Arany János: A TUDÓS MACSKÁJA

Nagy lett volna a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna, ha kevés volt
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről

  • S hajna!
    Akkor esett ez a bolond
    História rajta.

Nem szeretett ez a tudós
Semmit a világon,
Járt legyen bár égen-földön,
Két avagy négy lábon:
De a kendermagos cicát

  • S hajna!
    Éktelenül megszerette,
    Majdhogy fel nem falta.

Szolgája is volt; a háznak
Ez viselte gondját,
Hogy lába ne keljen és a
Szelek el ne hordják.
Hű cseléd volt félig-meddig,

  • S hajna!
    Koplalás lőn este reggel
    Bőséges jutalma.

Máskülönben ment a dolga
A kedves cicának :
A reggelin gazdájával
Ketten osztozának.
Búsan nézte ezt a szolga

  • S hajna!
    Fél zsemlére, pohár téjre
    Nagyokat sohajta.

Mert tudósunk a magáét
Ha fölreggelizte:
Felét a cicának adni
Volt a szolga tiszte.
Úriasan élt a macska,

  • S hajna!
    Csak nem akart, csak nem akart
    Meglátszani rajta.

“Hé… izé… mi baja lehet
Annak az állatnak?
Szőre borzas, csontja zörgős,
Szédelegve ballag.”
“Jaj, uram, hát a sok éhség! –

  • S hajna!
    Kétszereznők csak a tartást;
    Mindjárt lábra kapna.”

S az napságtól itce tej járt,
Kapott egész zsemlét:
A tudós csak lesi, várja
Hogy ha nekitelnék.
De a macska nem üdűlt fel,

  • S hajna!
    Elfogyott a fogyó holddal,
    Sarlóvá hajolva.

Kendermagos szegény cica
Nyavalyába esvén,
Fölvette a néhai nevet
Egy szép őszi estvén.
“Átszellemült kedves állat

  • S hajna!
    Falatom megosztom vele
    Mégis meg van halva!”

“Mi tagadás” – mond a szolga,
“A cicus nem vétett:
Én evém meg ő helyette
Reggel az ebédet.
Mondtam, menjen egérfogni,

  • S hajna!
    Nem tanyáz ám ott egér, hol
    Üres minden kamra.”

Nagy volt, mondok, a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna! Kevés hozzá
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről

  • S hajna!
    Ilyen ápró dőreségek
    Gyakran estek rajta.

(1847)