Címke: vágy

  • Végh Sándor: Gyere felém!

    Gyere felém! Jöhetsz még? Persze, hogy közeledned kell, tudom, hogy előbb-utóbb ideérsz! Át, s keresztül bolyongtam a várost érted, miattad, de hát nagyon el lehet bújni! Hiába ismerlek, csak találgatom, hogy hol lehetsz, csak érzem létedet, de biztosan elkerültük egymást, vagy túl korán, vagy túl későn érek oda, pont oda, ahol már voltál, vagy még ahová te nem érkeztél meg! Tudom, érzem, és nem kedvez a szerencse, miért is bízom reá? A bizalom záloga máshol keresendő, így hát adtam esélyt találkozásunknak egy teljes óra terjedelméig. Ismerem magam, én vagyok az, ki keres, kutat, s én lennék az, akire várni kell!

    “S most én várok! Hátha fejetetejére áll a világ, időnként szerepet kellene cserélni a megértés tanulásában, s mégis; nem érdekel semmi, csak az, hogy veled legyek! Ha én nem talállak, keress te! Találj meg! Legyünk együtt! Mi érdekelhetne más a világból, csak te, és tudom, hogy jössz! Most fordulsz be a következő sarkon.

    Áldott az a kőépítményű szeglet,
    amely irányodat töri felém,
    vésett-írott emlékű az az aszfalt,
    melyet apró koppanó lépteiddel jelöltél meg,
    ne fordulj el, ne kerülj el, ne törődj senkivel,
    nincsenek véletlenek a mi dolgainkban,
    ide kell, hogy gyere, iszonyú erővel sugallom,
    hogy jöjj, úgy kérem, kívánom,
    akarom és az lészen saját örömünkre,
    nem törődve sem sérelemmel,
    másokkal, bárkivel,
    a világgal, vagy mással.
    Én pedig szeretni
    akarlak, és foglak!
    Hiába a töredékes mozdulások,
    meg a kezünkből kicsúszó akart sikerek,
    melyek véletlenekké silányultak,
    hiába a környezet, meg a rögök,
    melyek botlásainkat magyarázzák hites szóval,
    hiába, ha a mindenség is ellenünk van,
    ha te úgyszintén engeded,
    velem óhajtod, kéred is talán,
    teszel, hiszel, a gyönyörűség elvarázsol,
    néha szédülsz, de jól esik nemde?,
    kopogtatsz ide be, s majd ijedten tova el,
    félned mégsem kell, azt más óvatoskodja feléd,
    magadnak higgy, ha mersz, de ha nem, hát legalább nekem.
    A világ? Gyötrődnek, kínlódnak,
    küzdenek, ellene, s nem érte.
    Kérlek, ne menekülj, nem menekülhetsz!
    Hát mi elől?
    Fogadj el, s a többit, majd legközelebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simone Weil: Idézetek

    „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után,
    ami a miénk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Géraldy: Idézetek

    “Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók és a gyönyör, ha szeret: nem elég.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

    ujjaim kibogoznád
    ha eljuthatnék hozzád
    és várnál kaviárral
    suhogó zöld madárdal
    lugasával

    színezüst halat adnál
    ott állnék asztalodnál
    napfény és hajad méze
    hullna a terítékre
    végre

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Faggatódzó óda a nőkhöz

    A föld alól nézzek vissza rátok?
    a jóvátehetetlen éjből,
    midőn kő és virág egymásnak támad
    valami ősi gyűlölségből?
    Midőn a tenger kosarából
    szétgurul a mélységek gyöngye
    s kezem se lesz már, hogy kedvetekért összeszedje?

    Agyag-homályból s gyökér-függönyön át?
    a földbe süllyedt tavasz templomromjai alól?
    Lódögök s kecske-csontvázak léckerítését szétfeszítve,
    míg kutyatej sárgul fönt s vadkapor?
    Elmerült tank csöve lenne a távcsövem
    s hajatok, mint gyakorlatozó vadászraj,
    szállna fölöttem kihívó suhanással.

    Hétköznapok és háborúk fenyegetnek örökké.
    Mosolygástok az egyetlen fegyverszünet.
    Kezetek az egyetlen házfal, amelynek nekidűlhetek:
    süsse arcom a nap, nyárvégi önkívület.
    Amit megérintettem eddig, el is hagytam,
    csak ti vagytok az egyetlen gyarmat,
    melyet naponta meghódítanék.
    Úgy gondolok a szátokra, akár egy hajóútra:
    alul a halálos víz, fölül az ég.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Barbár imádság

    Kisimíthatatlan ráncú kő,
    anya-világosságú szikla,
    fogadj méhedbe vissza.
    Tévedés volt a születésem;
    én a világ akartam lenni:
    oroszlán és fagyökér együtt,
    szerelmes állat, nevető hó,
    a szél eszméje és a magasság
    széjjel csurgatott tintafoltja –
    s lettem felhőbe vesző ember,
    egyetlen út királya,
    hamu-csillagú férfi
    s amit magamban egyesítek,
    rögtön megoszt, mert mulandó
    s csak sóvárgásomat csigázza…
    Kisimíthatatlan ráncú kő,
    anya-világosságú szikla,
    méhed küszöbe előtt állok.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Talán egy golyó

    Talán a hideg csapvíz lenne jó,
    talán az örökélet-ízű kávé: hadd remegjek,
    talán a hófúvás-ing ropogása a bőröm fölött,
    madárköröm és vasreszelék a dobhártyámon,
    talán a szemközti nő parázna csípő-bemutatója reggelente,
    az óceánjáró mellek lassú billegése az ablakon túl,
    talán egy testvéri könyök nyomódása
    a bordám közé,
    talán egy golyó az ablakfába.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Vers két nőhöz, egy időben

    Jöttök, csöngettek,
    egymás kezébe adva a kilincset.
    Te szőkén s gyászfeketében,
    ő kimarjult, kék farmerszoknyában,
    mint aki csuromvizes hetek után
    egész májusban egy dombtetőn szárítkozott.
    Veled az erdő is jön, a temető is,
    országok, eltitkolt érzékiséggel,
    a méz,
    a méz, a káromkodás,
    a káromkodás, a méz, az alkohol fojtott anarchiája
    s őrült muslica-bandák
    s őrült muslica-bandák hopszaszáznak a fejed fölött.
    S nincs tél, ha jössz, nincs nyár,
    csak láz van a bordákon belül, nagy kékség
    és vetkőző szavak a szájban.
    Ő meg csak betoppan mindig,
    mint aki jó hírrel jön,
    mintha saját magától hozna üzenetet.
    A szempillája: fekete sás,
    csípője körül egyszerre két tavasz
    és ha mosolyra nyílik meg a szája: mintha egy
    fehér vonat
    futna el hangtalanul.

    Jöttök, csöngettek, egymásra nevetgélve,
    nem is gyanítva, ki a másik:
    barát-e?
    barát-e? barátnő-e?
    álmok takarítónője?
    hisz arcotokat csak én fordítom önzően szembe,
    én játszom titkon a kezetekkel is
    egy ágyban,
    egy időben
    egy hiányban –
    a világ kiszáradt gödreiből is
    én nevetek föl külön-külön a kedvetekért
    s nem szomorít, hogy kárhozat ez:
    a halálomban megoszthatatlan
    leszek úgyis.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Hatos Márta: Itt vagy

    Itt vagy a reggelben,
    Nyitod a szemem,
    Itt vagy a délemben,
    Fogod a kezem,
    Itt vagy az estémben,
    Érinted szívem,
    Itt vagy az éjjelben,
    Vad-vágy, fénysugár,
    Megsebzett őrültség,
    Nincs kezdete, vége már.

    Szívemre szorítod két kezed,
    Csókkal borítod testemet,
    Fülemben suttogásod
    Messzi végtelenbe téved,
    Míg játék öleléssel
    Pezsdíted fel vérem.
    Nem kérsz és nem kérek,
    Csak mit Isten adhat,
    Egy másik létben
    Téged akarlak.

    Minden leszek majd,
    Mégsem leszek semmi,
    Holnap virradatra
    megtanulok sírni.

    Forrás: Lélektől lélekig