Amerre nézünk e hazában,
Sehol nincs tőke, nincs vagyon.
Szegény az ország és a nemzet,
Szegény a nép, szegény a hon.
Szegény az orvos és az ügyvéd,
Az iparos, a trubadúr,
De mind között a legszegényebb
A budapesti háziúr.
Nagyon megverte a teremtő
Azt, kinek Pesten háza van,
Zsarnok lakók ezer szeszélyét
Tűri az ily boldogtalan.
A helyzetével visszaélnek,
S mint egykor a maroknyi búr
Harcol gonosz lakói ellen:
A budapesti háziúr.
Kedvükbe jár, megtesz akármit
Amit szem, száj csak megkiván,
A háziúr valódi angyal
És a lakó, az mind zsivány.
Mindegyre többet követelne –
Mint üldözött, mint gyáva nyúl,
Mindent megád a bősz lakónak
A budapesti háziúr.
Mindent megád, mindent megenged,
S ennek fejébe mit se kér,
Hisz úgyis szinte komikusan
Kevés, melyet fizetsz, a bér.
Borravaló csak, alamizsna
A pénz, mit a lakó leszúr,
Hogy éljen hát meg ily nyomorban
A budapesti háziúr.
Másnak szabad munkás kezekkel
Buzgón keresni kenyeret,
Izzadni, lótni-futni estig,
A háziúrnak nem lehet.
Ő a lakók kegyéből él csak,
Szívén a bánat férge fúr,
Míg elgondolja, mennyit szenved
Egy budapesti háziúr.
Más bőjtöl és morogva szidja
A drága húst, a híg levet,
Koplalna tán a háziúr is,
De, oh, szegénynek nem lehet.
Néki, szegénynek, jól kell élni,
Mert ha egészsége lazul,
Ennyi csapást, bajt nem bír majd ki
A budapesti háziúr.
Én értem, óh, én értem őket,
Hogy jövedelmük nem elég,
S a mai nappal városszerte
A házbért újra emelék.
Hisz a lakók mind virilisták,
Miért fukarkodnak gazul?
Mért nyomorogjon éppen ő csak:
A budapesti háziúr?
- február 2.
