Az éji Temze kék-arany,
S most szürke harmónia lett.
Egy bárkát okker széna lep.
Leúszott; s mint hideg zuhany
Lekúszott most a sárga köd
A hidakon; a házfalak
S a város csupa árny-alak;
A dóm buborék mind fölött.
Akkor felébredt hirtelen
A harsány élet; utcazaj,
Zörgött szekerek sora, majd
Madár szólt tetőcserepen.
Csak egy magányos, sápadt nő –
Haján nappali fény szaladt –
Kószált a gázlámpák alatt;
Az ajka láng, a szíve kő.
Forrás: Magyar Bábel – Israel Efraim fordítása
