A tetteim csak lábnyomok a hóban,
tévelygő és gyér, olvadó jelek,
alig rajzolják ki a téveteg
irányt, amerre lassú távozóban
a hófúvásos időn át megyek.
Mint kerítésen át a labdarózsák,
kísérnek emlékező jószavak,
tiszta egem sistergő gyanúk zsongják,
s megyek magas izzású áramok alatt.
Nyomomban széjjeltaposott galóca:
lobban a pletyka: – hidd csak el!
A legendám kigyúl, mint csipkerózsa,
s ki jön felém majd saruit leoldva,
szeresse lobogásom – töviseivel.
Forrás: Lélektől lélekig
