A LÉGY
Az ablaknál volt Lóci, nézte,
hogy mászkál egy légy föl s alá;
szerette volna agyonütni,
de a lelke nem vitte rá.
Én olvastam, Lóci feszengett,
a légy dúdolta énekét.
— Mondd, apu, — szólt a gyerek végre —
nem zavar téged ez a légy?
— Nem engem — mondtam. Lóci elment
s egy ceruzával visszajött,
és sóváran nézett a légyre,
mely az üvegen zümmögött.
Sóváran és dühösen nézte,
mint vesztett zsákmányt a vadász:
szörnyen bántotta, hogy felébredt
szívében a sajnálkozás.
És szólt: — Itt nem lehet olvasni! —
— Megdögölesszem? — szólt megint.
— Dögöleszd meg! — mondtam keményen,
s néztem, a gyerek hogy legyint
egyet-kettőt a ceruzával —
És már nem zümmögött a légy,
és Lóci élvezte a hőstett
s a bűntelenség örömét.
Forrás: Lélektől lélekig
