https://verskucko.com

Címke: tél

  • Sík Sándor: Fehér mezők

    Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
    Itt rút lucsok les a hulló pihére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Fehér, fehér, minden, amerre látok.
    Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
    Kóbor szelek járják a hóvilágot.

    Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
    A nap szikrát vet a patak jegére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
    A föld egy néma, óriási alvó,
    A hold egy fényes, ígéretes álom.

    Minden halott, és mégis minden él.
    Alvó világok. Csírázó világok.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    A hómezők nagy titkokról dalolnak.
    Az ő daluk az erő és a szépség,
    Az ő daluk a tegnap és a holnap.

    A hómezőkön halkkal jár a tél,
    Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Czóbel Minka – Ki volt?

    Mély nyomok a hóban,
    Elhagyott nagy kertbe’,
    Kékesre nyomúlva
    A fehér hó pelyhe.

    Ki járhatott erre?
    – Az út oly elhagyott –
    Látom még a nyomot,
    De nem az alakot.

    Majd visszaképzelem:
    Milyen volt az élet,
    Mely itt magányosan
    A nagy hóba tévedt?

    Mintha már látnám is,
    Jő felém egy árnyék,
    Mintha az árnyékban
    Magamra találnék.

    Hiszen én jártam itt –
    Ide be van nyomva,
    De már nem ismerek
    A saját nyomomra.

    Forrás: www.eternus.hu – Czóbel Minka versei

  • Kányádi Sándor: Aki fázik

    Aki fázik, vacogjon,
    fújja körmét, topogjon,
    földig érő kucsmába,
    burkolózzék bundába,
    bújjon be a dunyhába,
    üljön rá a kályhára –
    mindjárt megmelegszik.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Weöres Sándor: Nő a dér, álom jár

    Nő a dér, álom jár,
    hó kering az ág közt.
    Karácsonynak ünnepe
    lépeget a fák közt.

    Én is, ládd, én is, ládd,
    hóban lépegetnék,
    ha a jeges táj fölött
    karácsony lehetnék.

    Hó fölött, ég alatt
    nagy könyvből dalolnék
    fehér ingben, mezítláb,
    ha karácsony volnék.

    Viasz-szín, kén-sárga
    mennybolt alatt járnék,
    körülvenne kék-eres
    halvány téli árnyék.

    Kis ágat öntöznék
    fönn a messze Holdban.
    Fagyott cinkék helyébe
    lefeküdnék holtan.

    Csak sírnék, csak rínék,
    ha karácsony volnék,
    vagy legalább utolsó
    fia-lánya volnék.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Blake: A télhez

    „Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
    Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
    Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
    S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

    Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
    Felett elvágtat, acél viharát
    Kirántva; már felnézni sem merek,
    Mert ő az úr széles világ fölött.

    De nézd az őrült szörnyet! csontjain
    A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
    Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
    Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

    Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
    A tengerész, szegény! kire vihar tör,
    Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
    Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején

    Ül a tél a hegy tetején.
    Fehér kucsma van a fején.
    A hátán meg fehér suba.
    Készülődik a faluba.

    Tápászkodik, fölkel s jövet
    fehér terveket szövöget.
    Szórja, hinti, hol elhalad,
    két marokkal a friss havat.

    Fehéredik domb és lapály.
    Olykor-olykor a tél megáll.
    Gondos gazdaként széttekint,
    aztán munkába fog megint.

    Ahol kilátszik a vetés,
    vet oda egy marokkal, és
    mire a mi falunkba ér,
    mögötte már minden fehér.

    Egy kicsit még tipeg-topog,
    befagyasztja a patakot.
    Lepihen és a szürkület
    csöndjében füstöt ereget.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Szabó Magda: Karácsony

    Oldják iszákjukat a csendesülő,
    alacsony fellegek,
    omlik az ártatlan, együgyű hó
    a háztetők felett.
    A füst elkapja derekát,
    együtt forognak,
    úgy imbolyodik a világ,
    ahogy ők imbolyodnak.

    Húzzák már komoly szarvasok
    az ünnepet,
    szájuk körül az esti pára
    s az eltűnt gyermekkor lebeg.
    Omlik a hó, ömlik a hó,
    nem nézi, hova hull,
    csak bámulnak a szarvasok,
    szarvukon gyertya gyúl.

    Ömlik a hó, omlik a hó,
    leng, surrog és kering,
    eltemeti a surranó
    december lépteit,
    meztelen, ezüst lábnyoma
    nem villan már sehol,
    a szarvas békén lépeget,
    bizakodik, dalol.

    „Honnan jössz?” – kérdezem a hótól.
    „Te hova mégy?” – a hó ezt kérdezi.
    Rám néz, én meg rá. Hallgatok.
    Mit feleljek neki?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály – Halavány téli rajz

    Milyen fehér csöndesség ez!
    Messze házunk télben ül.
    Gyere az ablakhoz, édes!…
    Csókolj meg és nézz körül!

    Süt a nap, elállt a hó már,
    mégis pelyhek hullanak:
    puhán, halkan, pehelymód száll
    pillanat és pillanat.

    Gyere, édes, az ablakhoz,
    tekints szét az udvaron!
    Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
    szőnyegen még semmi nyom!

    Csak a kis szolgáló lába
    rajzolódik halavány,
    s elvész, mint a Szaharába
    egy zarándok karaván.

    Szalma közt fagyottan áll a
    kert füzes mélyén a kút
    intve dermedt jégszakálla
    hogy az év, mint óra, fut.

    Jertek apró, jertek sűrű
    pillanatok pelyhei
    jobban mint e szalmagyűrű
    szívünk kútját védeni.

    Milyen furcsa füstünk árnya
    a túlsó tető haván:
    mintha távol emlék szállna
    rokon szívbe tétován.

    Ki gondolhat ránk e csöndben,
    míg körülvattáz a hó?
    Titkos lánc nyúl át a földön
    Összekötve, aki jó.

    Forrás: Szeretem a verseket