SZITAKÖTŐ szárnyon
lebbent rám az álom,
s hullámokba kékült
láthatatlan lábnyom
régóta úgy hittem,
ott jár a Jóisten,
az ég felé sétál
mindig épp előttem
egyre lestem, hátha
feltűnik az árnya
felhők tengerében
s az utakat járva
álmomban elküldte
titkát, megüzente
hallhatatlan szóval
súgva a fülembe
már nem keresgéltem
se földön, se égen,
mindig is ott lakott
szívem közepében
Forrás: Szeretem a verseket
