Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígábban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
Címke: természet
-
Juhász Gyula: Azt álmodtam…
-
Baka István: Évszakok
Tavasz
Márciusban még kisbaba, de gyorsan
kibújnak hóvirág-tejfogai,
áprilisban kamaszodik – az arca
rügyek pattanásaival teli,
s májusra nagylány – napsugár-sütővas
bodorítja orgona-fürtjeit,
egész nap magát cicomázza, s éjjel
a hold tükre előtt biggyeszkedik.Nyár
Hajtják a szél csikósai a búza
kalász-sörényes, vad méneseit,
s már dől a zápor, s fürge tűi a
rét ingét virágosra hímezik.
De most a felhő köpenye a villám-
varrás mentén megreccsen s fölhasad,
s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
összesöpörni kiszalad a Nap.Ősz
Tegnap még puha tenyere a Szélnek
kérges lett mára, a simogatásnak
nem örül senki, – hát dühbe gurul,
és végigpofozza a tájat.
Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
tarkán cikázott a madárhad,
tarkállik most a lomb, de közte már
nem szállnak, csak az árnyak.Tél
Varjakkal gombolt hó-kabátba
bújt a rét, de csak didereg,
ránk a forgószél teker sálat,
mégis majd megvesz a hideg.
Míg be nem fed a hó, s az orrunk
répává nem dagad vöröslőn,
szánkóval, sível ki a dombra! –
ott fölmelegszünk rögtön.Forrás: DIA — PIM
-
Petőfi Sándor: A virágok
Ki a mezőre ballagok,
hol fű között virág terem,
virágok, szép virágaim,
be kedvesek vagytok nekem!
Ha látom, mintha lyányt látnék,
szívem reszket, keblem dagad. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.Leülök a virág mellé,
és elbeszélgetek vele.
Szerelmet is vallok neki,
s megkérdem: engem szeret-e?
Nem szól, de úgy hiszem, hogy ért,
hogy érti jól szavaimat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.S ki tudja: az illat vajon
nem a virág beszéde-e?
Csakhogy nem értjük, nem hat át
testünkön lelkünk fülibe;
szagolja csak s nem hallja meg
a test e szellemhangokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.Igen, az illat a virág
beszéde, annak dala ez,
s ha lényem durvább része a
sírban rólam lefejledez:
nem szagolom többé, hanem
hallom majd e szép dalokat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.Virágillat, virág dala,
te lész majd ott bölcsődalom,
melynek lágy zengedelminél
tavaszonként elaluszom,
s következendő tavaszig
lelkem szép álmakkal mulat. –
Siromra, hogyha meghalok,
ültessetek virágokat.Pest, 1847. április
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
-
Reményik Sándor: Örök szerelem
Egy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
egymást halálig híven szeretők.A bükk a nő,
a fenyő tán a férfi.
Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
ölelő karjaival átaléri.Úgy látszik, mintha reáomlana,
pedig támasztja, mint a fenyő őtet.
S övezi csendes napfény-glória
a vihar ellenébe szegülőket.Így öregedtek meg:
egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
ölelkeznek a gyökerek a mélyben.Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán
két Isten ültette pici palánta?S ahogy a törzsük hatalmasodott:
úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
törzsüket bronzzal ötvözte körül
a felkelő és lemenő nap.E mozdulatlan, néma szerelem
a jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
az emberbőrbe bújt Halál kaszája.Forrás: FB Szeretem a verseket
-
Karinthy Frigyes: Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –
Virág
Mért nem szelíden simogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mért nevetek hozzá – szemtelenség!
Ilyen csúnyán, fülsértő – élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemre ütsz!
Pitypang, ne hagyj itt
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elhárítani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
Felhőbefuró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.Forrás: Szeretni tehozzád szegődtem
-
Hajnal Anna: Tegnap anyám előtt dicsértelek
Bocsáss meg érte, nem bírtam tovább,
Hogy ne mondjam el egyszer legalább,
Hogy néma nevetésed mily varázs,
Mint tüzes pipacs, virágzó varázs,
Hogy arcod izzik tőle, mint az ég,
Ha a szürke, tompa napból már elég,
S az alkony minden tündérit ígér,
Mi emberszívbe, s éjszakába fér.Leírtam homlokod, melyet a gond
– sötét – uszályával bevont,
mely alól örökké borult szemek
mint messze felhőkből tekintenek,
elérhetetlen, bármily közel,
a lélek lelket, jaj mikor ölel?
És elfordultam, ne lássa anyám,
Hogy könny pereg szememből könny után.Elmondtam, milyen magas termeted,
lábujjra állva vállig érhetek,
s emlékeztem, hogy mily édes gyönyör
hozzád hajolni, s mennyire gyötör,
hogy mindig új vagy, idegen és más,
elporzó hullám, örök változás?
nyugtalan vággyal ég felé lehelsz,
ahogy borulsz, elomlasz, felemelsz,
az ölelés vagy, élő és örök,
az első mozgás, amelyből a körök
indulnak s visszatérnek szüntelen,
lelkünk egymásban sohasem pihen?És felriadtam –, régen hallgatok,
Anyám mit gondol, jaj, kérdezni fog…
S zavartan mondtam: anyám, a kezét
Ha látnád, milyen gyöngéd, barna, szép,
– és hirtelen elállt lélegzetem,
kezed éreztem hűlő szívemen,
és elfutottam, hadd legyek magam,
egyedül tiéd és zavartalan……most tudom, oly nagyon tiéd vagyok,
szivárványosak mind a nappalok,
hársillatúak mind az éjszakák,
s téged virágzanak künn a fák,
ezüstpárában, álmodó hegyek,
tündéri folyók feléd lejtenek,
melyek fölé az ámult ifjú hold
aranyló arca szomjasan hajolt,
s úgy csókolja a vizeket a fény,
ahogy emlékeimben téged én. -
Zelk Zoltán: Ákombákom
Mint gyermekkézzel rajzolt ábra:
olyan az alkonyati táj,
ahogy ráfonódik a fákra
csipkézve, lassan a homály.Mint ákombákom az irkában,
a házak úgy dülöngenek,
úgy billen a madarak szárnya
s a tintaszínű fellegek.És kéz a kézben, mint a rajzon
a kedves bámész figurák:
megyünk, míg fölöttünk az alkony
kibontja barnuló haját.Megyünk, de úgy csak, mint a szellő,
és köröttünk az emberek
arc és hang nélkül, mint a lengő,
a szélben lengő levelek.Egy kecske jő most vélünk szembe,
mögötte bottal kisleány…
a földön járnak vagy füzetbe? –
Hold ég a kislány varkocsán.Ott ring a Hold, s fölszáll az égre,
s a sötétedő színeken
látom, ahogy felcsillan fénye
s véle a félszeg szerelem.Forrás: DIA – PIM
-
Gyurkovics Tibor: Antifóna
Tavasz, tavasz, te bőven áradó,
szél-patakokkal megduzzadt folyó,
öntsd ki a földre zúgó vizeid,
amíg a világ veled megtelik.Én is így jöttem, illat, rohanó,
csatona, napfény, égből zuhanó,
hogy betöltsem Mózes, Illés felett
a törvényeket és a földeket.Forrás: —
-
Ágai Ágnes: Látószög
Feleselő felhők a durcás égbolt peremvidékén.
Még a napfényt sem lehet kilöttyinteni,
mert fellefetyelik az angóracicák.
Nem üzemképes az éghajlat.
Ki mondja meg, hol található
az éghajlata, és milyen hullámhosszon foghatók
a túl-, a más– és az egyéb világ üzenetei?
A légi legelőkre kiterelgetett hangok
hosszúkás bődülései és kerekded csipogásai
megrekednek a gépi memóriák agytekervényeiben,
és visszapotyognak a világ legegyszerűbb csillagára.Forrás: —
