„A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.”
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: szeretet
-
Wass Albert: Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.Forrás: Lélektől lélekig
-
Fecske Csaba: Altató
Aludj kicsikém, aludj,
a ráncos anyóka-éj
a holdból aranyfonalat
gombolyít neked,
abból szövi a köpenyed,
hogy majd a bálba menj,
tündér-bálba menj.
Aludj kicsikém!Aludj kicsikém, aludj,
már alszik a réten
összebújva a nyáj,
alszik minden csöndesen,
csak egy kis patak sírdogál:
anyja, a tenger messze van,
de én itt vagyok, ne félj.
Aludj kicsikém!Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila: Gyémánt
Mindenkor idejük van a zsoltároknak.
Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,
Szívünkben a csillag megfagyott.Igen. Igen.
Elsüllyedtek a haditengerészek:
Szelid révészek csónakáznak
Isten felé.
Még a nagyon öregek is
Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára
S türelmet prédikálnak messze,
A mulandóság halainak.
Igen, igen.Ne higyjük el hát barátaim,
Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk!
Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.Gyémánthegyen állunk,
Szigorú hó, takard el bűneinket,
Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila: A világ megteremtése
Igen, tudom, még nem volt a világ,
Csak az erők nyugalmas vize,
Fojtott dühű, nagy vize,
Nem volt még hal se, de halat akart,
Nem volt még dal se, de dalolni akart,
Asszony se volt még, isten se volt még,
Vagy isten volt-e az egészen férfi,
Egészen gyermek, nem tudom,- Most munkás lehet, vagy talán költő,
Hiszen mindegy a munkás, a költő –
Ő volt még egyedül, nagyon magába,
Mint én vagyok most, olyan magába.
Tehetetlen volt, csak szeretet volt,
Társat akart és csak szeretet volt.
Nem tudott tán még beszélni se,
Nem tudott tán már hallgatni se,
Társakra gondolt, asszonyra gondolt,
A te víg, meleg szemedre gondolt,
Aki ha látná, nagyon szeretné,
Aki ha lenne, nagyon szeretné,
Frissen fürödve jobban szeretné.
A te víg, meleg szemedre gondolt
S a vízbe lépett,
A víz fölbömbölt, ahogy belépett,
Elnyelte, mint a villámot az éj
És ő lesüllyedt a fenekéig,
Feneketlen víz nincs-fenekéig.A víz felhőkbe szállt a szíve fölött,
Jéghegyekké vált a háta mögött,
Akkor születtek a hideg csillagok,
Akkor születtek a meleg napok,
Ő volt még egyedül, nagyon magába,
Társat akart és csak szeretet volt,
Terád gondolt és az, az megölte,
Meglеtt a világ – csak szeretet volt –
Akkor megölte.Forrás: Lélektől lélekig
- Most munkás lehet, vagy talán költő,
-
Juhász Gyula: Búcsúfia
A tanyáról jött Tandari Valér
Öreg szülékkel a nagy búcsúra.
A pöttöm szöszke lány most lát először
Világi vásárt és templomi oltárt.
Künn a tanyán csak Isten napja süt
S Isten szegénye őrzi a libát.
Egy léggömböt vett az egész rokonság
A kis Valérnak, szép piros szinűt,
Mely ott lebeg a szöszke fej fölött.
A vén templomba is bevitte persze
Az új jószágot a boldog gyerek
S amíg ő némán, tátott szájjal ámult
A túlvilági tündöklő csodákra,
Az arany és ezüst barokk mennyország
Szentjeire és angyalaira
S amíg hallgatta repeső szívével
A magasságok orgonaszavát,
A búcsúfia léggömb hirtelen csak
Elszállt kezéből és repült vígan,
Pirosan, mint az élet és öröm
A mennyezet felé, hol régi mester
Remekén hódolnak három királyok
A betlehemi gyermek jászolánál.
Öreg szülék és Tandari Valér
Ijedten látták szállani a gömböt.- Istentelen! – csattant föl egy mogorva
Templompribék. Vörös! – zúgott a másik.
Valér szepegve és szipogva állott
És kicsi szíve riadót dobolt.
A piros üdvözlet pedig mosolygón
Suhant, suhant a hívő nyáj fölött
S a kis Jézuska ölében pihent meg.
A kis Jézuska áldást adva nézte
És úgy tetszett, hogy néki kedvesebb
Ez áldozat, mint arany, mirrha, tömjén
És szinte mintha szólott volna ajka: - Ne félj, kis hívem, Tandari Valér!
Forrás: Lélektől lélekig
- Istentelen! – csattant föl egy mogorva
-
Dsida Jenő: Kezemben tartom a szivedet
Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet: Mért olyan hideg?
Ha az égre nézünk, odafent is
zöld füvet látunk, locsogó kis
patakokat s az erdők fordított képét.
Látod, ott megyünk mi is,
az árnyas úton, milyen kicsinyek
vagyunk a nagy-nagy messzeségben,
gyöngén ölelem jobb karommal
a derekadat: mindjárt eltűnünk.
Nem az a fontos, amit nagyképűen
egymásnak mondtunk és a világnak.
Kicsi kutyánk, akinek csontot adtál,
ott megy utánunk, szereti a kis fekete
törtlábú macskát, akit meggyógyítottál.
A vén kofaasszony, akivel pár jó szót
szóltál, fehér kendőt lenget utánunk:
ráncos, gyűrött, egyszerű lelkét.
Nézd, milyen piros sugarakkal,
piros örömmel vár minket a
messzeségek messzesége; kezemben
tartom a szívedet: melegedik, melegedik…Forrás: Lélektől lélekig
-
.kaktusz: [cím nélkül]
„Igazad lehet, mikor azt mondod,
ahhoz, hogy az embert szeressék,
ahhoz előbb az embernek
saját magát kell szeretnie.
Hogy szépnek lássák,
ahhoz önmagát is szépnek kell látnia.
De hát a szemek.
Könnyű szeretni az olyannak önmagát,
aki mosolygó arccal jött a világra,
könnyű szépnek látni magát annak,
aki mindenki számára szépnek született.
Mert azt,
hogy szeretetre méltó valaki,
vagy sem,
azt a szemekből lehet kiolvasni.
A szemek tanítanak meg szeretni,
vagy gyűlölni önmagunkat.
És a világot.
Mások szemei.
Hogy mások milyennek látnak.
Bennünket.
De a mosolytalan arc
olyan szemekkel találkozik,
amik azt sugallják,
rajtad nincs mit szeretni.
Ezért nem tanul meg
szívből mosolyogni.
A szemek döntik el,
hogy szép,
vagy csúnya valaki önmagának,
szereti,
vagy nem szereti valaki önmagát.
Pedig a szemek nem mindig igazak,
mert az önmagát nem szeretők szemei
ellenségessé lesznek,
ha szeretetre méltóval találkoznak.
Gyűlölik a világot,
nem néznek a szemébe,
félnek a visszajelzéstől,
félnek,
meglátják benne szeretetlen
önmagukat.”Forrás: Lélektől lélekig
.
