcsa szerzet,
    ott lélek léleknek üzenhet,
    s szív vallhat szívnek szerelmet.
    Ott minden – mi itt nem – lelhető,
    ott vagyunk Isten is – világot teremtő.

    Az álmok világa furcsa szerzet,
    az álmokban virág vall virágnak szerelmet,
    az álmokban, ki van, mind angyalok,
    fejükön fénylő tündérglória ragyog.

    Az álmokban ritkán van szenvedés,
    s ha fáj is, mit élsz – jön az ébredés.
    Az álmokban zöld a fű, és minden vidám,
    az álmokban mindig süt a nap,
    mint szép őszi délután,
    amikor Ő jött feléd,
    megfogtad szép kezét,
    s azt hitted, mindez örök…

    Az álmokban így van mind –
    a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
    De sebaj! Újra itt az éj,
    csukd be szép szemed,
    álmodj és remélj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Himnusz

    Aki legdrágább, aki legszebb,
    aki fény bennem, ragyogó,
    az örök bálványnak, a szentnek:
    üdvözlet, örökkévaló!

    Úgy árad szét az életemben,
    mint sóval átjárt levegő,
    ő az öröklét vágya bennem,
    kiolthatatlan szomjam ő.

    Örökfriss illatpárna, melytől
    édes lesz egy drága szoba,
    titkos tömjénkehely, amelyből
    fűszer száll egész éjszaka:

    hogy fejezzelek ki szavakban,
    romolhatatlan szerelem,
    öröklétemben láthatatlan
    pihenő gazdag ámbra-szem?!

    Aki legdrágább, aki legszebb,
    aki fény bennem, ragyogó,
    az örök bálványnak, a szentnek:
    üdvözlet, örökkévaló!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Hazatérés

    mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
    máshová nem mehetsz
    csak ahol életre kelnek újra
    a holt diófák kopár dombok hegyek
    ahol másokért indulhatsz újra
    ahol közösség a szerelem
    az árvák elfulladó hangját
    vak kutak közt nem felejtheted
    csak azzal élhetsz aki utadon járt
    aki ugyanúgy összerándul veled
    egy elhagyatott sóhajtásért
    akinek nem vigasz a szerelem
    de közös munka a konok csönd ellen
    amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
    azt a kenyeret kettétörtük
    amivel a szegénység megünnepelt
    azt a szőlőt együtt ettük
    amivel a szükség megkínált
    nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
    a szerelem is rádkiált
    azokért élj akik küldtek
    azzal aki értük él
    terítse mindnyájunkra
    Mária-kendőjét az ég

    én ahhoz vagyok hű aki a tájhoz
    aki felnőttként felnevelt
    aki társam lehet a gondban
    virrasztásban nemcsak ünnepen
    aki rákérdez a gondra örömre
    hogy megosszuk ami közös
    aki megtart tisztának hűnek
    ember az emberek között

    én csak a te utadon járhatok
    megfagyott iszapban szélben fák között
    napraforgók hadirendjében
    kiinni a szerelmes folyót
    szívünkön át az égre terelni
    a gyalogúton mezítláb menni
    virágok vére szívünkön áramlik át
    veled lehetek csak páros madár

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anakreón: Thrák csikó

    Thrák csikó, mit nézel engem ferde szemmel és gyanakvón?
    Futsz előlem, szinte látni, sokra engem nem becsülsz.
    Lásd be hát, ha én akarnám szép nyakadba vetni gyeplőm,
    fékhez és kezemre szokva tartanál a cél felé.

    Most a lágy füvön legelve könnyű kedvvel csak ficánkolsz,
    míg hozzád való lovasra, majd ki megtör, nem találsz.

    Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rabindranath Tagore: Áldozati ének

    Csak pillanatig add nekem,
    hogy melléd ülhessek bár, kérve kérlek,
    munkámat aztán befejezhetem.

    Nem tud elülni a szivem.
    Arcod látása nélkül egyre küzdök
    kesereves, meddő, partalan vizen.

    Ma ablakomra hullt remek,
    sóhajszerelmű zenéje a nyárnak,
    s dongó méhektől zsongott a berek.

    Most Téged nézlek egyedül,
    míg valahol nagy élet-áldozatról
    a semmittevés álma rám terül.

    Dsida Jenő fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Somlyó Zoltán: A szívben

    A szívben sok kis óhaj él,
    heverve szendereg, henyél.

    Mint hisztériás démonok:
    mind akaratos és konok.

    Ha szép napos a délután,
    sétálnak a szív zeg-zugán.

    Ha esős est van: zokogón
    ugrálnak a szív-dobogón.

    Kis lábuk toppan, zeng az éj;
    elcsúsznak, s mondják: jaj, de mély;

    de mély e forró kis verem!
    Egy perc – és mind talpon terem.

    A szív úgy érzi: megreped,
    mind-mind gyorsabban vereget.

    A sok óhaj rajt átoson
    és hempereg a vánkoson.

    Aztán felsikolt zokogón…
    (Egy csók ül a szív-dobogón.)

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ady Endre: Ruth és Delila

    Száz alakban, százképpen látlak,
    Látlak Ruthnak és Delilának,
    Látlak mindenkinek.

    Látlak szelídnek, látlak szépnek,
    Csúnyaságnak, gyönyörűségnek,
    Látlak mindenkinek.

    Látlak keserűnek, gonosznak,
    Tisztának és vériszaposnak,
    Látlak mindenkinek.

    Látlak darabosnak, egésznek,
    Csóknak, savónak, sónak, méznek,
    Látlak mindenkinek.

    Látlak angyalnak és ördögnek,
    Dicső Valónak, tunya dögnek,
    Látlak mindenkinek.

    Látlak életnek és halálnak,
    Tornak, gyásznak, áldásnak, bálnak,
    Látlak mindenkinek.

    Száz alakban, százképpen látlak,
    Látlak Ruthnak és Delilának,
    Látlak mindenkinek.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka

    1

    A vadász ül hosszu méla lesben,
    Vár felajzott nyílra gyors vadat,
    S mind fölebb és mindig fényesebben
    A serény nap dél felé mutat.
    Hasztalan vár; Vértes belsejében
    Nyugszik a vad hűs forrás tövében.

    A vadász még lesben ül sokáig,
    Alkonyattól vár szerencsejelt:
    Vár feszülten a nap áldoztáig,
    S ím a várt szerencse megjelent:
    Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
    S szép sugár lány, röpteként csapongó.

    „Tarka lepke, szép arany pillangó!
    Lepj meg engem, szállj rám, kis madár;
    Vagy vezess el, merre vagy szállandó,
    Ahol a nap nyúgodóba jár.”
    Szól s iramlik, s mint az őz futása,
    Könnyü s játszi a lány illanása.

    „Istenemre!” szóla felszökelve
    A vadász: „ez már királyi vad!”
    És legottan, minden mást feledve,
    Hévvel a lány nyomdokán halad.
    Ő a lányért, lány a pillangóért,
    Verseneznek tündér kedvtelésért.

    „Megvagy!” így szól a leány örömmel,
    Elfogván a szállongó lepét;
    „Megvagy!” így szól a vadász, gyönyörrel
    A leányra nyújtva jobb kezét;
    S rezzent kézből kis pillangó elszáll;
    A leány rab szép szem sugaránál.

    2

    Áll-e még az ősz Peterdi háza?
    Él-e még a régi harc fia?
    Áll a ház még, bár fogy gazdasága
    S telt pohárnál űl az ősz maga.
    A sugár lány körben és a vendég;
    Lángszemében csábító varázs ég.

    S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért,
    A kupák már felvillantanak,
    Ősz vezére s a hon nagy nevéért
    A vén bajnok könyei hulltanak;
    Most könyűi, vére hajdanában
    Bőven omlott Nándor ostromában.

    „Húnyt vezérem ifju szép sugára”
    Szól az ősz most „éljen a király!”
    A vadásznak vér tolúl arcára
    S még kupája illetetlen áll.
    „Illetetlen mért hagyod kupádat?
    Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat.”

    „Mert apád én kétszer is lehetnék
    És ha ittam, az nincs cenkekért;
    Talpig ember, akit én említék,
    Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!”
    S illetődve s méltóság szemében,
    Kél az ifju, tölt pohár kezében:

    „Éljen hát a hős vezér magzatja,
    Addig éljen, míg a honnak él!
    De szakadjon élte pillanatja,
    Melyben attól elpártolni kél;
    Egy király se inkább, mint hitetlen:
    Nyűg a népen a rosz s tehetetlen.”

    S mind zajosban, mindig hevesebben
    Víg beszéd közt a gyors óra ment.
    A leányka híven és hivebben
    Bámulá a lelkes idegent.
    „Vajh ki ő, és merre van hazája?”
    Gondolá, de nem mondotta szája.

    „Téged is, te erdők szép virága,
    Üdvözölve tisztel e pohár!
    Hozzon isten egykor fel Budába;
    Ősz apáddal a vadász elvár;
    Fenn lakozva a magas Budában
    Leltek engem Mátyás udvarában.”

    Szól s bucsúzik a vadász, rivalva
    Inti őt a kürthang: menni kell.
    Semmi szóra, semmi biztatásra
    Nem maradhat vendéglőivel.
    „Emlekezzél visszatérni hozzánk,
    Jó vadász, ha meg nem látogatnánk.”

    Mond szerényen szép Ilonka, állván
    A kis csarnok végső lépcsején,
    S homlokán az ifju megcsókolván,
    Útnak indúl a hold éjjelén.
    S csendes a ház, ah de nincs nyugalma:
    Fölveré azt szerelem hatalma.

    3

    Föl Peterdi s bájos unokája
    Látogatni mentenek Budát;
    Minden lépten nő az agg csodája;
    Mert sok újat meglepetve lát…
    A leányka titkon édes óra
    Jövetén vár szép találkozóra.

    S van tolongás s új öröm Budában:
    Győzelemből várják a királyt,
    Aki Bécset vívó haragában
    Vérboszút a rosz szomszédon állt.
    Vágyva néz sok hű szem ellenébe:
    Nem vidúl még szép Ilonka képe.

    „Hol van ő, a nyájas ösmeretlen?
    Mily szerencse fordúlt életén?
    Honn-e, vagy tán messze költözötten
    Jár az őzek hűvös rejtekén?”
    Kérdi titkon aggó gondolattal,
    S arca majd ég, majd szinében elhal.

    S felrobognak hadvész-ülte képpel
    Újlaki s a megbékült Garák.
    S a király jő, fölség érzetével
    Környékezvén őt a hős apák.
    Ősz Peterdi ösmer vendégére,
    A király az: „Áldás életére!”

    „Fény nevére, áldás életére!”
    Fenn kiáltja minden hű ajak;
    Százszorozva visszazeng nevére
    A hegy és völgy és a zárt falak.
    Haloványan hófehér szobornál
    Szép Ilonka némán és merőn áll.

    „A vadászhoz Mátyás udvarában
    Szép leánykám, elmenjünk-e hát?
    Jobb nekünk a Vértes vadonában
    Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád.”
    Szól az ősz jól sejtő fájdalommal,
    S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal.

    És ha láttál szépen nőtt virágot
    Elhajolni belső baj miatt,
    Úgy hajolt el, félvén a világot,
    Szép Ilonka titkos bú alatt.
    Társasága lángzó érzemények,
    Kínos emlék, és kihalt remények.

    A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
    Szép Ilonka hervadt sír felé;
    Hervadása líliomhullás volt:
    Ártatlanság képe s bánaté.
    A király jön s áll a puszta házban:
    Ők nyugosznak örökös hazában.

    Forrás: Vers mindenkinek