Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.
Forrás: ma – Magyar versek
Címke: vágy
-
Babits Mihály: Húnyt szemmel…
-
Kosztolányi Dezső: Miért?
Ti kérditek, miért vagyok?
Miért kelek fel újra?
Hogy lássam, mint a kósza szél
a lányok aranyos, finom haját
könnyes arcukba fújja.
Hogy várjam azt, ki eljövend,
egy lány, vagy nem tudom ki,
oly jó álmodni tétlenül,
s szeles időben szürke ég alatt
dalolva kóborolni.
Hogy imádjam, szegény hivő,
mi fájó s halhatatlan.
Hogy elsirassam csendesen
a zokogó szeptemberi esőt
egy bús, haldokló dalban.Forrás: Versek mindenkinek
-
Kiss Kálmán – Üzenet a hegyről
Ülök a hegyen, kezemben pohár,
aranylón csillog boromban a nyár.
A madárzajos csend oly ringató,
s úgy csillámlik, mint odalent a tó.Itten akár én boldog is lehetnék,
El-elmélázok, szíven üt az emlék.
S felüvöltenék, mert nem vagy velem,
egyetlen Drága, te vad, szertelen,
gyönyör, gyöngédség, seb, sajgó hiány,
dadog a szívem, annyira kíván.Ide idézem emlékalakod,
hogy megöleljen, mert magam vagyok.
Érzem a szádat, forró és puha,
testeden most e szép táj a ruha.
Ölébe fogad engemet e táj,
bódulat ringat, már semmi se fáj.Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
-
Ady Endre: Sóhajtás a hajnalban
Óh, pírban fürdő,
szépséges világ,
pihent testeknek
boldog, lomha kéje,
rejtelmes, fényes,
ezer puha fészkű,
gyönyörű város.Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
csodálatos Élet,
be jó volna élni.Mennyi öröm zúg
és mind a másé,
mennyi arany cseng
és mind a másé,
mennyi erő küzd
és mind a másé,
mennyi asszony van
és mind a másé,
mennyi új kéj zsong
és mind a másé,
mennyi szándék tör
és mind a másé,
mennyi minden van,
mennyi szép minden,
mennyi szent minden
és mind a másé.Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
-
Oscar Wilde: Hélas
(Israel Efraim fordítása)
Hogy minden szélnek hárfája legyen
Lelkem, elfújjon minden szenvedély,
Azért lett sutba dobva régi mély
Bölcsességem s a komoly fegyelem?
Talán újraírt tekercs életem,
Ráfirkált egy gyermeteg ünnep-éj:
„Fújj lusta dalt, únt furulyán zenélj!”;
S azzal a minden-titkot szétkenem.Volt perc, hogy lábam csúcsra hághatott
Volna, s egy disszonáns akkord – a lét –
Csaknem az Isten füléig hatolt:
Halott az az idő? Egy pici bot
A románcnak épp hogy mézéhez ért,
S el kell vesztenem lelkem örökét?Forrás: Magyarul Bábelben
Oscar Wilde: Hélas!
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Meghemperegtem minden vágyba lent
s lant lett a lelkem, min a szél zenél.
Ezért veszett el, ami bennem él,
kemény hitem s tudásom is, a szent.Most életem elfirkált pergament,
amelyre egy ünnepnapon sekély
dalt írt a rímes, könnyű szenvedély
és az egésznek titka tönkrement.Járhattam volna egykor fénybe, szép
ormon, dalolva téged, tiszta élet,
hogy megbűvöljem az Isten fülét.Elmúlt e kor? Varázsvesszővel épp
csak érintettem a mesét, a mézet –
és árva lelkem kincse semmivé lett.
Oscar Wilde: Hélas
(Tellér Gyula fordítása)
Lelkem, sodorván minden érzelem
árja, lett bármily-szél-pengette lant –
s én ezért adtam túl tovasuhant
bölcsességemen s jó fegyelmemen?
Hiszem: sorsom csak átírt pergamen,
melyre vigalmon suhanc-kéz kapart
henye virelait és furulyadalt,
alattuk ép a teljes rejtelem.Bizony, volt kor, mely napos csúcsra
volna, a létből – mely zajjal tele –
egy tiszta húrt zengetni Istenig.
Hát nincs tovább? A vágy mézcseppjeit
csak megérintette pálcám hegye,
s most lelkem jussa vesszen el vele?Forrás: Magyarul Bábelben
-
Ladányi Mihály: Szép vagy
Tűzijátékot gyújtanék neked szerelem,
káprázatos rakétákat,
hogy elbűvöljelek,
hosszú verssorokat, hogy körülöleljék tomporodat,
és égő mondatok hálóiba
fogjam melledet…De lebiggyeszted a szád, csak akkor ragyogsz föl,
mikor tükörbe pillantasz.
Szép vagy, mint egy húsevő növény,
álmos és izgalmakra éhes;
csókom ijedt állata végigmászik karodon, nyakadon,
aztán égető nedvek emésztenek el.Néha boldogan mesélnék fekete napjaimról,
a kövekről, amiket
a feneketlen szakadékba cipelek,
szánnivaló énekeimről,
amiket az emberek fülébe üvöltenék,
hogy felébredjenek,az őrült órák kalapácskattogásáról,
amit egész éjszaka hallok,
míg nézem a hold lassan menetelését
a fal penészvirágai közt.
Szemem leragad reggel a villamoson,
de aztán újra rád nyílik, szerelem,
mert te vagy az én napom, tündöklő-tomporú!Most
e kocsmában várok rád,
ahol piszkos abroszokon
kiloccsant borcseppek vöröslenek,
s a fejeket támasztó karok erdejében
riadt kutyatekintetek
csillagai közta világból,
mely a cigarettafüst ősködéből kifordul sisteregve,
tested forró pusztái villognak csak szemembe,
ahol, kopott csavargó,
kiszáradt torokkal kószálok és
háromnapos szakállal,s már csak fáradt, véres szemem
néz szembe a világgal.Forrás: Magyar Bábel
-
Ady Endre: Egy csókodért
Elmúlt a régi, tiszta vágy,
Amellyel egykor környezélek.
Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od’adnék
Egy csókodért nem kell az élet!Egy forró csók, egy ölelés…
Lázas szivünk összedobogna…
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozottnak égő pokla!
…Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!Forrás: MEK
-
Nadányi Zoltán: Mariann a kádban
Mire ébredtem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.Egyszerre kitalálom,
a fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti,
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.Csak azt akarta, tudjam
és máris belekezd.
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak,
utána csobbanás.Most lép a kád vizébe,
tudatja ezt velem,
hogy ő, a szépek szépe,
már tiszta meztelen.És nem merül be rögtön,
kicsit még elidőz,
még hagyja, hömpölyögjön
térde körül a gőz.Jó így a kádban állni,
szemközt a nagytükör,
nem tud a képtől válni,
mely benne tündököl.Azért van csend. Csak egy-két
neszecske hangzik el:
meg-megsimítja testét.
Most meg felém figyel.Kíváncsi szörnyű módon,
Ébren vagyok-e hát
és hallja, forgolódom,
lobbantom a gyufát.Csobban a víz is mingyárt,
ez volt a felelet.
Ajtón keresztül így vált
velem titkos jelet.Most már folytatja bátran,
keverint, kavarint,
sétára kel a kádban,
csapokon csavarint,szájában édes ízzel,
ez tán a szerelem,
így játszik ő a vízzel,
a vízzel és velem.Csak azután merül be,
a vízben új zavar,
előre, hátra dűlve,
egész vihart kavar.a kád is belekondúl,
aztán egyszerre csend
és semmi hang azontúl,
csak a csap csöppje cseng.A csend meséli szépen:
most csendbe heverész,
kagyló a tó vizében,
milyen szép és merész!Heverész, meg se moccan,
csak fel meg letekint,
az ajtót nézi hosszan,
meg a vizet megintés tudja, hogy az ajtó
csupa szem, csupa fül,
és nem riad meg attól,
hogy nincsen egyedül.Új hangok, egyre szebbek,
most a vízből kikel.
a visszacsurgó cseppek,
azok zenélik el.Most meg a szappan futkos,
tartóba dobja, kopp,
aztán tenyere futkos,
hol a bal, hol a jobb,nyomában édes, titkos,
szemérmes sugdosás,
a két szép karja sugdos,
milyen csodás, csodás,az egész teste sugdos,
csupa halk titkokat,
minden tájéka titkos
hangokkal hívogatés mind másféleképpen
és én nem is tudom,
melyik is sugdos éppen,
melyik rózsás idom.És néha egyik-másik
halkan fel is kacag,
szembekötősdit játszik
velem, azon kacagés sóhajok fakadnak
és hallga, mint a csók,
oly hangok is akadnak,
csicsergők, cuppanók.Jaj, ezt már megsokallom,
befogom fülemet,
de úgy is hallom, hallom,
oly hangos üzenet:most a zuhany záporzik!
egész testét veri!
az egész teste porzik!
halmai, völgyei!az egész teste végig
felzendül odaát
és zengi fel az égig,
diadalmas dalát!Forrás: MEK
-
Kassák Lajos: Ártatlanság bűne
Drága szűz
hamu hull fejedre
ártatlanságodért
vezekelsz
tudod jól
érdemtelen
a föld
melyben
sem a gyom
sem a virág
nem üti fel fejét.Csak éjszaka
ne lenne soha
gondolod
ó a gonosz alakzatok
az égen
buja illataikkal
a kertek
a tengerhez hasonló
felgyülemlő vizek
partjaikon
mezítelenül
sétálnak
a gyalázatos férfiak.Könnyeim megerednek
ha látnom kell őket
izmos karjaik
mintha összeszorítanák
szívemet.Látnom kell
szőrös mellüket
kemény combjukat
rettenetesen mohó
szemüket
az ártatlanság
s a bűn összekevert
mérgétől szenvedek.Szűz Anya
minden asszonyok
nővére
zárd be
szívem kamráit
szögezd le
szemem
remegő pilláit
hogy ne mardosson
ártatlanságom bűne.Hozzád
hasonló legyek
ki bűn
és kín
nélkül szülte meg
ártatlansága virágát. -
Tóth Árpád: Ifjonti jók múlásán
Kék hamvadozását
Estéli sugárnak,
Mikor ifjú párok
Összébb bújva járnak,
S láttukra szívedben
Habot vet a rest vér,
– Vén bor hűs pincében –
Ismered-e, testvér?Szidod-e, bölcs gúnnyal,
A nagy, sárga holdat,
Hogy sűrű sugára
Ócska szirup-oldat?
Puffadt, rossz citromból
Csurrant limonádé…
S nem fáj, titkon, íze,
Hogy már nem a szádé?Csókíze a holdnak,
Holdíze a csóknak…
Mért lesz vége, pajtás,
Az ifjonti jóknak?
Színünk, ízünk, harcunk
Fakul, bomlik, vásik,
S helyünkre lopózik
Sok fiatal másik…Morcosodunk, s bévül
Bennünk, a csontpadkán,
Szívünk is úgy gunnyaszt,
Mint egy öreg patkány;
Rosszkedvűn figyeli
Május tilinkóját,
Friss szívek hamelni
Víg patkányfogóját…Ej-haj, jó kenyeres,
Szegjük fel nyakunkat,
Kurjants fel a holdra,
Ne hagyjuk magunkat!
Tudunk mi még rózsát,
Babért is aratni,
Hódolt gyönyörűség
Torkába harapni!Hulljunk dali tánc közt,
Hogyha hullni kell már,
Múljunk ragyogás közt,
Hogyha múlni kell már,
Izzadt, bukó harcunk
Gyönyörűszép esten
Hűsítse halálba
A jó férfi-isten…Forrás: Arcanum
