Kik által teremtem magam?
Felejtem is, mint annyian.
Egymás tőjébe rakott szavak –
sorsom gúlája ez marad.
Barátom nincs, apám sem ismer.
Arc nélkül élek, mint az Isten.
Mi nem megyünk már sehova,
élünk mégis hozamra várva.
Betör az arcok mosolya,
a térti arcok ragyogása.
Mi csak naphosszat táradunk,
alábuknánk az éjszakába.
Fényesség, egy földrésznyi múlt,
fekszik törzsünk mellé az ágyba.
Mi kertet műveltünk, s a lét
megállt itt néhány pillanatra,
míg őriztük a szenvedélyt,
nem tárolván tőkét kamatra.
Mi orra estünk, majd fölállva
szétnéztünk, merre lenne út;
és itt maradtunk, mint az árva,
ki nem hagyhat házat, falut.
1969
