A hegedű száraz fája,
Beh szomorú a nótája!
Úgy megsíri, úgy kesereg,
Talán a könnye is pereg.
A hegedű bús nótáján
Magyar ember múlat nálán:
Úgy megdanol, táncol, vigad,
Hogy a szíve majd megszakad.
1856. november
Forrás: Vers mindenkinek
Címke: zene
-
Arany János: Dal
-
Tóth Árpád: Gordonkás elégia
Casals Pablo –
Gordonkaművész, amint tetszik tudni,
S a Bikában játszott a gordonkáján,
Nos és oda alig tudtam bejutni,
Mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
A sok-sok debreceni zeneértő
S a sok művelt kisasszony,
Ki otthon a zongorán zenesértő.Casals Pablo –
Gordonkázott is nekik, ahogy illik,
Oly szépen s tébolyítón,
Hogy attul már a zsebbe bicska nyílik.
De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
Ellenben volt ott egy bácsi,
Akin sehogyse látszott hatás.Engem, ki magánszorgalomból
Széplélek stb. szóval smokk-úr vagyok,
Ez a bácsi direkte meghatott,
S megszólítottam: Ahh, uram,
Túlfinomult lény, eszményi barátom,
Kiből, mint a sós kutakból Parádon,
Keserű bölcsesség spriccel szomorúan,
Én értem Önt!Ugye, e zene bármily fene-fínom,
Már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
S gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
Rezignált régióiból gőggel tekinti,
Mily betanult s színlelt pózzal legyinti
A műgyönyör ütemes remegésre
E szép hölgyek fején a sok-sok frizura laskát?A bácsi most rám megütődve nézett,
S szólt: Fene enné az egészet,
De én még, uram, nem vacsoráztam,
S nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
S nem lehet ennem,
S azt kell hallgatnom, míg e társaságot
Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
Hogy közben a gyomrom, a gyomrom
Nekem beléptidíj nélkül is
Gordonkázik.1911
Forrás: Vers mindenkinek
Kategória: Költők, művészek
-
Juhász Gyula: Muzsika
A házban, ahol az olcsó mámor vár,
A zongorához ült le valaki,
És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán
A nagy Chopin holdfényes dalai.Egymásra néztek a szegény leányok,
Tág karikára nyílt mindnek szeme,
Az idegen ujjongva zongorázott,
És mint egy álom, úgy fájt e zene.A tánc megállott, a kacaj elállott;
Némán, fehéren állottak a párok,
És kipirult a sápadt idegen.S a kopott szalon úgy érezte mostan,
Hogy valami bús, óriás szív dobban
A sántalábú, ócska hangszeren.Forrás: Vers mindenkinek
-
Mészáros Ferenc: A végzetes pillanat, a végzet pillanata
(Ravel Boleróját hallgatva)
Még a pillanat előtt,
mielőtt látnálak, mielőtt érzékelném
lüktető aurádat, mielőtt
megnyílna a láthatatlan csatorna,
ahonnan rezdül egy furcsa hang, amiből
dallam épül, a te dallamod,
az egyetlen, amiből nyílik a minden, s lassan
áradni kezd szerte,
mélységben, magasságban, lágyan,
puhán, aztán egyre emelkedve,
messzi fehér fellegekbe,
szikrázva fényben, éteri kékben úszva…Még a pillanat előtt,
mikor a sejtem még nem sejt semmit,
csak elindul az ismeretlen vonzás felé,
érintés-sóvárgón, s
útján vezeti valami,
aminek nem tudja okát még, csak sejti,
hogy valami várja, várja valaki…
Egy másik sejt, ami
éppúgy nem sejt semmit,
csak várja, hogy érkezik valaki…
talán a párja…Már az előtt, hogy a sejtek
megérintik az érkezőt, már
azelőtt a pillanat előtt
ott vagy egészben rejtőzve, mégis
tisztán, érezhetőn, már
az első a pillanat előtt…Már előtte elkezdődik a tánc,
pedig lábad még nem
mozdul, karod még nem ölel,
arcod nem ragyog fel
örömmel a nászi táncban,
már ott vagy velem
összesimulva, végtelen rezgéseken úszva…
Már azelőtt…Már az első hang előtt
kondul a harang, üdvözlőn,
érkezésünket ünnepelve,
majd üdvözítőn, mikor elvisz ismét
a végtelenbe, felfűzve az időre,
amit nem tudunk előre,
aminek hossza örök talány…
Már az első pillanat előtt
sejtjük a sejthetőt, a rejtélyt, a dallamot,
még az előtt, hogy
a karmester pálcáját emelné,
s előadná újabb művét az égi
zenekar… Már az első intés előtt
tudja a karmester, mit akar…Már akkor tudja,
mikor emelkedünk fénybe, fellegekbe,
mikor süllyedünk kéngőzös pokolra…
Előtte ott a kotta…Ott van a partitúra,
hogy zajlik majd ez a földi túra?Még a pillanat előtt,
mielőtt látnál, látnálak, mielőtt
érintené sejted a sejtem…Az első pillanat előtti pillanat:
innen indulunk, s ide hoz
vissza az utunk, ide vezet
az utolsó elhaló hang. Elhalkul a
harang és csak, a csend marad.A csend, a rejtélyes ének,
a pillanat előtti pillanat, a tánc,
a Boleró, amint lebegünk
körbe-körbe, ölelkezve
mindörökre…Forrás: Lélektől lélekig
-
Zelk Zoltán: Hegedűszó
Hegedűszó, hegedűszó,
hegedű édes zokogása,
az a mély hang, a fekete,
s a vékony fehér cérnaszála.Te muzsikus! Varázstudó!
Kezedben vonó: varázspálca.
Egy mozdulattal fölfűzöd
mindünk szívét e cérnaszálra.Egymáshoz fűzve így ülünk.
Fölöttünk száll, suhog a dallam.
Az ismerős! mit úgy tudunk!
s nekünk mégis kimondhatatlan.Mi torkunkban, nyelvünkön ég,
de nincs hatalma rajta szónak,
amit csak a négy húr felel
a híven faggató vonónak.A dal, mely csecsemőkorunk
s az öregség hólepte tája,
hová talán el se jutunk,
de lelkünk mégiscsak bejárja.Múlt és jövő két szárnya zúg,
suhog fölöttünk a teremben –
s amikor végül is lehull,
egy pihéje arcomba lebben.Fölrezzenek. Szemembe süt,
kigyúl a való, mint a lámpa.
De szívemben még búg tovább
a szomorúság boldogsága.Forrás: Lélektől lélekig
-
Tóth János: A zene varázsa
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz veleForrás: Lélektől lélekig
-
Anna Ahmatova: Zene
Benne valami bűvös láng lobog,
egybefonódnak távoli vidékek.
Egyedül vele társaloghatok,
amikor mások közel lépni félnek.
Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
mikor elhagynak sorra a barátok,
mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
mintha megszólalnának a virágok.Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
-
Juhász Gyula: A Caruso
Mikor Pesten a Caruso,
A szívnyúzó amoroso
Énekelt,
Lipótváros lánya, nője
Mind szívgörcsöt kapott tőle,
Rémeset.A férfiak persze szidták
A pocakos tenoristát,
Aki csak
Azzal hat, hogy magas Céket
Jól kibúgat, jól kibéget,
Jól kiad.De fordul a sors kereke,
Tenorista is bereked
És befagy;
Megszökött ma felesége, –
Ó irgalom magas Céje
El ne hagyj!Már ezután van reményem,
Hogy nemcsak borbélylegényben
Hisz a nő,
S bár a műfajom csak líra,
Akad nékem is egy igaz
Szerető!Forrás: Lélektől lélekig
-
Pilinszky János: Hommage à Paul Verlaine
„Egyetlen óriás ütés
a hold. Halálos csönd a magja”,
s a csöndességben valaki
a hamunémát nagyon lassan
fölmutatja. Igenis, fölmutatja.A zongoránál Mozart, hátradőlve.
Csend, csend, csend, csend,
s a zongora alatt
egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
nem harmatcsepp, egy könnycsepp.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csoóri Sándor: Januári rokokó
Fázik a kéz, az arc is didereg,
csontom északi oldalát zuzmó lepi.
Most fordul észak felé január,
jeges úton kopognak körmei.Senki, senki, csak a sirályok könnyedek:
a befagyott Duna táncpallóján
szökdelnek, mint Csokonai
ugrós dámái farsang napján.Csapong valami kóbor zene is
a túlvilágról, karcos rokokó –
a Margit hídról ellátok odáig.A szökdelő vonókra most kezd hullni
a hó, a hó, az elkárhozó hó.Forrás: Lélektől lélekig
