https://verskucko.com

Címke: zene

  • Tóth János: A zene varázsa

    Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
    Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
    Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
    Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
    Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
    Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
    A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
    A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
    Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
    A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

    Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
    A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
    Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
    Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
    Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
    Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Zene

    Benne valami bűvös láng lobog,
    egybefonódnak távoli vidékek.
    Egyedül vele társaloghatok,
    amikor mások közel lépni félnek.
    Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
    mikor elhagynak sorra a barátok,
    mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
    mintha megszólalnának a virágok.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A Caruso

    Mikor Pesten a Caruso,
    A szívnyúzó amoroso
    Énekelt,
    Lipótváros lánya, nője
    Mind szívgörcsöt kapott tőle,
    Rémeset.

    A férfiak persze szidták
    A pocakos tenoristát,
    Aki csak
    Azzal hat, hogy magas Céket
    Jól kibúgat, jól kibéget,
    Jól kiad.

    De fordul a sors kereke,
    Tenorista is bereked
    És befagy;
    Megszökött ma felesége, –
    Ó irgalom magas Céje
    El ne hagyj!

    Már ezután van reményem,
    Hogy nemcsak borbélylegényben
    Hisz a nő,
    S bár a műfajom csak líra,
    Akad nékem is egy igaz
    Szerető!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Hommage à Paul Verlaine

    „Egyetlen óriás ütés
    a hold. Halálos csönd a magja”,
    s a csöndességben valaki
    a hamunémát nagyon lassan
    fölmutatja. Igenis, fölmutatja.

    A zongoránál Mozart, hátradőlve.
    Csend, csend, csend, csend,
    s a zongora alatt
    egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
    nem harmatcsepp, egy könnycsepp.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Januári rokokó

    Fázik a kéz, az arc is didereg,
    csontom északi oldalát zuzmó lepi.
    Most fordul észak felé január,
    jeges úton kopognak körmei.

    Senki, senki, csak a sirályok könnyedek:
    a befagyott Duna táncpallóján
    szökdelnek, mint Csokonai
    ugrós dámái farsang napján.

    Csapong valami kóbor zene is
    a túlvilágról, karcos rokokó –
    a Margit hídról ellátok odáig.

    A szökdelő vonókra most kezd hullni
    a hó, a hó, az elkárhozó hó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Chopin-albumra

    S amikor már lehullt a nyári rózsa
    és őszi fényben áll a zongorád,
    bágyadt kezekkel szólaltasd meg néha
    a mély borongás méla dalnokát.

    Ezekben a fájdalmas dallamokban
    holt álmokon merengő siralom van.
    S ahol leghalkabban sír a zene,
    fölötte leng a George Sand szelleme.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rejtő Jenő: Az új dalokhoz

    Az új dalok fülembe csengenek
    Már nem hallom a régi éneket
    Az új dalokban száz vágy muzsikál
    Az új dalok termője a halál.

    Ha cseng a sok új szép melódia
    Őbennük sír az új kor korcs fia
    Őbennük sír az új kor korcs fia…

    S mily szépek mind a forró új dalok
    Mily lázas lüktetők, mily csábítók
    Hozzád simul és lágyan hízeleg
    Könnyes melódiák megejtenek.

    Koszorúk ők a bűnös éjjelen
    A hajnalon, mely sápadt fénytelen
    A hajnalon, mely sápadt fénytelen…

    Csak szól csak szól a szép új muzsika…
    Mint temetési harangok szava.
    Beléfulnak a könnyes nappalok,
    Meghalnak… lassan csak az éj ragyog…

    A buja vágyak lázas éjjele…
    És befedi a csábos új zene…
    Befed mindent a csábos új zene…

    Ha csendesül már az új muzsika,
    Kiégve fáradtan megyek haza.
    A sápadt égen csillag nem ragyog,
    Elhallatnak a lázas új dalok,

    Beteg megtört szemem elszendereg…
    S felcsendülnek a régi énekek,
    Az egészséges… régi… énekek…

    Forrás: rejtovilaga@protonmail.com

  • Baranyi Ferenc: Zene, belül

    Parányi melegség,
    mi átfut a szíven,
    tétova szándék, mely
    segíteni mozdul,
    növő hajlandóság
    más ember iránt – ez
    mind muzsika bennünk.

    Gyűlölet, amely csak
    igazságtalanság
    ellen lobban – szintén
    muzsika mibennünk:
    dübörgő s robosztus
    zene, amely győztes
    áradással önti
    el a gonoszságnak
    állásait lelkünk
    szikkadt rejtekében.

    Ezer megbicsaklott
    indulat s derékba
    tört álom szívsértő
    éles törmeléke
    alól buzog égre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Federico García Lorca: Gitár

    Lassú rívásba
    kezd a gitár.
    Széttörnek a reggel
    kelyhei már.
    Lassú rívásba
    kezd a gitár.
    Csitítani kár.
    Hallgatni nem tud,
    zokog, ha fáj.
    Egy hangra jár,
    mint víz sirdogál,
    mint hófuvásba
    szél sírva száll.
    Hallgatni nem tud,
    zokog, ha fáj.

    Jaját zokogja
    távoli tájért.
    A Dél izzóhomokja
    fehér kaméliákért.
    Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal,
    hogy a nyíl sehova nem talál,
    s az ágon az elhallgatott dal,
    első halott madár.
    Ó, szív, gitár!

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kovács Anikó: Zenevers

    (Neked…)

    Fulladásig feszes napsugárban lobban,
    fényben mártózik minden, mint az álom,
    bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
    …lehunyt szemmel is látom.

    Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
    melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
    élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
    mintha lángoló tükörben látnám magamat.

    A zenével átszületek egy boldogabb világba,
    üstökösként hull lelkembe a hang,
    olyan minden, akár egy szép varázslat,
    vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.

    Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,

    • mennyire szeretem hajlékony, mézes ízeit, –
      és ebben az összetartó, édes simulásban
      még lélekgyilkos bánatommal is kibékít.

    Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
    s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
    van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
    …tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.

    Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
    s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
    ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
    és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.

    Forrás: Lélektől lélekig