https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Juhász Gyula: A váradi püspök lánya

    Igricnóta

    A váradi püspök lánya!
    Rózsaszál a szöghajába.
    Tisza mentén, Bihar táján
    Nem akad több olyan szál lány.

    Patyolat a teste, lelke,
    A legények veszedelme,
    Szava bűbáj, tánca örvény,
    Mért is nincsen rája törvény?

    Cserhalomnál csata van ma,
    Pogány kunság riadalma,
    Hull a tar fej, mint az alma,
    Magyaroknak diadalma.

    László vezér lova táltos,
    Vezeti a Boldogságos,
    László vezér bárdja talál,
    És ha talál, az a halál!

    Ott fut egy kun. A nyergében
    Drága teher hever szépen.
    A nyergében – csípje kánya! –
    A váradi püspök lánya!

    Nosza rajta, rajta, rajta!
    László lova rárófajta,
    Széltől vemhes anya lánya,
    Utoléri nemsokára!

    Rövid a harc. Kun legénynek
    Búcsút int a drága élet,
    De a karját esdve tárja
    A váradi püspök lánya!

    „Ne bántsd, lovag, ezt a legényt,
    Szeretem én szívem szerént,
    Vagy ha bántod, magad bánod,
    Letörsz akkor egy virágot!”

    László vezér karja lankad,
    – Soha még ily diadalmat! –
    Karja lankad, szíve bágyad,
    A pusztának nekivágtat.

    Igric ajkán új nóta szól
    A bihari sátrak alól.
    László vezér sír a dalon:
    „Hej Cserhalom, haj Cserhalom!”

    László hősnek neve támad,
    Visszazengi minden század!
    Csak a szíve maradt árva,
    …Hej, váradi püspök lánya!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.

    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Ámen.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Emlék

    Egy régesrégi operettben
    Egy kis színésznőt megszerettem.
    Játszott a távol rokokóban,
    Szívemmel is játszott valóban.
    Nekem oly szent volt ez a játék;
    Az irigy sorstól bús ajándék.
    Lelkembe villant szőkesége…
    De a játéknak vége, vége.
    Egy melódia él szívemben,
    De a szövegét elfeledtem.
    Fáradt, unott, szomorú néző,
    Tudom már: minden nő színésznő!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Anna után

    Ez szomorú ősz lesz.
    Hol vagy Anna? Milyen volt a csókod?
    Bánatórák, ó az én időm ez,
    Bágyadt rózsák, ez szomorú ősz lesz!

    Csókolom a lelked.
    Hol vagy Anna? Milyen volt a könnyed?
    Régi könnyek, te már elfeledted,
    De én értük csókolom a lelked!

    Látni szeretnélek.
    Hol vagy Anna, vezet-e út hozzád?
    Visszatérjek? Ó be nagyon félek,
    Megölnétek, százszorszép emlékek!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Telefon

    Hallom a hangod messze, mélyből,
    Egy régi nyárból száll felém,
    Egy mámoros és fényes éjből
    Dalol, mint álom és remény.
    Hallom a hangod, selyme simít,
    Bársonya borzongat megint,
    A szavaid, e pajkos villik
    Csapata surran szivemig.
    A kagyló búg, ó áldott kagyló,
    Mely ily dús gyöngyöket terem,
    Úgy érzem, édesbús viharzón
    A tenger zeng, a végtelen.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Annának

    Az ősz teríti dús, rőt szőnyegét
    A nyár halott vállára csöndesen.
    Én kedvesem, én hűtlen kedvesem,
    Te hallod-e a hervadás neszét?
    Hajadnak bársonyát zilálja-e
    Az elmúlásnak dúdoló szele
    És a halál hűvös lehellete
    Az ajkad bíborát csókolja-e?
    Vagy rajtad nem fog a szörnyű varázs,
    Mely minden szépség átka erre lenn
    S megvéd minden rontástól énekem,
    Ez örök vágyból szőtt tündérpalást?

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Szerelem

    Szép, ősi szó, mámoros messze illat,
    Távoli akkord, fájó és örök,
    Beárnyékozod borús álmainkat:
    Égi követ liliomok között.
    A végzet voltál vesztett ifjúságom
    Szent tavaszában: élet és halál,
    Bús életem és gyönyörű halálom
    És elhagyál!

    Emlékezem reád vigíliákon,
    Könyvek és könnyek és borok között,
    Ha elkerül a béke és az álom
    S az elmúlás rút váza rám zörög.
    Emlékezem és nem fáj már az élet,
    Emlékezem és nem fáj a halál:
    Szelíd arkangyal, nyilad erre téved
    És eltalál!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Megint tavasz…

    Megint tavasz van és megint panasz van
    Szívemben, ebben az örök kamaszban.
    Mert fiatal még és nem értik őt,
    Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.
    Repül, de már nem várják szívesen
    Az ifjak és a vének kedve sem
    Derül reája s úgy borul föléje
    Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.
    Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,
    Ne csalj, színek és fények orgiája!
    Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,
    Én akkor is még múltak májusában
    Emlékek orgonáit tépve járok.

    Forrás: MEK

  • Harcos Katalin: Asszonyi fohász

    Ó Uram, te mindent megbocsátó!
    Tudom, vétkem égbekiáltó,
    mert élek bűnök közt, eltemetve,
    de nézz le gyarló gyermekedre!

    Csak a jóra és szépre vágyok,
    és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
    A szerelmemre nincsen mentség,
    de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
    hogy rám talált, akinek rabja lettem.
    Ne ítélj hát szigorún felettem!

    Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
    Csak a tőled kapott kívánás,
    a boldogságra vágyó női lélek,
    csak a szép, szerelmes remények.

    Csupán az, hogy lelkem feléledt,
    és testem szívemmel együtt övé lett…
    Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
    szent tűzben égő, tiszta hevületben.

    Soha nem nézek jobbra-balra,
    nem vágyom csalóka diadalra,
    sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
    csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.

    Csak adni, és nem kapni vágyok,
    de lásd, megbocsátásért kiáltok.
    Uram, Te adtál női lelket,
    ami szomjazza a szerelmet,
    s vele testet, örömre készet,
    amíg el nem veszi az enyészet.

    Akaratot is, hogy ellenálljak
    száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
    de képességet is, hogy szeressek,
    s miatta – látod – bűnbe essek…

    Uram, segíts, hogy amíg élek
    ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
    de őt, engedd boldoggá tennem!
    Aztán helyette is ítélj felettem.

  • Majtényi Erik: Virágének

    Megyek utánad,
    jössz utánam,
    csupasz a vállad,
    csupasz a vállam,
    s akar a bőrre
    tapadó inget,
    cipeljük pőre
    kétségeinket,
    meg azt a terhes,
    meg azt az áldott,
    azt a keserves
    bizonyosságot.

    Szándék szándékot
    félve kerülget,
    karjatárt árnyék
    lopva feszül meg,
    szólsz botladozva,
    szólok dadogva,
    s legyűrnek félszeg,
    didergő félszek.

    Szempillád néha
    nyugtalan rebben,
    mint lüktetés a
    kötözött sebben,
    s szavunk a semmi
    rácsához koccan
    kétemeletnyi
    hűvös magosban.

    Valami lomha
    időtlenség
    süketen kongja
    ideges csendjét,
    és ebből a csendből,
    ösztönünk börtön-
    odvából feltör,
    feltör dübörgőn
    az a parázsló,
    magát veszejtő,
    meg nem bocsátó,
    el nem eresztő,
    eszelős, fojtott
    kényszerűség,
    vérünkbe oltott
    védtelen hűség,
    az a sikoltó,
    láncokat oldó,
    borzongó óhaj,
    sunyi, kegyetlen,
    emberi szóval
    nevezhetetlen,
    amitől félsz, és
    amitől félek,
    amiért élsz, és
    amiért élek.