Bár élesen figyel a foglár-mátkaság,
mit gyáva megszokás béklyózásomra bérelt:
éjjel bilincseit lehullatván a vágy
ijedten lépi át a kétszáz kilométert.
S – szökevény cinkosa – én magam sem tudom
fellármázni az éjt, hogy vágyam visszafogjam,
tilos tette előtt szememet behunyom,
sorsáért reszketek, vele szöknék titokban.
Így jut, csak így jut el hozzád a szenvedély,
szökött fegyenc gyanánt, kinek bűntársa éj,
míg félrenéz az őr: hűség a megszokotthoz.
Még félek, még ijeszt a bűn s leleplezés,
iratlan cikkelyek szerint törvény-tevés,
de már tudom: erőd s egy új törvény feloldoz.
