1.
Hetenként egyszer meglépi köztünk
útját a posta
s hoz néhány betűt, amit rárajzoltál
egy papirosra.
Kósza betű, odavetett szó,
törékeny mondat.
Milyen közömbösen hordjátok át a csókjainkat.
S mellőletek a hosszú úton
mi mindent elrabolnak.
Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt,
árnyékait a szónak.
2.
Ha itt lennél,
arról mesélnék Neked,
hogy milyen szép az élet.
Ha megjönnél egy estén,
szívem minden dalát
lila csokorba szedném.
De nem vagy itt, s egy lomha
felhő az ablakomra
varjúmódra rászáll.
Köd kószál kint a kerten,
s oly árván leng a lelkem,
mint dérütötte nádszál.
3.
Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.
Olyant küldtem vele,
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is,
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!
Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.
Forrás: Lélektől lélekig
