Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
– Bekapom! Ez finom falat! –
mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha
a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
– Csak kapd! – bíztatta volna menten
a közismerten
rosszmájú csuka.
– Csak a
végén meg ne bánd,
mert a horgász vele ránt!
– És ha kiránt?
Kis hal iránt
irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyven dekás.
– Sületlenség! – szólt a márna.
– Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
– Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty –,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.
Forrás: MEK – Szamárfül
