„A vers olyan emberi beszéd,
ami a dallal, az ősi dallal rokon,
rokon avval a kimondhatatlannal,
ami már-már titkos, sámáni mesterség.
A vers az ember legtöménnyebb megnyilvánulása,
leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről.
A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása,
megidézése, ritka szertartás, mives fohász.
Valami, ami születésének pillanatában
a halhatatlanságra tart igényt.”
Forrás: Lélektől lélekig (Latinovits Zoltán – előadás / esszérészlet)