Érzed, ha gondod, bánatod van,
szólok hozzád, veled vagyok,
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod!
Nélküled élni nem tudok már,
lásd, ha távol vagy, ha közel
– édes bájad körül lobog bár –
keserű mámorod ölel.
Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben – mondanák a
szentek!) megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?
Megleljük-e, Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránk gyújtja e képtelen fény
hűségünk gyémántholdjait.
Forrás: Lélektől lélekig
