https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Tóth Árpád: A vén ligetben

    A vén ligetben jártunk mi ketten,
    Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
    Hozzám simult félőn, ijedten,
    S éreztem: nem a régi már.
    Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
    S csendes volt a szivünk nagyon,
    És mégis csókba forrt az ajkunk
    Azon a sápadt alkonyon.

    Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
    Lehullott egy csöpp csipke-rom,
    Fehéren és halkan röpült le,
    Akár egy elhervadt szirom.
    Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
    (Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
    Ily szomorúan, ily koldúsan
    Mért hívtuk egymást ide? mért?

    S mondta, hogy késő már az éj, s ő
    Megy… mennie kell… s elfutott.
    Hallottam haló zaját a lépcsőn,
    S nem tudom, meddig álltam ott.
    Aztán… le s fel jártam a parkban,
    Mint aki valakire vár.
    Gázolt a sarkam síró avarban,
    S aludt a tölgy, a hárs, a nyár…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Herceg Anita Mária: Álarcosan

    Hát ha rossz vagyok, szótlan, borús, hideg,
    Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
    A Világ minden fényét s melegét szórva adnám.
    Kastélyokat, pálmákat, táncokat, ibolyákkal a téli Riviérát,
    Vagy legalább egy egy dús összebújt boldog órát.
    De most oly nehéz. Most egy sugarat se tudok
    Hazudni, se lopni, vergődő és fénytelen harcokon el kell kopni.
    Az Antikrisztus napjai ezek,
    Csillog a világ szörnyű arany-szennye,
    Öhögő senkik, balkörmű gazok szállnak mennybe.
    S én lent vergődöm és nem tudja más,
    Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek,
    De légy türelmes, jön ég ideje szebb zenéknek.
    Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet
    Váró révem, virágos menedékem,
    Most álarc van rajtam zord és rideg, de letépem.
    Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
    Öledbe hajló arcomról lemállik,
    S te ringatsz-ringatsz jó térdeiden mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kelemen Erzsébet: Jobb lenne talán

    A szerelem-szeretet törvényszerűsége, megnyilvánulása a testi, lelki, szellemi eggyéválás igénye, amely során az ember mindig átéli, hogy mindez csupán merő próbálkozás: a szeretett személybe való beolvadás örökös vágya végigkíséri életünket. Éppen ezért jobb lenne talán
    ha mi ketten
    lángnyelvek lennénk,
    jobban, teljesebben,
    egymásba ölelkezhetnénk.

    Vagy magas hegyoldalról
    csörgedező kis patakocskák,
    akkor együtt
    óriási folyamként
    hullámozhatnánk tovább.

    Vagy legyünk inkább
    egymásba épülő hangok,
    amelyek adják
    a csodaszép dallamot.

    Esetleg egy szó csupán,
    amely csak veled s velem
    lenne igazság,
    s nélküled-nélkülem
    értelmét vesztené ám

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jules Supervielle: Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem

    Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
    mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
    szemem láttára lesz belőled zene, dallam,
    s már lát a fülem is, éppúgy, mint a szemem.

    Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
    szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
    hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
    mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz

    Mint százkezű szél a riadozó
    vetéseket, megrohanlak,
    vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
    karjaiba a meztelen tavaknak.

    Megrohanlak: a hálám rohan meg.
    Rettenetes fény gyúl át rajtam:
    nem látlak tőle, pedig itt vagy
    s te magad keresed az ajkam.

    Nem látlak – Emberek vagyunk még?
    Káprázat visz hintázva föl-le.
    Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
    Aztán zuhanok, mindörökre.

    Egyszer, súgod még, s én kialszom,
    feketén, kábultan, halottan,
    de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
    a föld sötét s nehéz aranyban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Vasárnap este

    Vasárnap este, borzasak a fák,
    hajlik nagy esőre az ég,
    ma este súlyosan hajolok rád,
    számon csodaszép muzsika-beszéd.
    Angyalom, a fejedet ne rázd,
    gyöngy a nyakadon, szétpereg,
    megrázkódik az ég, de ne lásd,
    leütő gyöngyei ménkövek.
    Oda, hol ágyad van, elvezess,
    égszakadásban megszeress,
    utána a világ kiderül,
    Dávid király a holdban
    édesen hegedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Versek Blokhoz

    Elmész a messzi napnyugatra,
    az esti fényt meglátod ott,
    elmész a messzi napnyugatra,
    hófúvás törli el nyomod.
    Házam előtt, hó-némaságot
    átszelve, visz tovább utad,
    igaz szívű, Istentől áldott,
    ki lelkem fényessége vagy.

    Nem irigylem, hogy a te lelked
    rendíthetetlen célt követ.
    Én csókoktól sápadt kezednek
    húsába nem verek szöget.
    És neveden se szólogatlak,
    és nem nyújtom feléd kezem.
    Viaszos, szent orcád előtt csak
    távolról hajtom meg fejem.

    S a lassú hóhullásban állva,
    letérdelek a szűz havon,
    és a te szent neved kiáltva,
    az est havát megcsókolom
    ott, hol utad – hó-némaságot
    átszelve – vitt fenségesen;
    fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
    uralkodj árva lelkemen!

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rochy György: Vad szerelem

    Ajkaim közt az érzéseim,
    Számban a vihart keltő szavak,
    agyamban őrült lázadás,
    ráncaimban az indulat.

    Szememben a lángoló vadság,
    ujjaim közt élet és halál,
    vállamon nyugvó bánatok,
    szívemben egy reneszánsz bál.

    De minden gondolat és érzés,
    minden ősi vágy és akarat,
    eltűnik majd, ha éjszaka
    testem a testedre tapad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Neved

    Neved – madárfiók tenyeremben.
    Neved – mint jégcsap, üdíti nyelvem.
    Szájmozdulat, egy-rezzenetű.
    Neved – öt betű…
    Szép labda, égbe szökellő.
    Ezüstszivü csengő.
    Csendes tóba vetett
    kavics visszhangja neved.
    Döndül tompa zenével,
    mint éji lódobogás, úgy enyész el.
    Verdes, mint a magány
    homlokhoz szorított fegyver ravaszán.
    Neved – tudod, mi nekem?
    Neved – csók lehunyt szememen.
    Dermedt századok fagya enged
    hóra-hullt csókjára nevednek.
    Kékcsobogású, hűs italom
    neved, álom, mély nyugalom.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Bizalmas ének és varázs

    (Éjjel)
    Nem alszik még a fa,
    benéz az ablakunkon;
    most is, mint minden éjjel
    pislog s vigyázza vélem
    Fanni könnyü álmát.
    Alvó arca körül
    csillog és ring a párna,
    haja két kósza szála
    csiklándja orromat.

    (Hajnal)
    Halk hangot ád a fény,
    a párkány éle pendül
    s Fanni már a földre lép,
    száján hosszúszárú, szép
    mosolygás hajladoz.
    Úgy jár-kel és fütyöl,
    mint ünneplő boldogok,
    haja és inge lobog
    s kezdi vad nappalát!

    (Varázs)
    Paskold hajnali víz
    és szárogasd gyermeki nap!
    Úgy illesd ajakát kóbor
    szellő, mint az aranyló bor
    rég szomjúhozókét!

    Mert vad, vad a nappal,
    útjain fázik a lélek,
    védd meg és símogasd ének,
    szálas gondjai közt.

    Forrás: Lélektől lélekig