Múltam csodás birodalma,
elülsz, mint sors szele,
a falut nyakon ragadta
a város kőkeze.
Rémült, hófödte határon
felcsap a kongó iszonyat.
Jöjj hát, fekete halálom,
már néked adom magamat.
A város, a szörnyű minket
elitélt, mint múlt szemetét.
A mező bánatba dermedt,
nyög póznáktól a vidék.
Ránk ült erezett-kezü ördög,
rokona ez a durva vasút.
Minket nem először döntött
le a földre, veszejtve falut.
A szivemnek, akár a kés most,
állati jogok dala –
a vadász így űzi a farkast,
beszorítva szűk satuba.
A vad megingott… fák komorultak…
Kezek fegyver ravaszán…
Ugrom s kétlábú támadómat
darabokra tépi pofám.
Drága vadállat, üdv tenéked,
küzdesz, míg kés leterít,
hiszen engem is űz, aki téged:
vas-ellenség bekerít.
Miként te, vagyok ugrásra készen,
győztes füttyét fülelem:
bevérzem ellenségem
s magam is halálba vetem.
S ha majd a hóra zuhantam,
mely betemet, eltakar,
bosszúból értem harsan
a túlsó parton a dal.
Erdődi Gábor fordítása
