https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Gheorghe Tomozei: Strófa

    A hold tükörképe – a szomjúságom,
    éhségem – őszi falevél,
    támaszom – eső-liliom,
    a hó – álmom,
    a viasz – nyugalmam.

    A szerelem is a magány egyik fajtája,
    elgyötört hallgatásom – feledés.

    Balogh József fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Psyche Confessioja

    Buda, 23. Oct. Anno Domini 1814.

    Bolond Atyám hívott Psychének,
    Ez harmadik kereszt-nevem.
    Mindég Ámor karjában égek,
    A Lélek és a Szerelem
    Külön nem válható sohsem.
    Míg másúlásiban reménylek,
    Hívságos forgalomban élek,
    Tarka s vidám az életem;

    S ha majdan eggyszer tsendre térek,
    Nem forgok többé: meg-lelem,
    Hogy Szerelemre vált a Lélek
    S Lélekre vált a Szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Vallomás Őszikének

    Úgy állok itt télben, viharban,
    hamuban, tűzben,
    mint nyugtalan vizek
    partjain a fák,
    mint hallgató síkok felett a holdtalan egek.

    És úgy megyek néha
    a lángjaid felé és úgy kereslek néha a halottak szemén,
    mint akit
    lombok és hegedűk
    a földbe sirattak
    ezelőtt régen.

    … És úgy állok itt, mint a hegyek kövében
    a hű folyondár
    piros csillag-virága,
    és várlak egy fehér szikrájú téli délben,
    hogy bátoríthassalak
    ezzel a daloló,
    gyönyörű szavammal: – szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Fölöttünk örök lomb

    Éna öltözködi bűvös ruháját,
    s karcsú, nagy virágként tündérré szépül.
    S míg a hold rendezi lila szobáját,
    galambok álmodnak. Az este éjjűl.

    Fülembe suttogó őszi kedvesem,
    igézve állunk: nincs sír s halál.
    Beszélek hozzá, mosolyog csendesen,
    s a szeme, a szeme nagy violasugár.

    Hallgat, nem szól halhatatlan szerelmem.
    Nem estém ő nékem, és nem lesz éjszakám.
    Fekszünk egymás mellett időtlen selymen,
    s fölöttünk örök lomb zúg fönn az esti fán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „A legnagyobb, amit valaha is megtapasztalhatsz, egyszerűen az, hogy szeress, és viszontszeressenek.”

    Moulin Rouge című film

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats: Bolond Jane és Jack, a vándorlegény

    Ismerem őt, s ha látom,
    csontig reszketek.
    De ajtóm akárhogy tárom,
    szerelmünk elsiet,
    mert gombolyag a szerelem:
    éj s nap közt fut, pereg.

    Szellem, csupán szellem,
    mely Istenhez lebeg;
    szerelem orsója vagyok.
    S ha testem már halott,
    a fénybe lépek, mely anyám
    méhében ég, ragyog.

    És fekhetnék bár egymagam
    az üres ágy ölén,
    szerelmünk szála összeköt,
    ha fejed int felém,
    az éji útra lépve
    halálom érzem én.

    Fodor András fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinz Kahlau: Emberpár

    Már hatvanezer éve
    hevertek egymás mellett,
    mikor csontvázuk meglelék.

    Ahogy meghaltak,
    úgy hevertek.

    Kivették a kezéből asszonya kezét.

    Jékely Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Hív a csupa virág május

    Hív a csupa virág május a rétre, ketten
    kószálni, hagyd, hogy a lelkedbe keveredjen
    az erdő, a mező, az árny a fák alatt,
    alvó folyó partján a holdfény-zuhatag,
    a kis ösvény, amely a dűlőútba torkoll,
    s a langy lég s a tavasz s a roppant horizont – oly
    boldogan esd vele alázatos gyönyört,
    csókolja az egek kék köntösét a föld.

    Jöjj, és a csillagok szűzi szeme világa,
    mely annyi fátyolon át tűz le a világra,
    a jó illattal és zengéssel tele fa,
    a mezőkön a dél meleg fuvallata,
    az árny, a fény, a hab, növények zsenge zöldje,
    a természet, amely sugárzik tündökölve,
    tegye, hogy tárja ki díszét – iker virág –
    a szépség arcodon, s a szívedben a vágy.

    Lator László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihai Eminescu: Lacul

    Lacul codrilor albastru
    Nuferi galbeni îl încarcă;
    Tresărind în cercuri albe
    El cutremură o barcă.

    Și eu trec de-a lung de maluri,
    Parc-ascult și parc-aștept
    Ea din trestii să răsară
    Și să-mi cadă lin pe piept;

    Să sărim în luntrea mică,
    Îngânați de glas de ape,
    Și să scap din mână cârma,
    Și lopețile să-mi scape;

    Să plutim cuprinși de farmec
    Sub lumina blândei lune –
    Vântu-n trestii lin foșnească,
    Unduioasa apă sune!

    Dar nu vine… Singuratic
    În zadar suspin și sufăr
    Lângă lacul cel albastru
    Încărcat cu flori de nufăr.

    A tó

    Kék taván a rengetegnek
    Rózsák bontják szirmaikat.
    Ezüst habot ver a hullám,
    Lenge bárkát játszva ringat.

    Tóparton alá s fel járok
    Hallgatózva, várakozva,
    Nád közül hogy ő kiszökken
    S odaomlik a karomba.

    Vizek szelíd szava csábít,
    A kicsiny csónakban párom.
    Kihull a kezemből a kormány,
    Pihen evező-lapátom.

    Holdnak halvány sugaránál
    Ringunk mély-mély bűvöletbe.
    Szellő lebben, zizzen a nád.
    Az ezüst hab csendül csengve…

    Oh, de nem jön! Én magamban
    Sóhajtozom egyre mind itt
    A kék tónál, melynek tükrén
    Tündérrózsák ezre nyílik.

    (1939/1950)

    Finta Gerő fordítása

    A tó

    Sárga, súlyos vízirózsák
    ülnek kék tükrén a tónak.
    Sűrű erdő tava szintjén
    fehér utat szánt a csónak.

    S én a parton álmodozva…
    mintha tán csak arra várnék,
    hogy a nád közt felbukkanjon
    s rámboruljon a szép árnyék.

    Mintha csónakomban ülnénk,
    mintha habmoraj dalolna,
    mintha nyele a lapátnak
    kezemből halkan kihullna.

    Éji varázs alatt úsznánk,
    holdsugárral elkeverten…
    fel-felcsobban az ezüst víz,
    hűs szél zizzen nádon-berken.

    Nem jön senki! – egymagamban
    küldöm sóhajom az égnek.
    Erdei tó acélkékjén
    sárga vízirózsák égnek.

    (1951/1962)

    Hajnal Anna fordítása

    A tó

    Sárga vízirózsák terhe
    Hull az erdő kék tavára;
    Fehér habfodrait szelve,
    Borzolja egy könnyű bárka.

    S én a part hosszán bolyongok,
    Mintha várnám, hallanám
    Őt, ahogy kilép a sásból
    És puhán borul reám;

    Hogy a kis ladikba szálljunk,
    Habmorajban, esti csendben;
    S én kezemből már a kormányt
    És az evezőt kiejtem;

    Hogy majd elbűvölt gyönyörben
    Siklunk holdvilágos éjbe –
    Szellő zizzen át a nád közt,
    Cseng a fodros víz zenéje!

    Óh, de nem jön!… Sóhajtozva
    Állok, társtalan epedve
    Kék tavamnál, melyet sárga
    Vízirózsák ezre fed be.

    (1961/1968)

    Franyó Zoltán fordítása

    A tó

    Erdőn sárga vízirózsák
    Nyílnak kék vizén a tónak.
    Fehér fényű gyűrűzések
    Sűrűjében ring a csónak.

    Őrá várok itt a parton,
    Érzem nyughatatlanul:
    Jönni fog, nádból kibukkan,
    S lágyan kebelemre hull.

    Majd beugrunk csónakunkba,
    Melyhez halk habok simulnak,
    Kormányunk kihull a kézből,
    Evezőink is kihullnak.

    Siklunk drága bűvöletben,
    Hold süt, ránk szitál a fénye,
    Szellő suttog benn a nádban,
    S cseng a hullámok zenéje.

    Ó, de nem jön… Fáj a szívem,
    S csak sóhajtok, árva lélek,
    Partján sárga-vízirózsás,
    Csodakék tavam vizének.

    (1961/1974)

    Áprily Lajos fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

    vágyakozás, szerelem, magány

  • William Shakespeare: XLIII. szonett

    Lecsukva lát legjobban a szemem,
    Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
    De ha álmodom, terajtad pihen,
    És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.

    Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
    Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
    Árny-képed, a még jobban ragyogó,
    Ha másod csukott szemnek így tüzel!

    Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
    Nappal látva tégedet, ha halott
    Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
    Szép, vértelen képed így átlobog?

    Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
    S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig