Azt mondom mégis: ne reszkessetek
ha tört üvegre jégeső pereg
feszes vigyázban áll a fátlan út
a tűzfalon sírás-sziréna búg
és csattogva keringő csillagok
lenyírják a pelyhedző holnapot;
ha mellbevág az undok őserő
hogy álmotokban egy a férfi-nő
s reggel dühödten cserbehagy a szó
s már nem tudtok csak bólogatni: jó;
ha köldöknézve vártok egy csodát
lassan konyulva, mint a fűzfaág,
s a verejték, a kegyetlen biró
rátok két percnyi vezeklést kiró
s az egész, érthetelen gombolyag
a nyak tövén megülve fojtogat
míg elfelejtitek: mi volt a cél
mit ér a csend s a lázadás mit ér
s hogy egytestvér a mély és a magas
és lámpást is himbál a lámpavas;
ha látjátok a bűnös kezdetet
a napvilágnál ne reszkessetek
míg tíz ujjával érint a halál –
Hiszen az ember mindig talpraáll.
Forrás: Lélektől lélekig
