fordította Babits Mihály
Minden a szív – mondják a hölgyek –
szív nélkül szerelem s boldogság nem terem;
és minden a szívé: veszteség, győzelem –
de mire gondolnak e hölgyek
szívről beszélve szüntelen?
Tünődtem ezen én; – hogy ily döntéshez érjek
végűl: nem értik ők szószerint a »szivet«,
hanem csak jámbor és illemes szóval élnek
a durva szó helyett.
Pláton a »szív-viszonyt« bár bölcselegve zengi:
Pláton maga marad és nem hisz néki senki.
Szerelemről aki bölcselkedik, bolond,
csak egy törvénye van e drága tudománynak:
az, mit a természet tár eléd és kimond;
más oktatóját ne kívánjad.
És ő kétféle szívet alkotott:
külön-külön fiúnak és leánynak.
Az emberiség régen elfogyott
volna, ha mind egyforma szíve volna:
azért adott különbözőt.
Apáca, márkinő, király, inas, komorna,
bonc, rabbi, szerzetes, víg cimbora s mogorva
pap – és a tagadó, ki Istent káromolja:
mind-mind kapott szívet, vágyót és élvezőt.
De egynek sem elég a maga szíve,
mindegyik még egy másikat kíván.
Bolond egy szerszám a szív ám!
Sokat játszottam vele tíz-húsz éve
(akkor voltam boldog legény)
és minden napom, éjem, évem
úgy eljátszottam, hogy a szívem
a sok játékban elkopott szegény.