Meghalt a fennsíkon az Úr –
kié lesz kenyere, bora?
Lépj rá a földre, hogy legyen,
és el nem múlik soha,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
Járd el a földet, hogy legyen,
s összeáll csillag-pora,
új létezők fölött röpül
az új végzet lova,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
És eljön a mérték ünnepe,
a magasság, mélység kora:
hegyen a csillag,
síkon a sínpár beton-fogsora,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
S a kisugárzó flaszteren
fölveri standját a kofa,
s kinől a reszkető lidérc,
csokrokat habzsol foga,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
És eljön a mérték ünnepe:
kisteknőben a baba,
nászágyban az ifjak,
földben a holt,
rajta virág és moha,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
Meghalsz az úton, mint az Úr,
ki nem pihent meg soha,
lépj rá a földre, hogy legyen –
bejárhatatlan csoda,
térj vissza az utakra,
ó, térj vissza oda.
