Tengert lát a vándor, csudaszép a tenger,
belelép a vándor, hátralép a tenger.
Lép a vándor kettőt, százat, de hiába,
egy lépéssel mindig elkésik a lába.
Lép a vándor ezret, a tenger is annyit,
hol imént víz kéklett, sivatag aranylik.
Megy a vándor beljebb, nem tudja elérni,
megy a tenger feljebb, már alig felényi.
…Addig vándorolt a vándor, míg kifáradt
és a tenger addig hátrált, míg kiszáradt.
Forrás: Lélektől lélekig
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.
Távol a töltés nyúlánk fennsíkján
olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott
s fénye rajtunk is végigsepert.
S füttyszóra jólét, buja szépség,
amint ott elrobogott,
a nehéz gazdagság súlya alatt
a talpfa felzokogott.
Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen,
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.
Forrás: Szeretem a verseket
Formáltál engem örömödre,
két könnyű lábbal, szinte szállnék,
s ha hirtelen kinőne szárnyam,
nem lenne váratlan ajándék,
mert aki lát, meglátja rajtam:
ez itt az Isten kedvelt lánya,
akit a szelek körüllengnek,
s kinek a tavasz új ruhája.
Formáltál engem örömödre,
de ékesíts fel most csodákkal!
szivárványt küldj sötét szemére,
ha lát, lásson hétszín varázzsal!
hadd lásson tündéreknél szebbnek,
éjjel nevemre felriadjon,
mint akit ékes villám keltett,
s utána szédülten virrasszon.
Ha jön a reggel, minden fényben,
harmatban, hőben felidézzen,
ha nem lát, értem sóvárogjon,
és hogyha lát, hát megigézzem.
Formáltál engem örömödre,
de öltöztess most illatokba!
lépéseim füröszd zenében,
s csillagokat bűvölj hajamba.
Tedd meg most legnagyobb csodádat,
segítsed meg most kicsi lányod,
mert ha nem látom, érte sírok,
s ha látom, majdnem holtra válok,
tedd, étlen-szomjan engem várjon,
és sírjon értem apadatlan,
s boríts el minden édességgel,
hogy mindezért megvigasztaljam.
Forrás: FB
Én nem mondok le semmiről –
ezért szorultam mint gyerek. –
Álmok rablója vagyok én,
szikár, szilaj, – kezemben tőr.
Egy csók lesz az én éltetőm,
egy cselt nem rejtő szűz mosoly.
Ifjúság égő álmai!
Én nem mondok le semmiről.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.
Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.
De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:
Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.
Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.
Forrás: Lélektől lélekig
Tavasszal kelni ki s, halni ha hull a rózsa,
langy szellőszárnyakon úszni a szűz eget,
alig kinyílt virág keblén ringatózva
fények és illatok közt ittasodni meg,
a zsenge szárny virágporát lerázva,
lenge sóhajként szállni fel az égi végtelenbe:
a lepke mámoros fátuma ennyi csak!
Olyan Ő mint a vágy, mely soha-soha nem hűl,
mindenen átsuhan, de semmitől sem enyhül,
s gyönyörre szomjasan végül a mennybe csap.
Forrás: kötetben megjelent vers (Alphonse de Lamartine művei)
Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.
Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!
– Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
– Ha nem akarsz is hozzám érsz!
Forrás: Lélektől lélekig
Most ölelj!
Most itt vagyok!
Most csókolj!
Nem lesznek holnapok.
Most szoríts!
Most itt vagyok!
Most kiálts!
Nem voltak tegnapok.
Ez az a pillanat,
amire vártál.
Azt adom neked,
amit titkon kívántál.
Rabod leszek és
urad is egyben.
Csak engem szolgálsz
és győzöl felettem.
Egyetlen perccé válik
az egész élet.
Nem hallasz több hangot,
nem látsz több képet.
Örök kéjt hoz
ez az egyetlen pillanat.
Csak a lángoló test
és semmi gondolat.
Most ölelj!
Mert ha nem leszek,
hiába fúrod majd fejed
könnyekkel áztatott párnáid közé.
Most csókolj!
Mert ha elmegyek,
hiába rejted majd remegő szád
kéjes sikolyok vagy csillogó szemeid mögé.
Most szoríts!
Mert ha elengedsz,
hiába vágyod majd újra
az örökre elillant pillanat varázsát.
Most kiálts!
Mert ha elveszek,
hiába keresel majd sírva,
többé sehol sem találsz rám.
Forrás: Lélektől lélekig
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyattfeküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal – búdul vagy élvedül –
elméd mire gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Forrás: Lélektől lélekig
