https://verskucko.com

Címke: tél

  • Fodor Ákos: GYEREKRAJZ

    hommage à W. S.

    Hópapucsba bújt a tél,
    nesztelen léptekkel mendegél.
    Öltött csillámló csöndruhát:
    selyemnél suhogóbb, bársonynál is puhább.
    Szélnek hűlt helye: elfújta önmagát.
    Félhold-fényben fél a félholt világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Januári rokokó

    Fázik a kéz, az arc is didereg,
    csontom északi oldalát zuzmó lepi.
    Most fordul észak felé január,
    jeges úton kopognak körmei.

    Senki, senki, csak a sirályok könnyedek:
    a befagyott Duna táncpallóján
    szökdelnek, mint Csokonai
    ugrós dámái farsang napján.

    Csapong valami kóbor zene is
    a túlvilágról, karcos rokokó –
    a Margit hídról ellátok odáig.

    A szökdelő vonókra most kezd hullni
    a hó, a hó, az elkárhozó hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Fairtás

    Télen is milyen szomorúan
    szépek a fák – nem érezik,
    haptákoló fejszéken túlnan
    írmagjuk is elvérezik.

    Csupasz bőrrel, a fehér börtön
    mélyén is, bárhogy havazik,
    – hó, nyaktiló csusszanva döndül –
    nem tiltakoznak tagjaik.

    Cella mindegyik. Különlő tömlöc.
    Csak belül, a rácsoló üreg
    erein kopog a begöncölt
    láng, a tititás rügyek.

    Döngnek gyolcsgyanútlan a téli
    földre. Mint mind, ki halni él.
    Mosolyuk tűz lesz – melegcsélni –
    kínjuk meg jajj-nyers fejszenyél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Megfelelések

    A még nagyobb hideg
    ellen hideggel. –
    Hó… hó… Ki érti meg,
    hogy mit közöl szivemmel?

    Lám, rajta szigorú
    aszkéta-leplek:
    fél-életemmel egykorú
    kötelmek.

    A várhatót s a vártat
    szivem mint régi-régi
    újrataláltat
    fogadja, éli.

    S a dér-gyöngy-lepte fák
    hegyén azért is angyal ül,
    azért is egy-virág
    a puszta táj köröskörül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: A síkság

    A végnélküli hómező
    hiába nézed nem vagy ott
    nincs ki hiányod elüvöltse
    nincsenek prérifarkasok

    nem esik jég nem fúj a szél
    senkinek foga nem vacog
    öles pelyhekben fagy a hó
    hiába nézed nem vagy ott

    nincs ház ahonnan csüngjenek
    kedélyes formás jégcsapok
    nincs semmi forma és kedély
    senkinek foga nem vacog

    hiába nézed hajnalig
    hosszú az éjjel nem vagy ott
    nincs ki halálod elüvöltse
    nincsenek prérifarkasok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Esik a hó

    Szárnya van, de nem madár,
    repülőgép, amin jár,
    szél röpíti, az a gépe,
    így ül a ház tetejére.

    Ház tetején sok a drót:
    megnézi a rádiót,
    belebúj a telefonba,
    lisztet rendel a malomba.

    Lisztjét szórja égre-földre,
    fehér már a város tőle:
    fehér már az utca,
    fehér már a muszka,
    pepita a néger,
    nincs Fekete Péter,

    sehol,
    de sehol
    nincs más
    fekete,
    csak a Bodri
    kutyának
    az orra
    hegye

    és reggel az utca, a muszka, a néger,
    a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
    és ráadásul a rádió
    mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Borisz Paszternak: Ez mind a tél

    Havas ág-bog, csipke-tüll,
    benne már
    fagy iszonyata kövül.
    Varjú száll.

    Október kering eképp
    félelem
    mássza emelet közét
    körmösen.

    Ahány sóhajt szül a csend,
    mindegyik
    október után eseng,
    mért mulik?

    Fák fogják a tél kezit,
    hogyha jő,
    s lesznek lépcsőházba vitt
    tüzelő.

    Ki már térdig hóban jár,
    s boltba tér,
    így kiált föl: “Mennyi nyár,
    mennyi tél!”

    Mennyi láb tipor a mély
    hóba kinn,
    hull a patákról fehér
    kokain.

    Ahogy csuklyából, ha folt
    távozott,
    nedves sója égből old
    bánatot.

    Fordította: Fodor András

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Fehér keretben

    A táj. A hallgatás, ahogy megyünk.
    Szavak mögöttünk láthatatlan láncon.
    Kimondtuk? Nem? Talán csak bentről szól
    az értelmét veszítő égi szózat.

    Megállunk. Hallgatunk. Ki tudja már,
    felelni most milyen kérdésre kéne,
    és volt-e itt kérdés egyáltalán?
    Mint ittfelejtett néma eszkimók a lék

    felett, úgy állunk – míg a jégbe fagy
    ideg, szigony; s a háló peng. – A táj,
    s a zajtalan idő, ahogy befon

    a téli fénybe. Hó és jég. Fagyos
    magányok égetése. Léghiány.
    És hallgatás fehér keretben – táj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

    Kis vendéglő a nagy hegyek között.
    Minden békesség ideköltözött.

    A kályha vasán párologva forr
    a fűszeres és cukros, sárga bor.

    Az asztalon sült. Ízletes falat.
    Míg falatozom, nézem a falat:

    a falusias, vén, meszelt, meleg
    falon két ócska festmény díszeleg.

    Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
    kúszán felmázolt. De van benne szív.

    Az egyiken két ferde ház előtt,
    napfényes, zöld, májusi délelőtt

    pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
    arannyal éke tolluk pamacsa.

    A másik képen tágas hómező,
    a hó kavargó, sűrűn pelyhező

    s két tömzsi állat nyargalászva von
    egy karcsú szánt a süppedő havon,

    – a két ficamlott, kedvesen suta
    állat félig ló, félig őz-suta.

    Míg a vaskályhán gőzölve forr
    a fűszeres-illatú, sárga bor

    s a macska nesztelenül lépeget,
    nézegetem a csacsi képeket.

    S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
    koromban, künt az égszínkék, kerek

    pocsolyában, májusi délelőtt
    négy kacsa uszkált a házunk előtt,

    én hevertem a pázsiton hanyatt
    és bámultam a festett aranyat

    új meséskönyvem színes födelén,
    egy kishercegnő koronás fején,

    ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
    – két rénszarvas röpítette a szánt.

    …Esik a hó. A kocsmáros köhög.
    Poharamban forró bor gőzölög,

    az óra lassan üti a hatot
    s álmos vagyok és roppant meghatott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hó-játék

    Borús vagyok, hát játszom:
    a hóból ki se látszom,
    a hóból, havazásból,
    e duhaj hóvilágból

    Körhinta forog velem
    zajtalan szél-tengelyen,
    fák, terek, villamosok-
    hó-láncba kapaszkodok.

    Hajamon hó a kucsma,
    csurog nyakamba lucska,
    hátamon végigpereg,
    belül is fehéredek.

    Havazok csontomban is,
    szakadó gondomban is-
    a hóból ki se látszom,
    borús vagyok, hát játszom.

    Forrás: Lélektől lélekig