A semmittevés lován,
A semmittevés lován,
Ő üget az úton szaporán.
Minden köve egy év.
Szívének húnyó, bús heve
Még néha lobban s egy barát neve
Ilyenkor lobban el zsarátnokán.
Nem tudja ő, hogy merre tart
S nem emlékezik: – mit akart
S nem kérdi többé, hol pihen…
Néz felhőt, lombot és kiken
Egy hűsebb élet fénye ott világol:
A téli csúcsok felé néz a vándor…
És óhajtana lenni téli hó,
Vagy vágyna lenni pusztán délibáb
És mindaz: mi e földi lét fele, –
Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele…
Mi eltűnik – s nem mondta: élni jó!
S vidáman múlik el s nem éri vád
Az Alkotót, hogy mit művelt vele.
Az úton mendegél és egyre jobban
– Hogy erről álmodik – a szíve dobban:
Ha nem üldözné többé vér szaga…
Ha szél volna, a holdmezőbe’ hálna…
S ha ő volna az örök éjszaka:
Az emberszívekben tanyázna…
Forrás: Lélektől lélekig
