Heltai Jenő: Pro domo

Tisztelt vidéki kollégáim,
Kiket személyem érdekel,
Kik verseikkel Duna-Szekcsőn
Csinos eredményt értek el,
Szegény fejemnek nekiestek,
Mert nem vagyok elég magyar,
S mert nem daloltam még a földről,
Mely ápol és mely eltakar.

S mert nem daloltam nagymamámról
És nagypapámról eleget,
Ellenben glóriába vontam
Könnyelmű „nőszemélyeket”:
Reám rohantak vad haraggal,
Hogy dalaimban nincs morál,
S karakterem minden bizonnyal
Mesésen gyönge lábon áll.

És mert a múzsám nem magasztos,
Márványba vésett nőszemély,
Hanem egy pajkos, sikkes asszony,
Ki csókolózik, kacag, él,
A lakjegyzékből kikeresték,
Ki ő, mi ő, és hol lakik?
S ha bekopogtat kis szobámba,
Hát ott marad-e hajnalig?

Tisztelt vidéki kollégáim,
Miért ez indiszkréció?
Önök is több ízben megírták,
Hogy élni szép, szeretni jó.
Szép asszonyoknak udvarolni
Mégis csak inkább valami,
Mint elvonulni a világtól
És műszerelmet gyártani.

Aztán, hogy engem a múzsához
Plátói érzés kötöz-e?
Tisztelt vidéki kollégáim,
Ehhez nincs senkinek köze.
Én nem vagyok kíváncsi arra,
Hogy kik szerették önöket,
S ha önökhöz betért a múzsa,
Hát volt-e abba köszönet?

Ha kihűlőben lesz a szívem
S tisztelt agyam lágyulni fog,
Én is családi gyönyörökről
S a nagymosásról dalolok.
Tisztelt vidéki kollégáim,
Majd akkor adjanak kezet,
És iktassanak be a céhbe,
Ha én is impotens leszek.

i