Címke: társadalomkritika

  • Váci Mihály: Interpelláció

    Kérdezem a kartársat:
    – mit kíván tenni…
    Helyesbítek – mit tud tenni, ha kíván valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tehet, ha kívánna valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tenne, ha tehetne valamit?
    Helyesbítek – mit tehetne, ha tennie kellene valamit?
    Helyesbítek – ha tennie kellene – tehetne-e valamit?
    S ha egyszer végre tehetne valamit, tenne-e valamit?
    Helyesbítek – tudja-e, mit kellene tennie, ha tennie kell majd valamit?
    Helyesbítek – akar-e tenni valamit?
    Helyesbítek – létezik-e az, aki nem tesz valamit?
    Helyesbítek – létezik itt, aki kíván tenni valamit?
    Helyesbítek – léteznek, akik kívánnak tenni valamit?

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: A ló kérdez

    Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

    Lovamra patkót senki nem veret,
    Be szerencse, hogy senki sem szeret:
    Kocogok, lógok követlen uton
    S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
    S a rossz uton, mert minden ellovan,
    Felüti néha fejét a lovam
    És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
    Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?


    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Kató a misén

    Pompás, fehér Karácsony-éjen
    Kidobta a szikrázó hóba,
    Kidobta a havas semmibe
    Magzatját a papék Katója.

    Aztán Kató, a kis cseléd-lány,
    Szédülve, tántorogva, félve,
    Ahogy illik, elment maga is
    Éjféli, szent, vidám misére.

    Kató gazdája, az izmos pap
    S falusi nyája énekelnek:
    »Dicsértessék az egek ura,
    Hogy megszületett az a gyermek,
    Az a gyermek, ott Betlehemben.«

    Kató fölsír a papi szóra
    S az a gyermek, a betlehemi,
    Könnyezve tekint le Katóra.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
    A Nyár heves s a kasza egyenes.

    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rabló váraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A grófi szérűn

    Nyár-éjszakán a grófi szérűn
    Reccsen a deszka-palánk
    S asztag-városban pirosan
    Mordul az égre a láng.

    Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
    Nincs párja, napja, neve.
    Fut, reszket a riadt mezőn
    Az égő élet heve.

    Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos, bús kutya csahol.
    Az egész táj vad fájdalom
    S a gróf mulat valahol.

    Szenes kalászok énekelnek
    Gonosz, csúfos éneket:
    »Korgó gyomrú magyar paraszt,
    Hát mi vagyok én neked?«

    »Mért fáj neked az égő élet?
    Nincs benne részed soha.
    Ne sírj, grófodnak lesz azért
    Leánya, pénze, bora.«

    »Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    Grófi föld ez és magyar.«

    S mégis, amikor jön a reggel
    S pernyét fújnak a szelek,
    A grófi szérűn ott zokog
    Egy egész koldus-sereg.

    Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Magyar jakobinus dala

    Ujjunk begyéből vér serken ki,
    Mikor téged tapogatunk,
    Te álmos, szegény Magyarország,
    Vajon vagy-e és mink vagyunk?

    Vajon lehet-e jobbra várni?
    Szemünk és lelkünk fáj bele,
    Vajon fölébred valahára
    A szolga-népek Bábele?

    Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
    Végül egy erős akarat?
    Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
    Mindigre egy bánat marad.

    Hiszen gyalázatunk, keservünk
    Már ezer év óta rokon.
    Mért nem találkozunk süvöltve
    Az eszme-barrikádokon?

    Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulya had mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?

    Bús koldusok Magyarországa,
    Ma se hitünk, se kenyerünk.
    Holnap már minden a mienk lesz,
    Hogyha akarunk, ha merünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Harc a Nagyúrral

    Megöl a disznófejű Nagyúr,
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
    Vigyorgott rám és ült meredten:
    Az aranyon ült, az aranyon,
    Éreztem, megöl, ha hagyom.

    Sertés testét, az undokot, én
    Simogattam. Ő remegett.
    »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
    S meglékeltem a fejemet,
    Agyamba nézett s nevetett.

    (Vad vágyak vad kalandorának
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
    A zúgó Élet partján voltunk,
    Ketten voltunk, alkonyodott:
    »Add az aranyod, aranyod.«

    »Engem egy pillanat megölhet,
    Nekem már várni nem szabad,
    Engem szólítnak útra, kéjre
    Titokzatos hívó szavak,
    Nekem már várni nem szabad.«

    »A te szívedet serte védi,
    Az én belsőm fekély, galád.
    Az én szívem mégis az áldott:
    Az Élet marta fel, a Vágy.
    Arany kell. Mennem kell tovább.«

    »Az én jachtomra vár a tenger,
    Ezer sátor vár énreám,
    Idegen nap, idegen balzsam,
    Idegen mámor, új leány,
    Mind énreám vár, énreám.«

    »Az egész élet bennem zihál,
    Minden, mi új, felém üget,
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
    Neked minden álmod süket,
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

    Már ránk szakadt a bús, vak este.
    Én nyöszörögtem. A habok
    Az üzenetet egyre hozták:
    Várunk. Van-e már aranyod?
    Zúgtak a habok, a habok.

    És összecsaptunk. Rengett a part,
    Husába vájtam kezemet,
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
    Aranya csörgött. Nevetett.
    Nem mehetek, nem mehetek.

    Ezer este múlt ezer estre,
    A vérem hull, hull, egyre hull,
    Messziről hívnak, szólongatnak
    És mi csak csatázunk vadul:
    Én s a disznófejű Nagyúr.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar ugaron

    Elvadult tájon gázolok:
    Ős, buja földön dudva, muhar.
    Ezt a vad mezőt ismerem,
    Ez a magyar Ugar.

    Lehajlok a szent humuszig:
    E szűzi földön valami rág.
    Hej, égig-nyúló giz-gazok,
    Hát nincsen itt virág?

    Vad indák gyűrűznek körül,
    Míg a föld alvó lelkét lesem,
    Régmúlt virágok illata
    Bódít szerelmesen.

    Csönd van. A dudva, a muhar,
    A gaz lehúz, altat, befed
    S egy kacagó szél suhan el
    A nagy Ugar felett.

    Forrás: MEK