https://verskucko.com

Címke: tél

  • Francis Jammes: Meztelenül ülsz majd

    Meztelen ülsz majd a vén, csecsebecsés szalonban,
    mint fény-orsó ragyog szép, finom termeted,
    s a rózsaszin tűznél, két lábad egymásra dobva,
    hallgatod a telet.

    Én eléd borulok, térded átölelem.
    És elmosolyodol, legkarcsubb fűzfa-ág,
    s fejem édes csipődre hajtva, édes,
    sírni fogok, hogy oly jó vagy, oly édes.

    Büszke tekintetünk gyönyör lesz, végtelen,
    s mikor a melledet csókolom, majd oda
    nevet rám a szemed, s lassan meghajtod a
    nyakadat, édes.

    Aztán, mikor cselédünk, a beteg, hű öreg-
    asszony kopog az ajtón, jelentve, hogy betálalt,
    pirulva felpattansz, és törékeny kezed
    előveszi szürke ruhádat.

    S mig kint, kapunk alatt, a szél jajgatva úszik,
    és zendül az inga rekedt szava,
    elefántcsontszagú két lábad belecsúszik
    kis, fekete tokjaiba.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Hópelyhek

    Hópelyhek az én álmaim,
    fehérek, halaványak,
    néha eltűnnek-foszlanak,
    alighogy földre szálltak.

    Hópelyhek az én álmaim,
    fenn zizegve zenélnek,
    szelíden, árván, félszegül –
    meg ne lássa az élet!

    De néha szél jő hirtelen,
    jőnek kemény fagyok,
    s az ártatlan sok hópehely
    vésztjóslón kavarog.

    Akkor halomba hullanak,
    mint kísértetek nőnek,
    s leplük végül elég a föld
    felére szemfedőnek.

    És akkor, mintha Istenük
    örök párbajra hívnák:
    a feneketlen mélybe lenn
    döngenek a lavinák!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel!

    Várlak reggel.
    Várlak délután.
    Este
    fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

    Csillogó buckák
    zizegve rohannak.
    A szél
    hörögve lengeti hosszú hósörényét.

    Zuzmarás utakon át
    tündéri éjben
    érkezel
    kunyhóm elé, északifény leánya.

    Prémek vattáznak
    bolyhosan, fehéren,
    szájad
    piros melegén pihék halódnak,

    zöldfényű csillag
    reszket hajadban
    s szánad előtt
    felhőt zihálnak a rénszarvasok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kiss Judit Ágnes: Macska télire

    Vegyél egy macskát.
    Vagy fogadj örökbe.

    Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
    vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
    ki éppen hitvány zsákmányát eszi
    egy belvárosi, sötét kapualjban,
    vagy egy autó alól pislog ki rád,
    vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
    csak az a fontos, hogy legyen cicád.

    Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
    öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
    Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
    macskához jutni roppant egyszerű.

    Mert tél jön mindjárt, és hideg,
    és mi lesz veled, ha nincs cicád?
    Ki bújik be, hogy melengessen,
    melléd a takaró alá?

    Ki dorombol füledbe éjjel?
    (mancsát arcodra fekteti)
    Ki kelt hajnalban nyávogással,
    hogy rögtön enni adj neki?

    Ki kaparja a bezárt ajtót,
    mikor hazaérsz, ki örül?
    Kunkorodó farkkal ki rajzol
    nyolcasokat bokád körül?

    Legyen egy macskád.

    Míg kávézol reggel, öledbe mászik,
    éles karmai behúzva, puha tappancsokon
    sétál az életedben.

    Alig hallani.

    Bundájából kipattognak a szikrák,
    ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
    Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
    ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

    Forrás: Facebook

  • Gyurkovics Tibor: Szégyellős karácsony

    Karácsony délután
    jön hozzánk az apánk,
    leül és elmeséli hosszan,
    hogy ne higgyünk az angyalokban.

    Forrás:

  • Babits Mihály: Az előkelő tél

    Olyan halk és hideg idő van,
    halk és hideg, halk és hideg:
    hallani szinte suhanóban
    a gyöngyház égen a telet.

    Selymesen száll ő rongyaink közt
    s arcba legyez, bár semmi szél…
    Óh láthatatlan, hűvös angyal,
    előkelő, gyönyörű Tél!

    S a hó is itt lesz nemsokára
    s minden egyszerre eleven.
    Aki rápillant ablakára,
    fehér apácák végtelen
    meneteit véli vonulni,
    s ki boltból az utcára lép,
    lágy-fehér könnyek ostromolják
    kemény csomagjait s szívét.

    Estefelé kitisztul néha,
    a csillagok kilátszanak
    s mint gyermekek állunk alélva
    egy nagy karácsonyfa alatt,
    amelynek ágát föl nem érjük,
    de gyertyás fénye ránk sajog:
    gyertyásan és csúfolva néznek
    a karácsonyi csillagok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya

    A tücsök dalolt egyre, bár
    Ízzott a nyár,
    Úgyhogy mikor jött a komor
    Tél, része gond volt és nyomor:
    Még egy picinke kisdarab
    Legye, vagy férge sem maradt.

    Hét ment is a hangyához át
    Elpanaszolni nyomorát,
    És kérte, adjon néki kölcsön
    Zsákjába egy kis magot töltsön.
    Új aratásig, legalább.

    “Majd megadom, lesz erre gondom,
    Nyáron, tücsök-szavamra mondom
    A tőkét meg a kamatát.”

    Bosszantja a tücsök kalandja,
    Nem is adott magot a hangya. –
    De ezt kérdezte végre tőle:
    “Mit tettél a meleg időbe?”

    “Éjjel-nappal munkába voltam,
    Fűnek-fának folyton daloltam.” –

    “Daloltál? rendbe van, komám,
    Akkor ma táncolj, szaporán.” –

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Nekünk mi marad?

    Ha majd lehull az utolsó levél,
    mely fogva tartott még egy kis nyarat:
    nekünk mi marad?

    Ha majd a dombot hómező takarja,
    temető lesz a tölgy-erdők avarja,
    s halottá némúl minden vadpatak?
    A tél kacagva szórja a szelet,
    vándormadár lesz minden boldogságunk,
    és enyhülést többé hiába várunk,
    mert jaj, akkor majd sírni sem lehet!

    Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
    amelyben hittünk még egy kis nyarat,
    s a napsugár is messze költözött:
    reménytelen, nagy hómezők fölött
    nekünk mi marad?

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Madáretető

    Cinkék, cinegék, feketerigók,
    megosztom veletek e fél cipót,
    megosztom az én olyan-amilyen
    éneken-szerzett kenyerem.

    Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
    jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
    vendégül látok minden itt maradt,
    velünk telelő madarat.

    Terítve már patyolat abroszom,
    kenyeremet elétek morzsolom.
    Nem várok érte, nem kell félnetek,
    ordas télben ujjongó éneket.

    Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
    akkor zendüljön a ti hangotok,
    hírrel hirdetve, hogy az emberek
    télen se voltak embertelenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kányádi Sándor, erdélyi magyar, Madáretető, jóság, emberség, tél, természet