Elsodrattatom,
szétszórattatom…
Mintha a macska,
nyújtózkodva a napon
az üres levegőbe
pofozgat, olyan,
amit tehetnék még, amit
valaha tettem.
Mert nincs mire várnom, a
várakozás
oszlopáról mivel leestem,
nem őrizem magam:
süllyedjen eleven
sárba: gödrös hájba a
testem,
ráncos harisnyával dagadt
bokámon
tizenkét nyávogó kölykem
etessem.
Ha már sivatagban
vonultam, nem vezérli
égő rögeszme, hogy mint
csillagomat, kövessem,
száradjak el: merev haj,
rúzsos pergamen bőr,
üvegkocsonyában úszó
riadt szem –
meddő papnő – albumokkal,
lejárt műsorfüzettel
tömött fiókban elgurult
időm keressem,
szenvedélyben össze nem
rándult részletekben,
jósdámban, honnét
megszökött az isten…
Ha nem lehetek az, amire
lettem,
ami lehetnék még, ne
legyek az sem.
Elsodrattatom,
szétszórattatom…
Forrás: Lélektől lélekig
