Fekete leplét félredobva
A város ébred halk morajjal,
S miként ha rajtunk mosolyogna,
Pirosan ránk köszönt a hajnal.
Néhány bolond poéta-lélek
A kávéházban üldögélünk,
Való-igaz, hogy csúnya élet,
Melyet így álmodozva élünk.
Egyik se kormányozza sorsát,
Csöndes, nyugalmas, enyhe révbe,
A mi hazánk egy álomország,
A kávéházak szürkesége.
A mi hazánk egy kerek asztal,
Amelyen ott gőzöl a csája,
S a csüggedésben megvigasztal
A sült galamb teóriája.
És egyikünk sem szólna akkor,
Mikor a más mélázva hallgat,
S hazavánszorgunk virradatkor,
Hősei egy szomorú dalnak.
Mikor az utcára kiérünk,
Ott kint a reggel fénye pirkad,
Álmatlanul aludni térünk,
S előlről kezdjük álmainkat.
