https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Illyés Gyula: Don Juan megtérése

    És amidőn elkezdtem haldokolni
    és föltéptem az inget mellemen
    s vénen is anyámszülte meztelen
    hányódtam (pfuj!) s nem tudtam csak habogni,

    mert szem vakult, fog lazult s hullt s a fülben
    siketedés tenger-moraja kélt
    s szívemet is – még egy kis melegért –
    kitakartam s végleg megszégyenültem:

    ki volt velem? S ki lesz? Hisz mind nagyobb csak
    kiszolgáltatottságunk a hiú vigasznak,
    hogy van menekvés… (a szerelem!) – Igaz

    asszonyunk most választódik ki; az,
    ki oly türelemmel mossa le szennyünk,
    mint az az első, kitől megszülettünk!

  • Illyés Gyula: Körülvettelek…

    Körülvettelek, ahogyan
    ezer karjával a világ,
    féltve, becézve, nyugtalan,
    ahogy a víz, a lég, a fák.

    De nem nyugszik most sem a vágy,
    hogy megláncol, hogy megfogan,
    betölti tested otthonát
    és szíved alatt társa van.

    Átszállunk majd nyomtalanul
    rajtad és benned; lekonyul
    a szolgaságba szép fejed,

    de mint ág, ha terhét veti,
    megint a menny ég kell neki,
    mert ami él, csak – átmenet!

  • Illyés Gyula: Férj, feleség…

    Férj, feleség nagy fűrészt rángat,
    lovagok így párbajoznának.

    Bevág a férfi – hátradől, de
    lendül is a kis nő előre.

    Nincs pissze se köztük haragnak,
    deresén csak az ágfa jajgat.

    Szisszen ahogy lehull a mélybe
    a feje, válla, törzse, térde.

    Megy fönt a munka küzdve-kérve
    a szerelem friss ütemére.

    S bár a fa-halmot csecsemőknek,
    látom a kis párt ős-szülőknek.

    Vívás és harc, halál a munka
    s lám a világot szüli újra.

    Oh, hogyha mint ők, párba állva,
    a nemzet is mind így csatázna.

    Jő-megy a fűrész könnyű kedvvel,
    noha vasból van, noha fegyver.

  • Illyés Gyula: Két fele ver a szív…

    Két fele ver a szív, egy igen és egy nem.
    Harc ez is – de kell szebb?
    Mit tudod te, mért élsz, míg rá a kegyetlen
    halál nem felel meg!

    S a kegyes szerelem – ha egy szabadabban
    szaladó ütemre
    ráfelel egy lágyabb, akár e dalokban,
    háláját üzenve.

    A tenger a földdel, föld faggyal vitázik,
    ti nők a halállal.
    Öletekig csap, de felfutva odáig,
    tajtékkal aláhull.

    Ő dob tefeléd is, ígéri, öledben
    harcát ha kivívta,
    tanyát verve benned, üresen hagy engem,
    ha egy pillanatra.

  • Illyés Gyula: Házasok

    Felriadtam, kerestelek,
    felriadtál karom között,
    mily idegen arccal! szemed
    mily riadalmat tükrözött?

    Honnan jöttél? Mily borzadály
    villant rám egy pillanatig?
    egy más létből mily vád s talán
    átkozódás is már, amíg

    lassankint ez a gyermeki,
    görcsös harag lám ellobog
    és kisüt szád körül megint
    asszonyi meleg mosolyod –

    s fej fej mellett, halálosan
    összefonódva, mint nevünk
    betűi itt a vánkoson
    újra álomba merülünk.

  • Illyés Gyula: Minden mi elválaszt

    Elváltunk s minden, mi elválaszt:
    éppen az egyesít;
    ahány akadály, azt emeli,
    szép foglalatként csak, amit
    elzár előlem: kebledet, szemed,
    jövőm tündöklő kincseit.

    Mint lég a hangot, víz a fodrot:
    a távolság szerelmemet
    úgy sokszorozza, villogtatja,
    erejét most mutatja meg,
    torló dühét, mit nem éreztem,
    míg együtt lehettem veled.

    Áruló utat, anyagot
    ez a messzeség ad neki,
    áthatóvá, mindenütt-mindég
    jelenvalóvá, ez teszi,
    mint a bujkáló, észrevétlen
    szellőt a fák levelei.

    Ahogy a nyári föld csak este
    ontja a meleget:
    most hogy letűntél, én most érzem
    lobogni szívemet,
    most érzem tikkadtan, hogy akkor
    nem is szerettelek.

    Elmentél s mindig igazad lesz.
    Te leszel mindig már a jobb.
    Szolgálóm voltál: sorsomat most
    kezedbe markolod
    zsarnokin, durván és gyötörve,
    ha nem is akarod.

    I

  • Illyés Gyula: Ajándék

    Tudom, mi szolgának a jó szó,
    fogolynak séta, nap,
    egy kézfogás a hontalannak,
    egy korty, szíves falat,
    sokat próbáltam. Köszönöm,
    hogy megtaláltalak.

    Se jobb, se rosszabb, csak a rossztól
    tán jobban szenvedett,
    hálás vagyok csak és köszönni
    véletlent is merek,
    szerelmet, ezt az éjt, szerelmed;
    ne bánjad sose meg.

    Egy szót se szóltam, ajkaidra
    nyomtam öt ujjamat
    lefogni győztesen megindult
    boldog sikolyodat:
    őrizd egy életre, mit eztán
    ad még e pillanat.

    Tudom, szegénynek percnyi jókedv
    örök vagyon lehet,
    engem melenget, hogyha rád ím
    mosolyt melengetek,
    játékom, díjam, büszkeségem,
    hogy fényesítelek.

    Szerelem volt ez? Azt tudom csak,
    hogy mi a meggyötört
    szívnek a munka elbutító
    két ocsmány napja közt
    emberré válni s bár egy éjre
    vállalni a jövőt.

    Dől künn a hó, végy két harisnyát,
    elmentem, dolgozom,
    ha csöngve felriaszt az óra,
    derítsen kis dalom,
    itt rögtönöztem, itt hagyom
    az asztalon.

  • Illyés Gyula: Szerelem

    Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
    szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
    Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
    rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

    Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
    aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
    nem állanék meg, ha tekintetemtől e
    hófedte hársfasor rügyezni kezdene.

    Járok habok gyanánt futó finom havon,
    mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
    egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
    két kezemen maradt szerelmed illatát.

  • Illyés Gyula: Feleség

    Veled jó, veled jó
    a mező, a folyó,
    meg a szél, meg az éj,
    meg minden, ami él.

    Ha fele nem tiéd,
    ízetlen az ebéd,
    a nap, a letünő,
    a harag, a jövő.

    Amihez csak érek,
    válik ketté rögtön,
    két részre a földön:
    egybefűzni véled.

    Ha fele nem tiéd,
    kevés a föld, az ég,
    meg a nyár, meg a tél,
    meg a dél, meg az éj,
    a múlt, a kikelet,
    a kisgyerek.

    I

  • Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

    Gyönge fuvallat a tóba zilál,
    fények gyöngysora lebben.
    Sóhajom, árva madár-pihe, száll
    s elpihen édes öledben.
    Tárt keblemben reszket a kóc:
    érted szenved a Jancsi bohóc.

    Szép szemeidből vérzik az ég,
    sok sebe csillagos ösvény.
    Egy hajfürtöd nékem elég,
    sok sebemet bekötözném.
    Hull a fürészpor, sorvad a kóc,
    meghal érted a Jancsi bohóc.

    Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
    ajkadon alkonyok égnek.
    Víg kedvem sűrű búba hajolt,
    téged kérlel az ének.
    Hogyha kigyullad a szívem, a kóc,
    nem lesz többet a Jancsi bohóc.