https://verskucko.com

Címke: várakozás

  • Robert Rozsgyesztvenszkij: Zápor

    – Várj! Ne siess!
    Mély csend, azután megint
    makacsul:
    – Ne siess!
    A fényeveszített földre
    sötétség teste lapul.
    Lezúdul a zápor,
    mint igazság,
    szálegyenes.
    Csapzott madarak
    rezdítik az ázott
    lombkoronát…
    Hogy robban az égi harag!
    Sose bánd!
    Zúg-zeng a vidék.
    Sose bánd!

    Rendít hegyeket, komoran fenyeget,
    felhorkan az ég…
    Várj még!
    Felejtsd,
    ami bánt.
    Felejts
    mindent, ami bánt!
    Én elfeledtem már
    mindent, ami fájt.

    Lesz úgyis
    elég…
    Ázott madarad
    megszárogatom,
    leszek forró szél erdőben, ha kívánod.
    Tenger túlpartjáról
    elhozom azt a
    halványszirmú virágot.
    Ha kívánod –
    holnap
    érted támad a reggel.
    Ráírom az égre:
    „A nap ma
    érte, miatta
    kel fel…”

    Csörtet az éjben előre,
    zilálja a zápor a fákat.
    Ha kívánod –
    az ólomszürke csapás
    nyomban tovavágtat.
    Várj! Ne siess!
    Szólj végre, felelj!

    Szólj végre, felelj!
    Vagy
    nem hiszed el?

    Hiszed majd, hogyha
    az éjjel
    elrobajlik a zápor,
    s ámul a föld,
    teli fénnyel,
    és te kinézel,
    s látod az ablak hajnali kékjeiben,
    hogy a távol
    ég alján sugaras-szelíden
    napként kel az égre,
    kigördül az égre
    szívem.

    Forrás: Robert Rozsgyesztvenszkij

  • Rab Zsuzsa – Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyírkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Teller Ede: Minden este várlak

    Minden este várlak.
    Nem kell hogy siessél.
    Tudom, hogy lassan jössz.
    Hisz régóta várlak.
    Mindenkihez eljössz.
    De nem várt még senki
    Ennyi reménységgel
    Ennyi nyugalommal
    És ha fájt az élet.
    Tudom, hogy majd egyszer
    Jóságos kezeddel
    Minden bajt elsimítsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Ila – Solveig dala

    Húsz éve kereslek
    minden szemben, fényben
    téged láttalak
    minden csókban, vágyban
    téged vártalak
    fonalam fut
    pereg a rokka-idő
    várlak
    hazahúz talán még hozzám
    ez a féléletnyi erő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Emily Dickinson: 511

    Ha őszre várnám jöttödet,
    Elűzném a nyarat,
    Gazdasszony hessent így legyet,
    Arcán derűs harag.

    Ha év múltán jönnél megint,
    Gyúrnék hónap-golyót,
    És külön lenne mindegyik,
    Egy hónap – egy fiók.

    Ha századok telnének el,
    Számlálnám ezt a rajt,
    Míg nem temetné ujjaim
    Van Dieman földje majd.

    Ha tudnám, hogy a vég után
    Élted lesz éltemé,
    Héjként lökném odébb, s kapnék
    Az öröklét felé.

    De nem tudom, mennyi is az,
    Ami még hátravan,
    És ez gyötör, mint gonosz méh,
    Mely zaklat untalan.

    Fordította: Tábor Eszter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A türelem bilincse

    Üzenem:
    Vedd magadra a türelemnek
    Rozsdás bilincsét
    S ha talán rossz a zár,
    Várj, míg megigazíthatom.
    Bilincsem voltál,
    Bilincsed voltam,
    Bilincs volt egész életünk,
    Szerelmünk és Napunk,
    Kikapóságunk és hűségünk,
    Csókunk, elernyedésünk, lángunk,
    Téves, sok esküvésünk,
    De jó bilincs volt,
    Derék béklyó
    S rabok voltunk volna mindétig,
    Ha nincs rabság és nincs bilincs.
    Vedd hát az utolsót,
    A legszerelmesebbet,
    A türelem bilincsét
    S várd, hogy mihamar
    Kegyetlenül lezárom,
    De várd,
    De akard a végső rabságot,
    Minden élet s öröm tetejét:
    A türelmet,
    Akarom,
    Üzenem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Magányos úton…

    Magányos úton építek egy házat,
    Betérhet hozzám, aki erre fárad,
    Aki dalolva, virágot keresve,
    Eltéved a mély életrengetegbe.
    És őszi estén, míg az avar sír majd
    S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
    Magányos vándor, múltakba révedve,
    Emlékezik majd egy tündérszigetre.
    És hírt hoz nékem élet tengeréről,
    A csodaszépről, távoli tündérről,
    Kit idevárok és aki nem jő el,
    Csak egyre szépül a szálló idővel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Nagycsütörtök

    Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
    jeleztek és a fullatag sötétben
    hat órát üldögéltem a kocsárdi
    váróteremben, nagycsütörtökön.
    Testem törött volt és nehéz a lelkem,
    mint ki sötétben titkos útnak indult,
    végzetes földön csillagok szavára,
    sors elől szökve, mégis szembe sorssal
    s finom ideggel érzi messziről
    nyomán lopódzó ellenségeit.
    Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
    a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
    legyintett arcul. Tompa borzalom
    fogott el, mély állati félelem.
    Körülnéztem: szerettem volna néhány
    szót váltani jó, meghitt emberekkel,
    de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
    Péter aludt, János aludt, Jakab
    aludt, Máté aludt és mind aludtak…
    Kövér csöppek indultak homlokomról
    s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa – Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyírkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Igaz – szerelem

    Nem akarom gondolataim szavakba folyását
    Nem akarom álmaim ébrenlétemmé válását
    Nem akarom véres verítékkel megalázni magam
    Nem akarom már megtenni a kiszabott utam

    Hallom a csengettyűszót fenn a magasban
    Hallom ahogyan zúgnak a habok a folyóban
    Hallom álmomban a félelem kiáltását
    Hallom a haldokló madarak szárnycsattogását

    Látom a villámot fába csapódni
    Látom a tegnapi pofonok nyomait lilulni
    Látom mennyire lobog a tűz lángja
    Látom hová vezet az út néma magánya

    Érzem hideg szavaid lecsorogni arcomon
    Érzem nem lehet többé innen elindulnom
    Érzem mennyire sokat tévedtem
    Érzem sokkal jobb sosem volt régen sem

    Aztán ha mégis változik valami
    Csupán az idő csúszik alólam ki
    Egyensúlyom vesztve a mélybe zuhanok

    Tudom egy új világba szorult a hurok

    S mint lélekharang kong az üres terem
    Hidd el szép lesz a mélyhűtött szerelem

    Alszunk vagy száz évet s nem vénülünk
    Ha minden elmúlik csak akkor ébredünk

    Akkor majd szeretni fogsz mint Rómeó Júliát
    Akkor majd szedsz nekem egy csokor orgonát
    Akkor majd lehozod a csillagokat is nekem
    Akkor majd akkor válik valóra az igaz szerelem

    Forrás: Lélektől lélekig