fordította Babits Mihály
Ő szép volt s nagy leány – én kicsi, gyönge gyermek;
ajka mosolygva hítt, csalogatott: »ölelj meg«
Térdére állított, és ártatlan kezem
tapintva dús haját, lágy arcait, selyem
keblét, ha néha tán tovább ment, túlmerészül,
enyelgő-kedvesen paskolt meg büntetésül.
Különösen, ha sok udvarlója irigy
szemmel vizsgálta őt, szokott játszani így.
Hányszor (óh jaj, de mit érez ily kis legényke?)
csókolta arcom és ajkam, ahol csak érte!
S ezt látva szólt a bús, mohó szemű sereg:
»Óh tékozolt gyönyör! túl-boldog kisgyerek!«
