Lassú rívásba
kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
kelyhei már.
Lassú rívásba
kezd a gitár.
Csitítani kár.
Hallgatni nem tud,
zokog, ha fáj.
Egy hangra jár,
mint víz sirdogál,
mint hófuvásba
szél sírva száll.
Hallgatni nem tud,
zokog, ha fáj.
Jaját zokogja
távoli tájért.
A Dél izzóhomokja
fehér kaméliákért.
Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal,
hogy a nyíl sehova nem talál,
s az ágon az elhallgatott dal,
első halott madár.
Ó, szív, gitár!
(Vas István fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
(Neked…)
Fulladásig feszes napsugárban lobban,
fényben mártózik minden, mint az álom,
bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
…lehunyt szemmel is látom.
Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
mintha lángoló tükörben látnám magamat.
A zenével átszületek egy boldogabb világba,
üstökösként hull lelkembe a hang,
olyan minden, akár egy szép varázslat,
vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.
Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,
Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
…tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.
Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.
Forrás: Lélektől lélekig
Örök vasárnap délelőtt,
jelenés a jelenben,
ragyog a selyem-sárga út,
hogy éjemmel pereljen,
a színes házak, a sötét
kabátokon a gombok
megkövülten tündöklenek
s örökkön bonganak a harangok.
Fönn: a város kék üstöke
repülőkkel cicázik,
lenn a kávéház tóduló
dohányfüsttel virágzik,
fényben és füstben csillagok
pusztulásán borongok,
de ez a város ünnepel,
s örökkön bonganak a harangok.
Brillantinos, busa hajak
mámort kínálnak, mámort,
mint a faragott antracit
sötétjük tűzhalált hord,
s ígér a hitehagyottnak
boldog vértanú-rangot
e város főterén, ahol
örökkön bonganak a harangok.
Hányadíziglen köt a sors
álmodnom sose-voltat?
Milyen varázslat vonz ide,
hogy szinte haldokoltat,
hogy ismerősek a szavak:
mély-édességű hangok,
hogy hajszolt életem fölött
örökkön bonganak a harangok!
A fácánkönnyed asszonyok
a főtéren kerengnek,
a barna szemvillogtatás
símogatás szívemnek.
Gyerekek emelnek felém
felejthetetlen arcot,
a teljes élet van velem,
s örökkön bonganak a harangok.
Vannak keserű álmaim,
hurcolom őket büszkén,
s vannak sugárral-oldozók –
de mindben egy az eszmény.
Ó álom, te legfőbb igaz,
irgalmadnál kitartok,
hirdess tűzvészt vagy ünnepet – –
de bongjanak örökkön a harangok.
Forrás: Magyarul Bábelben
Reggel van, tavasz van, gyönyörű hűvös van. Nyüzsögnek a madarak. Csak hallom, nem látni. Nem is kell.
Becsukom a szemem. Azt hiszem, máshol vagyok, és gondolkodom: vajon hol vagyok?
És akkor csöngetnek. Két hosszút s kilenc rövidet. Megyek, kérdem:
– Ki az?
Hangok, nevetés:
– Mi vagyunk!
– Ki az a mi?
– Hát eljöttünk, eljöttünk! Hát eljöttek az angyalok!
– Micsoda?
Kinyitok, nézem: ők azok! Hát tényleg eljöttek az angyalok!
Na mondom, szép. Akkor én most meghalok?
– Egy frászt! – mondja a legszebb, és zavarában a szájához kapott, s a másik, aki szintén szép volt, igazán édesen vihogott.
– Csak eljöttünk, meg akartunk ismerni, mert írtad rólunk azt a dallamot,
„Minden jól van már, ha itt vagyok,
a hajakban tépett virág mosolyog.
Tiszta égre száll egy hófehér dalom,
és végre béke ül az arcokon.
Egy kicsit félve várom azt, mi vár,
lelkemen minden ablak nyitva áll.
Ó, ha eljönnek az angyalok,
ha eljönnek az angyalok,
otthon vagyok.
Szerelem suhan át a Föld felett,
innen kint rekedt a gyűlölet.
Vállad a vállamhoz érintve
ringass, ringass még!
Itt nincs erő, mely elszakít,
itt nincs barát, ki elveszít.
Ó, ha eljönnek az angyalok…”
– s arra gondoltunk, hogy megkérünk, adnál-e kölcsön becsületszóra egy kottát vagy egy másolatot?
– Nektek mindent! Valahol ott van a zongora alatt. Vigyétek örökbe.
S kérdik:
– Mit kérsz cserébe, mit szeretnél?
– Én? Egy kicsikét szállni.
És összekapaszkodtunk, és hopp! Csusszantunk a levegőben. Csak egy kicsit, nem nagyot.
S aztán kizsivajogtak, s kitolakodtak, és sutty! Elhúztak az angyalok.
Ha kérded, hogy hogy vagyok,
én azt mondom, jól vagyok.
De tényleg jól vagyok:
megemeltek az angyalok.
Forrás: Lélektől lélekig
Egyetlen szavad
tüzénél
melengetem
árva szívem:
S bódultan,
mélázva
hallgatom
egyszavas
Szó-szimfóniád!
megtelek vele,
mint mélyen zengő
hegedűhanggal a
koncertterem, s e
szó a szerelem.
Forrás: Lélektől lélekig
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.
Mártának hangja jut eszembe mostan,
Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
Szemem mered a zongora fölé.
A csókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?
Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Forrás: Lélektől lélekig
„Isten azért teremtette a zenét,
hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
Forrás: John Lennon – idézet
t
