https://verskucko.com

Címke: Világlíra

  • Conrad Aiken: Zene, amelyet veled hallgattam

    A zene, amelyet veled hallgattam, több volt mint zene,
    A kenyér; mit veled törtem, több volt, mint puszta kenyér;
    Most, hogy magamra hagytál, minden oly színtelen lett;
    Minden, mely egykor oly szép volt, halott s fehér.

    Kezed, mely egykor az asztalon és az ezüstön pihent,
    Ujjaid, melyek átfogták a poharat,
    Nem hagytak nyomot e tárgyakon, szerelmem –
    Érintésed mégis örökre rajtuk marad.

    Mert a szívem ott mozgott közöttük mindig,
    S áldottá tette őket kezed s szemed;
    S szívemben az emlék örökre marad már –
    ismertek ők téged egykoron, s maradnak mindig veled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Konsztantinosz Kavafisz: Amennyire csak lehet

    Ha életed már nem lehet olyan,
    amilyennek szeretnéd,
    próbálj legalább annyit,
    hogy ne gyalázd meg, s tedd egészen tönkre
    a zsúfolt társasággal, a divattal,
    a lélekoldó, unott fecsegéssel.

    Ne csoszogj a világ mögött,
    és hadd, hogy úgy vonszoljon, mint a terhet,
    ne kergesd el magadtól magadat,
    ne vetkezz le mindent az ostobák
    kedvéért, míg az összejövetelek
    egymást kergető hajszáin
    oly idegenné válik életed,
    mint a más ember fonnyadt élete.

    Faludy György fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sergio Solmi: Szerelem

    Mintha ellenségek lennénk,
    gyöngék és soha sem fáradók,
    mintha álomban: némán és nyugtalan,
    viaskodunk halálig.

    Felhők játéka, szerelem, örökké változó,
    akár szemed!
    Az enyhe évszak apró jelére
    téliessé komorul.
    Felragyognak a vak,
    keserves órák
    és a kiúttalan, meddő várakozás.

    A messziségből támadsz,
    a könnyek közt üdébb a hangod,
    fájdalmam meghat, őszintébb leszel.
    És én örömmel alázkodom meg
    bocsánatod remélve.
    A seben, melyhez te érsz,
    elevenebben sarjad a vágy,
    felszabadultabb és csapongóbb
    a nevetés könnyes szemedben.

    S a régi kín újból reám szakad;
    szomorgok, örülök örökkévalóságodnak,
    mint mozdulatlan föld
    a szüntelen változó egeknek.

    S már-már vidáman nézek életemre,
    e szeszélyesen viharzó
    tavasz-időben,
    mely a szerelmet kizsendíti, mint zápor a zöldet.

    Papp Árpád fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wladislaw Broniewski: Névtelen

    Akár egy távoli dal, mint illatos orgona
    virág lángja a Visztula partján,
    mint mámor mely vízbe sodor
    a mazóvi, vakító fényben,
    ami még nem volt s egyszer talán lesz majd,
    megriad, félve reszket még,
    akár nyírfa ágacska, új levelet hajt,
    amely futna, ölelve,
    visszafoghatatlanul akár a májusi pázsit,
    mint parton a víz csobogása,
    mint madár, amely felhők közt cikázik,
    s vele repül párja,
    mint szárnyak suhogó hangja lebeg magasan,
    mint boldogok az égben
    bennem ő olyan volt, olyan,
    hogy most túl nehéznek érzem…

    Fordította: Tamás István
    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pablo Neruda: Szonett LXXXI

    (Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban)

    Enyém voltál. Nyugodj el álmoddal álmaimban.
    Aludjon végre minden, szerelem, munka, bánat.
    Forog nagy, láthatatlan kerekein az éjjel.
    Oly tiszta vagy mellettem, mint álmodó borostyán.

    Soha már más, szerelmem, nem alszik álmaimmal.
    Együtt úszunk mi ketten az idő folyamában.
    Soha más senki nem jön velem, mikor sötét van,
    csak te, örökkön-élő, te örök-hold, örök-nap.

    Kezed már kinyitotta kényes öklét,
    lágy puha csillagok hullanak ki belőle,
    s a szemed, két szürke szárny, magára zárult,

    míg én a vízen úszom, mit sodorsz, s mely visz engem:
    az éj, a szél, a föld teszik, ami a tisztük,
    s én már nem is vagyok más talán, csak a te álmod.

    Somlyó György fordítása

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Alekszandr Blok: Komédiások

    Vén gebém, gyerünk, nosza,
    Elripacskodni Shakespeare-ünket.

    Kean

    Sötét, latyakos út, fölötte
    a köd sem oszlik szerteszét.
    Fakó bódémat nyöszörögve
    vonszolja négy rozzant kerék.

    Arlecchino nappali arca,
    mint Pierrot, sápadt-beteg.
    S Colombina sarokba rakja
    a tarka foltos göncöket…

    Gyászos gebék, kullogjatok hát!
    Színészek, ripacskodjatok!
    Osszon a kóborló igazság
    mindenkinek fényt s bánatot!

    A lelket a penész belepte,
    de sírni kell s dalolni úgy,
    hogy édenkerti énekembe
    vezessen végül minden út.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Blok: A város egyhangú zajában

    A város egyhangú zajában,
    zsibongó zűrzavar felett,
    pusztába, éjbe, hófúvásba,
    kiszikkadt lélekkel megyek.

    Értelmem szálát elszakítva,
    mindent felejtek: mit s miért…
    Körül hó, vágány, házkulissza,
    előttem lángok és sötét.

    Mi volna, ha megbabonázva,
    kit elhagyott az értelem,
    hazatalálnék megalázva, –
    te megbocsátanál nekem?

    Te, aki távol-messze látod
    utam vezérlő fároszát,
    hóviharom mind megbocsátod,
    lázálmom éj-poézisát?

    Vagy jobbat tudsz: meg sem bocsátva,
    megkongatod harangjaim,
    ne vesszenek az éjszakába
    hazámtól messze útjaim?

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arthur Rimbaud: Ami örök

    Megtaláltam újra!
    Mit? Ami Örök.
    A tenger – egybegyúrva
    a Nappal.

    Őrszem, tiszta lélek,
    mormoljuk el itt
    láng napok, vak éjek
    vallomásait.

    Ami benned ember,
    ami földre von,
    szétszakítva leng el,
    s szállasz szabadon…

    Mélyedből tör égre,
    atlászfény-parázs,
    Parancs s Akarás,
    s nem szól senki: végre.

    A remény is széthull,
    nincs több orietur.
    Tudás-szenvedés,
    biztos büntetés.

    Megtaláltam újra!
    Mit? Ami Örök.
    A tenger – egybegyúrva
    a Nappal.

    Kardos László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Frost: Az éjnek ismerője

    Az éjnek ismerője voltam én,
    ki záporban megy el s hazaoson,
    ha kialudt a végső utcafény.

    Bámultam szomorú sikátoron.
    Éji bakter mellett mentem tovább
    sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.

    Megálltam, némítva lépés zaját,
    mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
    a háztetők felett fülembe szállt,

    nem hívó, nem is búcsút üzenő;
    s messzebb, nem-földi magasság terén
    bolygó óra hirdette: az idő

    se téves, se igaz, nem holt, s nem él.
    Az éjnek ismerője voltam én.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire: Egy szép vörösesszőkéhez

    Ímé ember vagyok megfontolt és okos
    Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt
    Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély
    Ki elhitte már eszméit néha-néha
    Sok nyelvet ismer és mindenfelé
    Sok tájon át utazgatott
    Járt háborúban s látta a Gyalogság és Tüzérség harcait
    Fejsebet kapott meglékelték míg kloroformtól részegen aludt
    S a szörnyű küzdelemben elvesztette legjobb társait
    Mindazt tudom az újról s régiről amit ezekről így egy ember egymagában tudhat
    És anélkül hogy feldúlna ma ez a közöttünk
    S értünk zajló harc barátaim
    Elítélem a hagyomány s a lelemény e hosszú vad vitáját

    A Kaland s a Rend pörpatvarát

    Ti akiknek a szája Isten szájához hasonló
    E száj maga a rend
    Legyetek elnézők ha minket összemértek
    Azokkal akik ápolják és folytatják e rendet
    Mi a kalandot kergetjük mindenfelé
    Nem ellenetek harcolunk mi
    Csak az óriási s furcsa birtokokra vágyunk
    Ahol a virágzó rejtelem hajlong felénk
    Új tüzek lobognak ott s eleddig nem látott színek
    Ezernyi súlytalan lebegő látomás
    S ezekből kell valóságot teremtenünk

    Fel akarjuk kutatni a jóság tájait hatalmas ország s minden hallgat ott
    Ímé az idő is amit kergetni s visszacsalni éppen úgy lehet
    Irgalmazzatok nekünk mi folyton a jövő s a végtelen határain
    Harcolunk az emberek helyett
    Irgalom tévedéseinkért a bűneinkért irgalom

    Ímé megjön a nyár e perzselő vad három hónap
    S mint a tavasz halott immár az ifjúságom
    Az izzó Értelem évadja ez ó lángoló Nap

    S én vágyom
    Lesem a formát édes és előkelő
    Az értelem csábítgat véle hogy kövessem
    Mint mágnes a vasat magához vonz ma engem

    Jön és a haja lebben
    Csodás vörösesszőke nő

    Haja arany mi lenne más
    Szép hosszantartó villanás
    Vagy láng mely lobot vet keményen
    A rózsán hogyha hervad éppen

    Nevessetek hát rajtam emberek
    Mindenhol mind nevessetek de főképpen ti itt
    Mert annyi mindent nem merek elmondani ma néktek
    S nem hallgatnátok meg ha tán elmondanám ma néktek
    Ó irgalmazzatok nekem

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig