https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Baranyi Ferenc: ÍGY VAGYUNK

    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább.

    Ha volna még türelmem, felkutatnám
    mosolya virágosabb válfaját
    új asszonyarcokon. De – furcsa módon –
    ma már a mosolyánál fontosabb,
    hogy mosolytalansága sem kietlen
    s hogy könnyei sem vádlón hullanak.

    A bánata tehát kicsit se bántó,
    ha tőlem szenved is – nem ellenem,
    fájdalmának nincs támadó iránya,
    csak tiszta súlya. Ezért szeretem.

    Áldozatot hoz? Nem. Csak tudja jól, hogy
    az önvád – mit szívemben keltene –
    egyensúlyom emésztené el s akkor
    néki is felborulna mindene.

    Hát így vagyunk. Önzés önzést kímél, mert
    eggyé igézne fél harmóniát.
    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább?

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: HÁZI FELADAT

    Jaj, istenem, hogyan szeressem?
    Egy mód marad csupán: nagyon.
    Egymásnak tőr vagyunk mi ketten
    és egyedüli oltalom.

    Nem lesz könnyű vele az élet,
    de nélküle nem élhető,
    ha összeadsz két gyöngeséget –
    kijöhet abból egy erő.

    Ilyen a matematikája
    a szerelemnek – logika
    nincs benne. Egyetlen szabálya:
    osztással kell szoroznia.

    E feles számrendszer – mi bölcsre
    s balgára végzetes lehet –
    magát nullázza le, ha össze
    nem osztható az egy meg egy.

    Tudom, ha nem is hiszek benne:
    ő velem összeosztható.
    Oldjuk meg együtt. Ez a lecke.
    S majd jegynek jó lesz rá a jó.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: BALLADA A KUTYÁRÓL MEG A DÉRRŐL

    Elért a méltó büntetés.
    Voltam zsugás a szerelemben,
    rejtett lapokkal nyertem és
    csak cinkezett paklit kevertem,
    de most itt gubbasztok leverten,
    a döntő játszma végetér
    s máris viszi, mit összenyertem –
    eljött a kutyára a dér.

    Elért a méltó büntetés,
    mert az, akit most megszerettem,
    rámzúdít annyi szenvedést,
    amennyit meg sem érdemeltem.
    Ölelése attól kegyetlen,
    hogy nékem szól, ha engem ér.
    Így ölelt mást is, egyperegyben –
    eljött a kutyára a dér.

    Elért a méltó büntetés.
    Csak részletébe teljesedtem
    annak, ki oly nagyon egész,
    hogy egyedül több, mintha ketten.
    Kenyerem javát meg sem ettem
    s végtisztesség, amit igér.
    Halálosan kell hát szeretnem –
    eljött a kutyára a dér.

    Herceg, gyönyör és szenvedés
    percenként váltakozva ér,
    áldás ez és istenverés –
    eljött a kutyára a dér.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: GALAMBNYI SUHANÁS

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    Mintha égő kazal fölött galamb suhanna
    vagy légörvényeken szirom lebegne át,
    szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.
    Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,
    mikor csatánk egén a szép arc felfehérül
    s már nem is háború, de röppenés a nász,
    égő kazal fölött galambnyi suhanás –
    nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: AKARATTYA BY NIGHT

    És fürödtünk a csillagok alatt.
    Felgyulladtál, hogy megcsókoltalak,
    tested körül felsistergett a víz –
    beléhullt csillagtól tenger tesz így.

    Izzásodat nem hűtötte a tó,
    inkább felforrt körötted, megadó
    alázattal lett ezer Celsius,
    neked se hagyva módot, hogy kiússz.

    Vízben maradtál hát velem. Ma is
    ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
    rámégeti formád a tó heve:
    tested lehet csak testem bélyege.

    Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
    megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
    ellentétébe fordult minden át,
    nem érvényes a szín, csak a fonák,
    tűz lett a víz és zene lett a csönd,
    te rosszabb lettél, én pedig különb,
    balzsammá lettek iszap-intrikák,
    amikkel összekent a kinti láp.

    Ha visszacsókolsz végre majd te is:
    nemcsak felforr, de lobbot vet a víz,
    egymásba égve izzunk, mint a Nap.

    S nem lesz több éjszakánk sugarasabb.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: TOMPAZÖLD

    Bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.
    Most hiába vártok tőlem szívderítő songokat:
    bolond kedvem dunántúli árnyas erdőben maradt.

    Reményem is tompazöld már, mint az erdei moha,
    megremeg az éjszakában, mint a szélcibálta fa,
    megremeg az éjszakában és hív minden éjszaka.

    Mit kiáltottál felém? Jaj, nem tudom már, kedvesem!
    Kár, hogy a hatalmas erdő oly parányi volt nekem.

    Mondd, mi történt, őzek őze, mért futottál messzire?
    És mi történt énvelem, hogy nem várok már semmire?
    Tollal sebzem szívemet csak, folyton verset vérzek én,
    ahelyett, hogy erdőt járnék húshagyó kedd éjjelén,
    nem tudom, hogy merre mentél, hol vadászod önmagad?

    Szívemben a szomorúság úgy világít, mint a nap.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: A NYOLCADIK AJTÓ

    Kékszakállú, én adom most:
    íme, itt a nyolcadik kulcs.

    Csak belülről nyitja ajtód,
    mely saját magadra tárul,
    nem torzíthat már a fény, mely
    rólam visszaverve rádhull –
    nem vagyok már. Tűnhetsz annak,
    ami vagy – s nemcsak lehetnél.
    Senki sem lát, csak a nyirkos
    várfalak közé rekedt éj.

    Mássá tett a nő-jelenlét:
    úgy lehettél hős, kegyetlen,
    dús, gyengéd s országgal ékes,
    hogy a tükröd én lehettem,
    gyöngeséged s múltad titkát
    féltve is büszkén szemérmes
    úgy lehettél, jó uram, hogy
    volt egy asszony, aki kérdez.

    S ha hét ajtód meg se látom?
    Ha semmit se kérdezek meg
    s azt sugallja hallgatásom:
    „titkaid” nem érdekelnek?
    Akkor sértve inkább lennél?

    Akkor inkább lenne részem
    bús magamra-hagyatottság
    várad örök éjjelében?
    Lettem volna – mint sok asszony –
    üres szívű, puszta szájú?
    Milyen kellett volna lennem?
    Mondd meg nékem, Kékszakállú!

    Enyém most már minden éjjel –
    és mindig és éjjel lesz már.
    S vak az éj. Senkise lát, csak
    a rajtam kívül rekedt vár.

    Fedd magad fel önmagadnak,
    mérd, amit raksz és amit dúlsz.

    Kékszakállú, én adom most:
    íme, itt a nyolcadik kulcs.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: BUTTERFLY MAGÁNYA

    (Csocsoszán ezerkilencvenöt napja)

    Mióta elment a hajó:
    nem tudom, miért kék a tenger.

    Csak azt tudom,
    hogy nemcsak körülölel,
    de hurkol is
    a cseresznyevirág illatú csönd.

    Csak azt tudom,
    hogy az alkonyat
    nem rózsaszirmok színét idézi többé,
    hanem a kihunyó tűz
    megbicsakló pirosát.

    Csak azt tudom,
    hogy nem csupán távoli rizsföldek
    fehérre hántolt üzenetét hordozzák a szelek,
    de vöröskövű sivatagok
    mérgező porát is.

    Csak azt tudom,
    hogy házacskám bambuszfalának résein át
    szobámba szivárog a szorongás huzata,
    amely most csak halaványra lehel,
    de a lelket is kiviheti belőlem
    egy napon.

    Ám, hogy a tenger miért kék még mindig?
    Azt már nem tudom.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: HÉTKÖZNAPI ISTENHOZZÁD

    Nincs mit mondanom –
    nincs mit mondanod.
    Szemed jégvirág borítja –
    már mögé nem láthatok.

    Nincs mit mondanod –
    nincs mit mondanom.
    Párosan viselt magányunk
    súlya nem megosztva nyom:
    egészben a válladon,
    egészben a vállamon.

    Ne értsd félre, ha kereslek:
    rádtalálnom nem öröm,
    tűnt ölelés emlékétől
    únt öleléshez szököm.

    Varázsod szét így töröm.

    Válni kell.
    Önvédelemből hagylak el
    s fel nem cseréllek senkivel.

    Válni kell.
    A szív nem nézi, mit cipel,
    csak éppen már nem bírja el.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: EGY PERCCEL HAMARABB

    Sosem a búcsúlevelek,
    nem a szakítás, nem a könnyek
    jelentik azt, hogy elköszöntek
    örökre a szerelmesek,

    de a strandon a tétován
    más combra áttévedt tekintet,
    a türelmetlenül leintett
    hálálkodás a nász után,

    ha nincs folytatni gusztusod
    a kedvesed-harapta almát,
    vagy mikor gyönge diadalmát
    meghagyni színleg sem tudod,

    mikor először áll meg úgy
    pillantásod a kedves arcán,
    hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
    s nem leszel tőle szomorúbb,

    mikor szúrás nyomán a vér
    egy perccel hamarabb megalvad
    és mikor csók közben magad vagy –

    szerelmed véget akkor ér.